Újszövetség

Máté evangéliuma

1

Mt 1,1 Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Mt 1,2 Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Mt 1,3 Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. Mt 1,4 Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. Mt 1,5 Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, Mt 1,6 Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. Mt 1,7 Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. Mt 1,8 Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. Mt 1,9 Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. Mt 1,10 Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. Mt 1,11 Jozija nemzette Jechonját és testvéreit - a Babilonba való elhurcoláskor. Mt 1,12 A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. Mt 1,13 Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort. Mt 1,14 Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. Mt 1,15 Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. Mt 1,16 Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Mt 1,17 Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék. Mt 1,18 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Mt 1,19 Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Mt 1,20 Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Mt 1,21 Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Mt 1,22 Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Mt 1,23 Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. Mt 1,24 József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, Mt 1,25 de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.

2

Mt 2,1 Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe Mt 2,2 és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Mt 2,3 Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Mt 2,4 Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Mt 2,5 „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Mt 2,6 Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Mt 2,7 Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Mt 2,8 Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Mt 2,9 Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Mt 2,10 A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Mt 2,11 Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mt 2,12 Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. Mt 2,13 Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” Mt 2,14 Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Mt 2,15 Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” Mt 2,16 Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Mt 2,17 Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Mt 2,18 Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé. Mt 2,19 Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, Mt 2,20 és így szólt hozzá: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!” Mt 2,21 Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. Mt 2,22 De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött. Mt 2,23 Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: „Názáretinek fogják hívni.”

3

Mt 3,1 Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, Mt 3,2 és így prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Mt 3,3 Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Mt 3,4 János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Mt 3,5 Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Mt 3,6 Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Mt 3,7 Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Mt 3,8 Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Mt 3,9 Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. Mt 3,10 A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Mt 3,11 Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Mt 3,12 Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.” Mt 3,13 Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. Mt 3,14 János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?” Mt 3,15 Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Mt 3,16 Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Mt 3,17 Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

4

Mt 4,1 Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Mt 4,2 Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Mt 4,3 Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Mt 4,4 Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” Mt 4,5 Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára állította. Mt 4,6 „Ha Isten Fia vagy - mondta -, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Mt 4,7 Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Mt 4,8 Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. Mt 4,9 „Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem.” Mt 4,10 Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Mt 4,11 Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek a szolgálatára. Mt 4,12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Mt 4,13 Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Mt 4,14 Így beteljesedett Izajás próféta szava: Mt 4,15 „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, Mt 4,16 a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Mt 4,17 Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot - hirdette -, mert közel van a mennyek országa!” Mt 4,18 Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Mt 4,19 Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Mt 4,20 Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Mt 4,21 Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Mt 4,22 Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek. Mt 4,23 Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt. Mt 4,24 Híre elterjedt egész Szíriában. Elvittek hozzá minden szenvedőt, olyanokat, akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek, ördögtől megszállottakat, holdkórosokat, bénákat, és meggyógyította őket. Mt 4,25 Csapatostul kísérték, Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

5

Mt 5,1 A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, Mt 5,2 ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: Mt 5,3 „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Mt 5,4 Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Mt 5,5 Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Mt 5,6 Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Mt 5,7 Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Mt 5,8 Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Mt 5,9 Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Mt 5,10 Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Mt 5,11 Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Mt 5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. Mt 5,13 Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Mt 5,14 Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Mt 5,15 S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Mt 5,16 Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! Mt 5,17 Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mt 5,18 Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Mt 5,19 Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,20 Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Mt 5,21 Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Mt 5,22 Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Mt 5,23 Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, Mt 5,24 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat. Mt 5,25 Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Mt 5,26 Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted. Mt 5,27 Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Mt 5,28 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Mt 5,29 Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Mt 5,30 Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön. Mt 5,31 Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Mt 5,32 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör. Mt 5,33 Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet. Mt 5,34 Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja, Mt 5,35 sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. Mt 5,36 Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Mt 5,37 Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való. Mt 5,38 Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Mt 5,39 Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Mt 5,40 Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! Mt 5,41 S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Mt 5,42 Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg! Mt 5,43 Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Mt 5,44 Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Mt 5,45 Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Mt 5,46 Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? Mt 5,47 S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Mt 5,48 Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

6

Mt 6,1 Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Mt 6,2 Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Mt 6,3 Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Mt 6,4 Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Mt 6,5 Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Mt 6,6 Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Mt 6,7 Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Mt 6,8 Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. Mt 6,9 Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, Mt 6,10 jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mt 6,11 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, Mt 6,12 s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. Mt 6,13 És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól. Mt 6,14 Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. Mt 6,15 De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. Mt 6,16 Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Mt 6,17 Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, Mt 6,18 hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Mt 6,19 Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! Mt 6,20 A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Mt 6,21 Ahol a kincsed, ott a szíved is. Mt 6,22 A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. Mt 6,23 De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Mt 6,24 Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is. Mt 6,25 Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Mt 6,26 Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Mt 6,27 Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Mt 6,28 Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, Mt 6,29 mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Mt 6,30 Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Mt 6,31 Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Mt 6,32 Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Mt 6,33 Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Mt 6,34 Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.

7

Mt 7,1 Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Mt 7,2 Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Mt 7,3 Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Mt 7,4 Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Mt 7,5 Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből! Mt 7,6 Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket! Mt 7,7 Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mt 7,8 Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Mt 7,9 Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Mt 7,10 Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Mt 7,11 Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik. Mt 7,12 Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták. Mt 7,13 A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Mt 7,14 Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják. Mt 7,15 Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Mt 7,16 Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Mt 7,17 Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Mt 7,18 Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Mt 7,19 Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Mt 7,20 Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Mt 7,21 Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Mt 7,22 Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? - Mt 7,23 Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők! Mt 7,24 Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Mt 7,25 Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Mt 7,26 Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Mt 7,27 Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Mt 7,28 Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, Mt 7,29 mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

8

Mt 8,1 Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Mt 8,2 Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Mt 8,3 Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától. Mt 8,4 Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!” Mt 8,5 Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve őt: Mt 8,6 „Uram - szólította meg -, szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” Mt 8,7 „Megyek és meggyógyítom” - felelte neki. Mt 8,8 A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Mt 8,9 Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! - elmegy, a másiknak: Gyere ide! - odajön hozzám, vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! - megteszi.” Mt 8,10 Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Mt 8,11 Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, Mt 8,12 az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Mt 8,13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult. Mt 8,14 Amikor Jézus betért Péter házába, annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. Mt 8,15 Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Fölkelt és szolgált neki. Mt 8,16 Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, Mt 8,17 hogy beteljesedjen Izajás jövendölése: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.” Mt 8,18 Amikor Jézus látta maga körül a sokaságot, meghagyta, hogy keljenek át a túlsó partra. Mt 8,19 Akkor odalépett hozzá egy írástudó és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” Mt 8,20 Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Mt 8,21 Egy másik tanítványa kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat!” Mt 8,22 Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” Mt 8,23 Bárkába szállt, s tanítványai követték. Mt 8,24 Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. Mt 8,25 Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Mt 8,26 Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. Mt 8,27 Az emberek csodálkozva kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?” Mt 8,28 Amikor a túlsó parton Gadara környékére ért, két ördögtől megszállt emberrel találkozott. A sírboltokból jöttek elő. Annyira elvadultak voltak, hogy senki sem mert az úton járni. Mt 8,29 Így kiabáltak: „Mi közünk hozzád, Isten fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Mt 8,30 Messze tőlük nagy sertéskonda legelészett. Mt 8,31 Ezért az ördögök kérték: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába!” Mt 8,32 „Menjetek!” - mondta nekik. Erre kimentek és megszállták a sertéseket, mire az egész konda lerohant a meredekről a tóba és vízbe fúlt. Mt 8,33 A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent elmondtak, azt is, ami a megszállottakkal a szemük láttára történt. Mt 8,34 Az egész város kiment Jézus elé, és amikor megpillantották, kérték, hagyja el határukat.

9

Mt 9,1 Erre bárkába szállt, átkelt a tavon és városába ment. Mt 9,2 Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!” Mt 9,3 Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Mt 9,4 Jézus belelátott gondolataikba, ezért megkérdezte: „Miért gondoltok magatokban rosszat? Mt 9,5 Mi könnyebb? Azt mondani, hogy bocsánatot nyernek bűneid, vagy azt, hogy kelj föl és járj? Mt 9,6 Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel a bénához fordult: „Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza!” Mt 9,7 Az fölkelt és hazament. Mt 9,8 Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. Mt 9,9 Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Mt 9,10 Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Mt 9,11 Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Mt 9,12 Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Mt 9,13 Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mt 9,14 Odamentek hozzá János tanítványai és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek?” Mt 9,15 Jézus így felelt: „Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Mt 9,16 Senki sem tesz ócska ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, s a szakadás még nagyobb lesz. Mt 9,17 Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, s a tömlők tönkremennek. Az új bort új tömlőbe öntik, így ez is, az is megmarad.” Mt 9,18 Míg ezt magyarázta nekik, íme, egy elöljáró lépett hozzá. Leborult előtte s kérte: „Az imént halt meg a lányom, de gyere, tedd rá kezedet és életre kel.” Mt 9,19 Jézus fölkelt, s elment vele tanítványaival együtt. Mt 9,20 Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról megközelítette és megérintette ruhája szegélyét. Mt 9,21 Így gondolkodott magában: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.” Mt 9,22 Jézus megfordult, ránézett és így szólt: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. Mt 9,23 Amikor Jézus az elöljáró házához ért, s látta a fuvolásokat meg a zajongó tömeget, Mt 9,24 rájuk szólt: „Menjetek innét, hiszen nem halt meg a kislány, csak alszik!” Erre kinevették. Mt 9,25 Amikor a tömeget eltávolították, bement, megfogta a kezét, és a kislány fölkelt. Mt 9,26 A dolognak híre járt az egész vidéken. Mt 9,27 Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Mt 9,28 Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” „Igen, Uram!” - felelték. Mt 9,29 Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Mt 9,30 Nyomban megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ne tudja meg senki!” Mt 9,31 De azok alighogy elmentek, az egész környéken elhíresztelték. Mt 9,32 Alighogy ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mt 9,33 Mihelyt kiűzte belőle a gonosz lelket, a néma megszólalt. A nép csodálkozva mondta: „Ilyen még nem történt Izraelben!” Mt 9,34 A farizeusok azonban azt terjesztették: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket.” Mt 9,35 Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és gyógyított minden betegséget, minden gyengeséget. Mt 9,36 Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. Mt 9,37 „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” - mondta akkor tanítványainak. - Mt 9,38 „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.”

10

Mt 10,1 Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. Mt 10,2 A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Mt 10,3 Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, Mt 10,4 a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett. Mt 10,5 Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamariaiak városaiba ne menjetek be! Mt 10,6 Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Mt 10,7 Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! Mt 10,8 A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. Mt 10,9 Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Mt 10,10 Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét. Mt 10,11 Ha egy városba vagy faluba betértek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó és maradjatok nála, míg tovább nem mentek! Mt 10,12 Amikor házába léptek, köszöntsétek! Mt 10,13 Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok. Mt 10,14 Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról! Mt 10,15 Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak! Mt 10,16 Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Mt 10,17 Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Mt 10,18 Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Mt 10,19 Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mt 10,20 Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Mt 10,21 Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mt 10,22 Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. Mt 10,23 Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön. Mt 10,24 Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Mt 10,25 Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezik, mennyivel inkább háza népét! Mt 10,26 Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Mt 10,27 Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Mt 10,28 Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Mt 10,29 Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Mt 10,30 Nektek minden szál hajatok számon tartják. Mt 10,31 Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Mt 10,32 Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. Mt 10,33 De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt. Mt 10,34 Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Mt 10,35 Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Mt 10,36 Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Mt 10,37 Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Mt 10,38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Mt 10,39 Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja. Mt 10,40 Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött. Mt 10,41 Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül. Mt 10,42 S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.”

11

Mt 11,1 Amikor Jézus befejezte a tizenkét apostol oktatását, továbbment, hogy tanítson, prédikáljon a városaikban. Mt 11,2 Közben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg: Mt 11,3 „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Mt 11,4 Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Mt 11,5 Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Mt 11,6 Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” Mt 11,7 Amikor azok elmentek, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat? Mt 11,8 Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Mt 11,9 Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Mt 11,10 Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. Mt 11,11 Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Mt 11,12 A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg. Mt 11,13 A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték. Mt 11,14 S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Mt 11,15 Akinek van füle, hallja meg! Mt 11,16 Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, Mt 11,17 akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Mt 11,18 Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Mt 11,19 Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” Mt 11,20 Akkor korholni kezdte a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tartottak bűnbánatot: Mt 11,21 „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban mentek volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot. Mt 11,22 Mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint a tiétek. Mt 11,23 És te, Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna. Mt 11,24 De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.” Mt 11,25 Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Mt 11,26 Igen, Atyám, így tetszett neked. Mt 11,27 Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Mt 11,28 Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Mt 11,29 Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Mt 11,30 Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

12

Mt 12,1 Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. Mt 12,2 Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” Mt 12,3 Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? Mt 12,4 Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Mt 12,5 Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? Mt 12,6 Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom. Mt 12,7 Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat. Mt 12,8 Az Emberfia ura a szombatnak is!” Mt 12,9 Innét továbbment, és betért a zsinagógájukba. Mt 12,10 Éppen ott volt egy béna kezű ember. Hogy vádaskodhassanak ellene, megkérdezték: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Mt 12,11 Így felelt: „Ha valakinek közületek csak egy juha van, s az szombaton gödörbe esik, vajon nem markolja meg és nem húzza ki? Mt 12,12 Mennyivel többet ér az ember, mint a juh! Szabad tehát szombaton jót tenni.” Mt 12,13 Ezzel az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Kinyújtotta, és az éppen olyan egészséges lett, mint a másik. Mt 12,14 Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. Mt 12,15 Amikor Jézus ezt megtudta, elment onnét. Sokan utána mentek, s ő mindnyájukat meggyógyította, Mt 12,16 de szigorúan megtiltotta, hogy terjesszék a hírét. Mt 12,17 Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése, aki ezt mondja: Mt 12,18 „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben tetszésemet találom. Kiárasztom rá Lelkemet, és ítéletet hirdet a népeknek. Mt 12,19 Nem vitatkozik s nem kiabál, szavát sem hallják a tereken. Mt 12,20 A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az igazságot. Mt 12,21 Az ő nevében bíznak a pogány népek.” Mt 12,22 Ekkor egy ördögtől megszállt, vak és néma embert vittek hozzá. Meggyógyította, úgyhogy beszélt és látott. Mt 12,23 A nép ámulva kérdezgette: „Csak nem ő a Dávid fia?” Mt 12,24 Ennek hallatára a farizeusok így nyilatkoztak: „Belzebulnak, a gonosz lelkek fejedelmének nevében űzi ki a gonosz lelkeket.” Mt 12,25 Jézus belelátott gondolataikba és így szólt hozzájuk: „Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul. Mt 12,26 Ha a sátánt sátán űzi ki, meghasonlik magával. Hogyan állhat fenn akkor az országa? Mt 12,27 Ha én Belzebul segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Így ők lesznek bíráitok. Mt 12,28 De ha én Isten Lelkével űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa. Mt 12,29 Hogy törhet be valaki az erős ember házába, s hogy rabolhatja el vagyonát, hacsak előbb meg nem kötözi? Akkor kifoszthatja házát. Mt 12,30 Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mt 12,31 Ezért mondom nektek: minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot. Mt 12,32 Ha valaki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, de ha a Lélek ellen beszél, nem nyer bocsánatot sem ezen, sem a másvilágon. Mt 12,33 Vagy jelentsétek ki, hogy a fa jó, s a gyümölcse is éppúgy jó, vagy nyilvánítsátok rossznak, hisz gyümölcséről lehet a fát felismerni. Mt 12,34 Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól. Mt 12,35 A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mt 12,36 Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Mt 12,37 Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.” Mt 12,38 Ekkor néhány írástudó és farizeus így szólt hozzá: „Mester, jelt szeretnénk tőled látni.” Mt 12,39 „A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván - válaszolta -, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Mt 12,40 Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. Mt 12,41 A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Mt 12,42 Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon. Mt 12,43 Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Mt 12,44 Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Mt 12,45 Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt. Hasonló sors vár erre a gonosz nemzedékre is.” Mt 12,46 Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Mt 12,47 Valaki szólt neki: „Anyád és rokonaid kint állnak és beszélni szeretnének veled.” Mt 12,48 De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám s kik a rokonaim?” Mt 12,49 Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: „Ezek az anyám és testvéreim! Mt 12,50 Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.”

13

Mt 13,1 Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Mt 13,2 Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Mt 13,3 Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Mt 13,4 Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették. Mt 13,5 Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Mt 13,6 Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Mt 13,7 Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. Mt 13,8 A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat. Mt 13,9 Akinek füle van, hallja meg!” Mt 13,10 Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” Mt 13,11 „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Mt 13,12 Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Mt 13,13 Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Mt 13,14 Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Mt 13,15 Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. Mt 13,16 A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Mt 13,17 Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta. Mt 13,18 Ti tehát halljátok a magvetőről szóló példabeszédet! Mt 13,19 Aki hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek. Ez az, ami az útszélre esett. Mt 13,20 A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, Mt 13,21 de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik. Mt 13,22 A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést. Mt 13,23 Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” Mt 13,24 Más példabeszédet is mondott: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Mt 13,25 Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. Mt 13,26 A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. Mt 13,27 A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Mt 13,28 Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Mt 13,29 Nem - válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Mt 13,30 Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” Mt 13,31 Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjében. Mt 13,32 Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak ágai között.” Mt 13,33 Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” Mt 13,34 Ezeket mind példabeszédekben mondta el Jézus a népnek, s példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mt 13,35 Így beteljesedett a próféta szava, mely így szólt: Példabeszédre nyitom ajkam, hirdetem, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve. Mt 13,36 Akkor elbocsátotta a népet, s bement a házba. Odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédedet!” Mt 13,37 Így magyarázta meg nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. Mt 13,38 A szántóföld a világ, a jó mag az ország fia, a konkoly pedig a gonoszság fia. Mt 13,39 Az ellenség, aki veti, a sátán. Az aratás a világ vége, az aratók az angyalok. Mt 13,40 Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Mt 13,41 Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt. Mt 13,42 Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 13,43 Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg! Mt 13,44 „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Mt 13,45 A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Mt 13,46 Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette. Mt 13,47 Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Mt 13,48 Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Mt 13,49 Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, Mt 13,50 és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Mt 13,51 „Megértettétek mindezeket?” „Igen” - felelték. Mt 13,52 Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Mt 13,53 Amikor ezeket a példabeszédeket elmondta, Jézus eltávozott onnan. Mt 13,54 Visszament városába, és az ottaniakat tanította a zsinagógákban. Azok csodálkozva kérdezgették: „Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje? Mt 13,55 Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? Mt 13,56 S nővérei nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?” Mt 13,57 És megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” Mt 13,58 Hitetlenségük miatt ott több csodát nem is tett.

14

Mt 14,1 Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. Mt 14,2 „Ez Keresztelő János - mondta szolgáinak -, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.” Mt 14,3 Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt. Mt 14,4 János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” Mt 14,5 Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. Mt 14,6 Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Mt 14,7 Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki. Mt 14,8 Az - minthogy anyja előre kitanította - így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Mt 14,9 A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. Mt 14,10 Lefejeztette hát Jánost a börtönben. Mt 14,11 Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának. Mt 14,12 Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak. Mt 14,13 A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utána ment a városokból. Mt 14,14 Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. Mt 14,15 Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Mt 14,16 Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Mt 14,17 „Csak öt kenyerünk van, és két halunk” - felelték. Mt 14,18 „Hozzátok ide!” - mondta, Mt 14,19 s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mt 14,20 Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. Mt 14,21 Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett. Mt 14,22 Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Mt 14,23 Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. Mt 14,24 A bárka már jópár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Mt 14,25 Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Mt 14,26 Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” - mondták, s félelmükben kiabáltak: Mt 14,27 Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Mt 14,28 Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” Mt 14,29 „Gyere!” - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Mt 14,30 Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg!” Mt 14,31 Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?” Mt 14,32 Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Mt 14,33 Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!” Mt 14,34 Átkeltek a tavon és Genezáretnél értek partot. Mt 14,35 Az odavalók felismerték, s az egész környéken hírét vitték. Odahordták hát mind a betegeket Mt 14,36 és arra kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki érintette, meggyógyult.

15

Mt 15,1 Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: Mt 15,2 „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Mt 15,3 Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Mt 15,4 Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Mt 15,5 Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék -, Mt 15,6 nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. Mt 15,7 Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Mt 15,8 Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Mt 15,9 Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Mt 15,10 Akkor odahívta magához a népet, és így szólt hozzájuk: „Figyeljetek ide és értsétek meg! Mt 15,11 Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” Mt 15,12 Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: „Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatára megbotránkoztak?” Mt 15,13 Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Mt 15,14 Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” Mt 15,15 Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” Mt 15,16 „Még mindig nem értitek ti sem? - kérdezte. Mt 15,17 Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Mt 15,18 Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. Mt 15,19 A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Mt 15,20 Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.” Mt 15,21 Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Mt 15,22 Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek.” Mt 15,23 De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” Mt 15,24 Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Mt 15,25 Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” Mt 15,26 De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Mt 15,27 Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Mt 15,28 Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya. Mt 15,29 Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. Mt 15,30 Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. Mt 15,31 Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult és dicsőítette Izrael Istenét. Mt 15,32 Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” Mt 15,33 A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Mt 15,34 Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét - felelték -, és néhány apró halunk.” Mt 15,35 Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Mt 15,36 Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mt 15,37 Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. Mt 15,38 Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. Mt 15,39 Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

16

Mt 16,1 Farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. Mt 16,2 Ezt válaszolta nekik: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. Mt 16,3 Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni? Mt 16,4 A gonosz házasságtörő nemzedék jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét.” Ezzel otthagyta őket és elment. Mt 16,5 A tanítványok a túlsó partra menet elfelejtettek magukkal kenyeret vinni. Mt 16,6 Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Mt 16,7 Azok így tanakodtak egymás között: „Nem hoztunk magunkkal kenyeret.” Mt 16,8 Jézus észrevette, s így szólt: „Kishitűek, mit tanakodtok magatok közt, hogy nincs kenyeretek? Mt 16,9 Még most sem értitek? Nem jut eszetekbe az ötezer embernek adott öt kenyér, s hogy hány kosarat szedtetek tele? Mt 16,10 Sem a négyezer embernek adott hét kenyér, meg hogy akkor is hány kosárral szedtetek össze? Mt 16,11 Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem nektek: Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától?” Mt 16,12 Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok tanításától. Mt 16,13 Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Mt 16,14 Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Mt 16,15 Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Mt 16,16 Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Mt 16,17 Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Mt 16,18 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Mt 16,19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Mt 16,20 Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus. Mt 16,21 Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Mt 16,22 Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Mt 16,23 Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” Mt 16,24 Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Mt 16,25 Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mt 16,26 Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Mt 16,27 Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint. Mt 16,28 Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.”

17

Mt 17,1 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Mt 17,2 Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. Mt 17,3 S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Mt 17,4 Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Mt 17,5 Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mt 17,6 Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Mt 17,7 Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Mt 17,8 Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. Mt 17,9 A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” Mt 17,10 A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Mt 17,11 Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Mt 17,12 Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Mt 17,13 Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. Mt 17,14 Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, Mt 17,15 s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Mt 17,16 Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Mt 17,17 Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Mt 17,18 Jézus ráparancsolt, s a gonosz lélek kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Mt 17,19 Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Mt 17,20 Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mt 17,21 Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” Mt 17,22 Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. Mt 17,23 Megölik, de harmadnap feltámad.” Erre igen elszomorodtak. Mt 17,24 Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” Mt 17,25 „De igen” - felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” Mt 17,26 „Az idegenektől” - válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. Mt 17,27 De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”

18

Mt 18,1 Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Mt 18,2 Odahívott egy gyereket, közéjük állította, Mt 18,3 s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Mt 18,4 Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Mt 18,5 Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. Mt 18,6 De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Mt 18,7 Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz! Mt 18,8 Ha kezed vagy lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el! Jobb csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel, két lábbal az örök tűzre kerülnöd. Mt 18,9 Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel mész be az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek. Mt 18,10 Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mt 18,11 Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mt 18,12 Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Mt 18,13 Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Mt 18,14 Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül. Mt 18,15 Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Mt 18,16 Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Mt 18,17 Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Mt 18,18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Mt 18,19 Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Mt 18,20 Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,21 Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” Mt 18,22 „Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. Mt 18,23 A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Mt 18,24 Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mt 18,25 Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. Mt 18,26 A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Mt 18,27 Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Mt 18,28 Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! Mt 18,29 A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! Mt 18,30 De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Mt 18,31 Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Mt 18,32 Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Mt 18,33 Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Mt 18,34 Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Mt 18,35 Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

19

Mt 19,1 Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, elhagyta Galileát és Júda határába ment, a Jordánon túlra. Mt 19,2 Nagy tömeg kísérte, ő pedig meggyógyította őket. Mt 19,3 Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?” Mt 19,4 Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, Mt 19,5 és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Mt 19,6 Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Mt 19,7 De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” Mt 19,8 „Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket - felelte -, de kezdetben nem így volt. Mt 19,9 Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” Mt 19,10 A tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” Mt 19,11 Erre így válaszolt: „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Mt 19,12 Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” Mt 19,13 Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Mt 19,14 Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” Mt 19,15 Azzal rájuk tette kezét, s elment onnét. Mt 19,16 Egy alkalommal odalépett hozzá valaki, és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Mt 19,17 Így felelt neki: „Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egy valaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.” Mt 19,18 Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, Mt 19,19 apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.” Mt 19,20 Az ifjú erre kijelentette: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Mt 19,21 „Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” Mt 19,22 Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Mt 19,23 Jézus most tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Mt 19,24 Újra azt mondom: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Mt 19,25 Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Mt 19,26 Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.” Mt 19,27 Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Mt 19,28 Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Mt 19,29 Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége. Mt 19,30 Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

20

Mt 20,1 „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Mt 20,2 Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. Mt 20,3 A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. Mt 20,4 Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Mt 20,5 Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. Mt 20,6 Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Mt 20,7 Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik. Mt 20,8 Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Mt 20,9 Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Mt 20,10 Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Mt 20,11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Mt 20,12 Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. Mt 20,13 Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Mt 20,14 Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Mt 20,15 Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok? Mt 20,16 Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.” Mt 20,17 Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt, Mt 20,18 s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, Mt 20,19 és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.” Mt 20,20 Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Mt 20,21 Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Mt 20,22 Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” - felelték. Mt 20,23 Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” Mt 20,24 A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Mt 20,25 Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. Mt 20,26 A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, Mt 20,27 s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Mt 20,28 Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” Mt 20,29 Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte. Mt 20,30 Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Mt 20,31 A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Mt 20,32 Jézus megállt, odahívta őket magához, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok, mit tegyek?” Mt 20,33 „Uram - felelték -, hogy megnyíljék a szemünk.” Mt 20,34 Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.

21

Mt 21,1 Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák-hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, Mt 21,2 ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Mt 21,3 Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Mt 21,4 Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mt 21,5 Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. Mt 21,6 A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Mt 21,7 Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. Mt 21,8 A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Mt 21,9 Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” Mt 21,10 Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. „Ki ez?” - kérdezgették. - Mt 21,11 „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből” - felelte a nép. Mt 21,12 Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. Mt 21,13 „Meg van írva - mondta -, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” Mt 21,14 A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s ő meggyógyította őket. Mt 21,15 Amikor a főpapok és írástudók látták, hogy csodákat tesz, s hogy a gyerekek a templomban így kiáltoznak: „Hozsanna Dávid fiának!”, méltatlankodtak, Mt 21,16 és szóltak neki: „Hallod, mit kiabálnak?” Jézus így válaszolt: „Hallom. Nem olvastátok sose: Gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet?” Mt 21,17 Ezzel otthagyta őket, s a várost elhagyva Betániába ment, és ott töltötte az éjszakát. Mt 21,18 Kora reggel a városba tartva megéhezett. Mt 21,19 Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt. Mt 21,20 Ennek láttán a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki így egyszerre a fügefa?” Mt 21,21 „Bizony mondom nektek - felelte Jézus -, ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami történt, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok: Emelkedj föl és omolj a tengerbe, s az is végbemegy. Mt 21,22 Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” Mt 21,23 Amikor a templomba érve tanított, odamentek hozzá az írástudók és a nép vénei és megkérdezték: „Miféle hatalom birtokában teszed te ezeket? Ki adott neked hatalmat ehhez?” Mt 21,24 Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. - Ha megfeleltek rá, én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem ezeket. Mt 21,25 Honnan volt János keresztsége? Az égből vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás közt: „Ha azt mondjuk, hogy az égből, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? Mt 21,26 Ha azt mondjuk, hogy az emberektől, félnünk kell a néptől, hisz Jánost mindenki prófétának tartja.” Mt 21,27 Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk”. Erre ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.” Mt 21,28 „Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. Mt 21,29 Nem megyek - felelte -, de később meggondolta és kiment. Mt 21,30 Odament a másikhoz, és annak is szólt. Megyek - felelte -, de mégsem ment ki. Mt 21,31 Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?” „Az első” - válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában. Mt 21,32 Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem hittetek.” Mt 21,33 „Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Mt 21,34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Mt 21,35 Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Mt 21,36 Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Mt 21,37 Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. Mt 21,38 De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Mt 21,39 Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Mt 21,40 Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” Mt 21,41 „A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” Mt 21,42 Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Mt 21,43 Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét. Mt 21,44 Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.” Mt 21,45 E hasonlatokat hallva a farizeusok és az írástudók megértették, hogy róluk beszélt. Mt 21,46 El akarták fogni, de féltek a néptől, mert prófétának tartották.

22

Mt 22,1 Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: Mt 22,2 „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Mt 22,3 Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Mt 22,4 Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Mt 22,5 Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. Mt 22,6 A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. Mt 22,7 A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Mt 22,8 Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Mt 22,9 Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! Mt 22,10 A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Mt 22,11 Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Mt 22,12 Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, Mt 22,13 a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 22,14 Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” Mt 22,15 A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni. Mt 22,16 Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez. Mt 22,17 Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” Mt 22,18 Jézus átlátott álnokságukon, ezért így válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók? Mt 22,19 Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Mt 22,20 Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” - felelték. Mt 22,21 Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Mt 22,22 Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak. Mt 22,23 Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást. Kérdést Mt 22,24 intéztek hozzá: „Mester, Mózes úgy rendelkezett, hogy ha valaki gyermektelenül hal meg, a testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot testvérének. Mt 22,25 Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel nem volt gyermeke, feleségét testvérére hagyta. Mt 22,26 Ugyanez történt a másodikkal, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Mt 22,27 Végül meghalt az asszony is. Mt 22,28 A feltámadáskor a hét közül melyiknek a felesége lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt.” Mt 22,29 Jézus így válaszolt: „Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mt 22,30 A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben. Mt 22,31 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, nem olvastátok, amit az Isten mondott nektek: Mt 22,32 Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” Mt 22,33 Amikor ezt a nép hallotta, elámult tanításán. Mt 22,34 Amikor a farizeusok értesültek róla, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, köréje gyűltek. Mt 22,35 Hogy próbára tegye, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá: Mt 22,36 „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Mt 22,37 Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Mt 22,38 Ez a legnagyobb, az első parancs. Mt 22,39 A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Mt 22,40 Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,41 Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus Mt 22,42 föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Mt 22,43 Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Mt 22,44 Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Mt 22,45 Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Mt 22,46 Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni.

23

Mt 23,1 Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult, Mt 23,2 ezekkel a szavakkal: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Mt 23,3 Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Mt 23,4 Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Mt 23,5 Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Mt 23,6 Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, Mt 23,7 szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Mt 23,8 Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Mt 23,9 Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Mt 23,10 Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Mt 23,11 Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz. Mt 23,12 Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják. Mt 23,13 Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be. Mt 23,14 Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok. Mt 23,15 Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Mt 23,16 Jaj nektek, vak vezetők! Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes, de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi. Mt 23,17 Esztelenek és vakok! Hát mi több, az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Mt 23,18 Ugyanígy: Ha valaki az oltárra esküszik, az nem érvényes, de ha a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi. Mt 23,19 Ti vakok! Hát mi több, az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Mt 23,20 Aki az oltárra esküszik, rá esküszik és mindenre, ami csak rajta van. Mt 23,21 Aki a templomra esküszik, rá esküszik, s arra, aki benne lakik. Mt 23,22 Aki az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül. Mt 23,23 Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Mt 23,24 Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Mt 23,25 Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Mt 23,26 Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz. Mt 23,27 Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Mt 23,28 Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Mt 23,29 Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, Mt 23,30 s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. Mt 23,31 Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Mt 23,32 Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Mt 23,33 Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését? Mt 23,34 Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában és városról városra üldöztök. Mt 23,35 Ezért rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Mt 23,36 Bizony mondom, ezek mind utolérik ezt a nemzedéket. Mt 23,37 Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok. Mt 23,38 Íme, elhagyatott lesz házatok. Mt 23,39 Mondom nektek, mostantól mindaddig nem láttok, amíg nem zengitek: Áldott, aki az Úr nevében jön!”

24

Mt 24,1 Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit. Mt 24,2 Erre megjegyezte: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.” Mt 24,3 Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” Mt 24,4 Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Mt 24,5 Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Mt 24,6 Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Mt 24,7 Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. Mt 24,8 De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. Mt 24,9 Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Mt 24,10 Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Mt 24,11 Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. Mt 24,12 A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, Mt 24,13 de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Mt 24,14 Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. Mt 24,15 Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -, Mt 24,16 akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. Mt 24,17 Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, Mt 24,18 s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. Mt 24,19 Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mt 24,20 Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! Mt 24,21 Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Mt 24,22 Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Mt 24,23 Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Mt 24,24 Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Mt 24,25 Lám, előre megmondtam nektek. Mt 24,26 Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el! Mt 24,27 Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mt 24,28 Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk. Mt 24,29 Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Mt 24,30 Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Mt 24,31 Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Mt 24,32 Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Mt 24,33 Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban. Mt 24,34 Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. Mt 24,35 Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Mt 24,36 Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. Mt 24,37 Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. Mt 24,38 A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, Mt 24,39 s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Mt 24,40 Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Mt 24,41 Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Mt 24,42 Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Mt 24,43 Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Mt 24,44 Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! Mt 24,45 Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? Mt 24,46 Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! Mt 24,47 Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. Mt 24,48 De ha a szolga hitvány s magában azt gondolja, hogy „Késik a gazdám” - Mt 24,49 ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel; Mt 24,50 ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. Mt 24,51 Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

25

Mt 25,1 A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Mt 25,2 Öt balga volt közülük, öt pedig okos. Mt 25,3 A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Mt 25,4 Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. Mt 25,5 A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Mt 25,6 Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! - Mt 25,7 Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. Mt 25,8 A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. - Mt 25,9 Nem adunk - felelték az okosak -, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Mt 25,10 Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Mt 25,11 Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! Mt 25,12 De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Mt 25,13 Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Mt 25,14 Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Mt 25,15 Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Mt 25,16 Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Mt 25,17 Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Mt 25,18 Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Mt 25,19 Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Mt 25,20 Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. - Mt 25,21 Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Mt 25,22 Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. - Mt 25,23 Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Mt 25,24 Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Mt 25,25 Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. - Mt 25,26 Te mihaszna, lusta szolga! - kiáltott rá ura. - Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Mt 25,27 Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Mt 25,28 Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mt 25,29 Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Mt 25,30 Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 25,31 Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Mt 25,32 Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. Mt 25,33 A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Mt 25,34 Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mt 25,35 Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Mt 25,36 Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Mt 25,37 Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mt 25,38 Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mt 25,39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? Mt 25,40 A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Mt 25,41 Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mt 25,42 Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Mt 25,43 Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Mt 25,44 Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Mt 25,45 Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Mt 25,46 Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

26

Mt 26,1 Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz: Mt 26,2 „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják.” Mt 26,3 Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, Mt 26,4 és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mt 26,5 Mindamellett megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt.” Mt 26,6 Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, Mt 26,7 odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Mt 26,8 Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Mt 26,9 Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani.” Mt 26,10 Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Mt 26,11 Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Mt 26,12 Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Mt 26,13 Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” Mt 26,14 Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, Mt 26,15 és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Mt 26,16 Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik. Mt 26,17 A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Mt 26,18 Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” Mt 26,19 A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Mt 26,20 Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Mt 26,21 Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Mt 26,22 Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Mt 26,23 „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte. Mt 26,24 Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Mt 26,25 Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” - válaszolta. Mt 26,26 Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Mt 26,27 Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, Mt 26,28 mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mt 26,29 Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Mt 26,30 Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák-hegyére. Mt 26,31 Akkor Jézus mondta: „Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai. Mt 26,32 De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Mt 26,33 Péter fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha.” Mt 26,34 Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Mt 26,35 Péter erősködött: „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is. Mt 26,36 Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. „Üljetek le - mondta tanítványainak -, én arrébb megyek és imádkozom.” Mt 26,37 Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett. Mt 26,38 „Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Mt 26,39 Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Mt 26,40 Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Mt 26,41 Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Mt 26,42 Másodszor is elment és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!” Mt 26,43 Amikor visszatért, megint alva találta őket. Mt 26,44 Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Mt 26,45 Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Mt 26,46 Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.” Mt 26,47 Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Mt 26,48 Az áruló jelben egyezett meg velük. „Akit megcsókolok - mondta -, ő az, fogjátok el!” Mt 26,49 Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” - mondta, és megcsókolta. Mt 26,50 Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették. Mt 26,51 Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. Mt 26,52 Jézus rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Mt 26,53 Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? Mt 26,54 De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” Mt 26,55 Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el. Mt 26,56 Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek. Mt 26,57 Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. Mt 26,58 Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. Mt 26,59 A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, Mt 26,60 de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő, Mt 26,61 s így vádaskodott: „Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.” Mt 26,62 A főpap erre felállt és megkérdezte: „Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?” Mt 26,63 Jézus hallgatott. A főpap folytatta: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” Mt 26,64 „Magad mondtad - felelte Jézus. - De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” Mt 26,65 A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mt 26,66 Mi a véleményetek?” „Méltó a halálra!” - kiabálták. Mt 26,67 Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, Mt 26,68 és közben kérdezgették: „Találd ki, Messiás, ki ütött meg!” Mt 26,69 Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.” Mt 26,70 De ő mindnyájuk hallatára tagadta: „Nem értem, mit beszélsz.” Mt 26,71 Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: „Ez is a názáreti Jézussal volt” - mondta a többieknek. Mt 26,72 Megint tagadta, most már esküvel: „Nem ismerem azt az embert.” Mt 26,73 Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: „De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.” Mt 26,74 Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: „Nem ismerem azt az embert!” Azon nyomban megszólalt a kakas. Mt 26,75 Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Kiment, és keserves sírásra fakadt.

27

Mt 27,1 Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják. Mt 27,2 Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak. Mt 27,3 Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. Mt 27,4 „Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért.” „Mi közünk hozzá? - válaszolták. - A te dolgod!” Mt 27,5 Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát. Mt 27,6 A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: „Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.” Mt 27,7 Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Mt 27,8 Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek. Mt 27,9 Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Fogtam a harminc ezüstöt, annak árát, akit ennyire becsültek, akit Izrael fiai becsültek ennyire, Mt 27,10 s a fazekas telkéért adták, ahogy az Úr parancsolta nekem. Mt 27,11 Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” - felelte Jézus. Mt 27,12 A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Mt 27,13 Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” Mt 27,14 De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Mt 27,15 Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Mt 27,16 Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Mt 27,17 Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Mt 27,18 Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. Mt 27,19 Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: „Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” Mt 27,20 A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. Mt 27,21 A helytartó tehát föltette a kérdést: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást!” - kiáltották. Mt 27,22 Pilátus tovább kérdezte: „Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: „Keresztre vele!” Mt 27,23 „De hát mi rosszat tett?” - kérdezte. Annál inkább ordították: „Keresztre vele!” Mt 27,24 Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta. - Ti lássátok!” Mt 27,25 Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” Mt 27,26 Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Mt 27,27 A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Mt 27,28 Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Mt 27,29 Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Mt 27,30 Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Mt 27,31 Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. Mt 27,32 Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Mt 27,33 Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Mt 27,34 Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Mt 27,35 Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, Mt 27,36 majd leheveredtek, és őrizték. Mt 27,37 Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Mt 27,38 Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Mt 27,39 Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva Mt 27,40 mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Mt 27,41 Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: Mt 27,42 „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Mt 27,43 Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Mt 27,44 Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. Mt 27,45 A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Mt 27,46 Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Mt 27,47 Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Mt 27,48 Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. Mt 27,49 A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Mt 27,50 Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Mt 27,51 Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, Mt 27,52 sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Mt 27,53 Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. Mt 27,54 A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” - mondták. Mt 27,55 Messziről több asszony figyelte, mi történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla. Mt 27,56 Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak az anyja. Mt 27,57 Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Mt 27,58 Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. Mt 27,59 József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, Mt 27,60 s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mt 27,61 Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben. Mt 27,62 Másnap, a készület napjának elmúltával a főpapok és az írástudók egybegyűltek Pilátusnál és Mt 27,63 figyelmeztették: „Uram, emlékszünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok. Mt 27,64 Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán híreszteljék a nép között: Feltámadt a halálból. Ez utóbbi csalás rosszabb lenne az előbbinél.” Mt 27,65 „Legyen őrségetek - válaszolta Pilátus -, menjetek, őrizzétek, ahogy csak tudjátok!” Mt 27,66 Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz.

28

Mt 28,1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Mt 28,2 Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Mt 28,3 Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Mt 28,4 Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Mt 28,5 Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Mt 28,6 Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Mt 28,7 Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” Mt 28,8 Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Mt 28,9 Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Mt 28,10 Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” Mt 28,11 Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Mt 28,12 Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak Mt 28,13 és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Mt 28,14 Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Mt 28,15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt. Mt 28,16 A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Mt 28,17 Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Mt 28,18 Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Mt 28,19 Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, Mt 28,20 és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”

Márk evangéliuma

1

Mk 1,1 Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. Mk 1,2 Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. Mk 1,3 A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Mk 1,4 Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Mk 1,5 Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Mk 1,6 János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. Mk 1,7 Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Mk 1,8 Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.” Mk 1,9 Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Mk 1,10 Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Mk 1,11 Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Mk 1,12 A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. Mk 1,13 Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki. Mk 1,14 János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát Mk 1,15 és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Mk 1,16 Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. Mk 1,17 Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” Mk 1,18 Rögtön otthagyták hálójukat és követték. Mk 1,19 Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. Mk 1,20 Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek. Mk 1,21 Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. Mk 1,22 Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mk 1,23 A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: Mk 1,24 „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” Mk 1,25 Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass és menj ki belőle!” Mk 1,26 A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Mk 1,27 Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.” Mk 1,28 Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén. Mk 1,29 A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Mk 1,30 Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Mk 1,31 Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Mk 1,32 Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Mk 1,33 Az egész város az ajtó elé gyülekezett. Mk 1,34 Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda. Mk 1,35 Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. Mk 1,36 Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék. Mk 1,37 Amikor megtalálták, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Mk 1,38 De ő így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki.” Mk 1,39 S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki. Mk 1,40 Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Mk 1,41 Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Mk 1,42 Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Mk 1,43 De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: Mk 1,44 „Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Mk 1,45 Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.

2

Mk 2,1 Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, Mk 2,2 annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Mk 2,3 Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mk 2,4 Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Mk 2,5 Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Mk 2,6 Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: Mk 2,7 „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?” Mk 2,8 Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? - kérdezte. - Mk 2,9 Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Mk 2,10 Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: Mk 2,11 „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Mk 2,12 Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.” Mk 2,13 Megint kiment a tó partjára. Az egész sokaság hozzá ment, ő pedig tanította őket. Mk 2,14 Ahogy a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Mk 2,15 Lévi házában asztalhoz telepedett. Sok vámos és bűnös is ott ült együtt Jézussal és tanítványaival az asztalnál. Sokan voltak. Követték őt Mk 2,16 a farizeusok közül való írástudók is, és amikor látták, hogy bűnösökkel és vámosokkal eszik, megszólították tanítványait: „Miért eszik és iszik együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” Mk 2,17 Jézus meghallotta és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” Mk 2,18 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: „Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Mk 2,19 Jézus így válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. Mk 2,20 De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Mk 2,21 Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. Mk 2,22 És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,23 Egy szombaton vetésen vitt keresztül az útja. Tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Mk 2,24 Erre a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amilyet nem szabad!” Mk 2,25 De ő megfelelt nekik: „Sose olvastátok, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt éhezett? Mk 2,26 Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, s adott a társainak is.” Mk 2,27 Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Mk 2,28 Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.”

3

Mk 3,1 Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Mk 3,2 Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Mk 3,3 Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Mk 3,4 Aztán megkérdezte őket: „Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Mk 3,5 Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. Mk 3,6 A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. Mk 3,7 Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából, Júdeából, Mk 3,8 Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékéről szintén nagy tömeg gyűlt köréje, mert oda is eljutott a híre, hogy milyen nagy dolgokat visz végbe. Mk 3,9 Szólt tanítványainak, tartsanak készenlétben egy bárkát, nehogy a tolongó tömeg agyonnyomja. Mk 3,10 Sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek volt valami bajuk, mind ott tolongtak körülötte, hogy legalább megérinthessék. Mk 3,11 A tisztátalan lelkek pedig, mihelyt meglátták, elé vetették magukat, és elkezdték kiáltozni: „Te az Isten Fia vagy!” Mk 3,12 De ő keményen rájuk parancsolt, hogy ne vigyék szét a hírét. Mk 3,13 Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek. Mk 3,14 Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. Mk 3,15 Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket. Mk 3,16 Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta, Mk 3,17 Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak, Mk 3,18 Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánai Simont Mk 3,19 és az iskarióti Júdást, aki később elárulta. Mk 3,20 Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Mk 3,21 Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott. Mk 3,22 A Jeruzsálemből jött írástudók így nyilatkoztak róla: „Belzebul szállta meg” és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket.” Mk 3,23 Ám ő összehívta őket, és mondott egy hasonlatot nekik: „Hogy űzhetné ki sátán a sátánt? Mk 3,24 Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Mk 3,25 Ha egy ház meghasonlik magával, az a ház nem állhat fenn tovább. Mk 3,26 Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg, hanem elpusztul. Mk 3,27 Senki sem törhet be az erős ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát. Mk 3,28 Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. Mk 3,29 De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.” Mk 3,30 Mert ezt mondták róla: „Tisztátalan lélek van benne.” Mk 3,31 Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták. Mk 3,32 Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Mk 3,33 Így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Mk 3,34 Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Mk 3,35 Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

4

Mk 4,1 Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett. Mk 4,2 Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik: Mk 4,3 „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Mk 4,4 Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. Mk 4,5 Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe. Mk 4,6 De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret. Mk 4,7 Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést. Mk 4,8 De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat. Mk 4,9 Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” - mondta. Mk 4,10 Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. Mk 4,11 Ezt felelte nekik: „Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, Mk 4,12 hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.” Mk 4,13 Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet, Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet? Mk 4,14 A magvető a tanítást veti. Mk 4,15 Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét. Mk 4,16 Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szíve- sen fogadják, Mk 4,17 de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak. Mk 4,18 És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást, Mk 4,19 de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. Mk 4,20 Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz. Mk 4,21 Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mk 4,22 Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Mk 4,23 Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Mk 4,24 Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá. Mk 4,25 Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.” Mk 4,26 Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Mk 4,27 Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. Mk 4,28 A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mk 4,29 Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Mk 4,30 Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? Mk 4,31 Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál. Mk 4,32 De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.” Mk 4,33 Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék. Mk 4,34 Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,35 Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.” Mk 4,36 Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. Mk 4,37 Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Mk 4,38 Felkeltették: „Mester - kérdezték -, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” Mk 4,39 Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett. Mk 4,40 Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Mk 4,41 Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”

5

Mk 5,1 Átértek a tó túlsó partjára, a gadaraiak vidékére. Mk 5,2 Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. Mk 5,3 A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani. Mk 5,4 Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. Mk 5,5 Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. Mk 5,6 Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és Mk 5,7 hangosan kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Mk 5,8 Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” Mk 5,9 Meg is kérdezte: „Mi a neved?” „Légiónak hívnak - válaszolta -, mert sokan vagyunk.” Mk 5,10 Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. Mk 5,11 Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda. Mk 5,12 „Küldj a sertésekbe - kérték -, hadd szálljuk meg azokat.” Mk 5,13 Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberből), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy kétezer sertésből álló konda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt. Mk 5,14 A kanászok elfutottak, s elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. Mk 5,15 Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában. Erre megijedtek. Mk 5,16 A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Mk 5,17 Arra kérték, hagyja el határukat. Mk 5,18 Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Mk 5,19 Nem engedte meg neki. „Menj haza a tieidhez - mondta neki -, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad.” Mk 5,20 Az el is ment, és Dekapoliszban mindenütt híresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Mindenki csodálkozott. Mk 5,21 Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. Mk 5,22 Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, Mk 5,23 és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” Mk 5,24 El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte. Mk 5,25 Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, Mk 5,26 és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. Mk 5,27 Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Mk 5,28 Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Mk 5,29 Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. Mk 5,30 Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Mk 5,31 Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” Mk 5,32 De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Mk 5,33 Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Mk 5,34 Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!” Mk 5,35 Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Mk 5,36 A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Mk 5,37 Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. Mk 5,38 Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. Mk 5,39 Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Mk 5,40 Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. Mk 5,41 Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” Mk 5,42 A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. Mk 5,43 De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.

6

Mk 6,1 Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. Mk 6,2 A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Mk 6,3 Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak rajta. Mk 6,4 Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” Mk 6,5 S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Mk 6,6 Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,7 Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken. Mk 6,8 Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Mk 6,9 Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Mk 6,10 Azután folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok. Mk 6,11 Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Mk 6,12 Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, Mk 6,13 sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,14 Heródes király is hallott róla, hiszen messze elterjedt nevének a híre. Azt gondolta, Keresztelő János támadt fel a halálból, azért van benne csodatevő erő. Mk 6,15 Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül. Mk 6,16 Heródes ezek hallatára megállapította magában: „János támadt fel, akit lefejeztettem.” Mk 6,17 Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. Mk 6,18 János tudniillik figyelmeztette Heródest: „Nem szabad testvéred feleségével élned.” Mk 6,19 Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta. Mk 6,20 Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta. Mk 6,21 Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Mk 6,22 Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” Mk 6,23 Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.” Mk 6,24 Az kiment és megkérdezte anyját: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” - válaszolta. Mk 6,25 Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Mk 6,26 A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Mk 6,27 Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, Mk 6,28 és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. Mk 6,29 Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba. Mk 6,30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Mk 6,31 Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Mk 6,32 Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. Mk 6,33 De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Mk 6,34 Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Mk 6,35 Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Mk 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Mk 6,37 Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Mk 6,38 Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Mk 6,39 Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Mk 6,40 Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Mk 6,41 Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mk 6,42 Mindenki evett és jól is lakott. Mk 6,43 A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. Mk 6,44 A kenyérből csak férfiak ötezren ettek. Mk 6,45 Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget. Mk 6,46 Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni. Mk 6,47 Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton. Mk 6,48 Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. Mk 6,49 Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, Mk 6,50 mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Mk 6,51 Aztán beszállt ő is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni, Mk 6,52 mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt. Mk 6,53 Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek. Mk 6,54 Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték. Mk 6,55 Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott. Mk 6,56 Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.

7

Mk 7,1 Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt. Mk 7,2 Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. Mk 7,3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. Mk 7,4 És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. Mk 7,5 A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?” Mk 7,6 Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem. Mk 7,7 De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok. Mk 7,8 Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.” Mk 7,9 Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére.” Mk 7,10 Mózes azt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat” és: „Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon.” Ti viszont ezt mondjátok: Mk 7,11 Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek, Mk 7,12 már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért. Mk 7,13 Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,14 Ismét magához szólította a népet. „Hallgassatok rám mindnyájan - mondta -, és értsétek meg: Mk 7,15 Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mk 7,16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!” Mk 7,17 Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Mk 7,18 Így felelt nekik: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be, Mk 7,19 mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának minősített minden ételt. Mk 7,20 De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mk 7,21 Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, Mk 7,22 házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Mk 7,23 Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert. Mk 7,24 Ezután elindult és Tírusz és Szidon környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben. Mk 7,25 Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá és a lába elé borult. Mk 7,26 Az asszony görög volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából a gonosz lelket. Mk 7,27 Ezt mondta neki: „Hadd jól- lakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni.” Mk 7,28 De az így felelt: „Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak.” Mk 7,29 Erre így szólt hozzá: „Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta lányodat.” Mk 7,30 Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,31 Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába. Mk 7,32 Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Mk 7,33 Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, Mk 7,34 föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Mk 7,35 Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt. Mk 7,36 Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Mk 7,37 Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”

8

Mk 8,1 Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. Mk 8,2 „Sajnálom a tömeget - mondta -, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Mk 8,3 Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Mk 8,4 Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Mk 8,5 Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” - válaszolták. Mk 8,6 Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Mk 8,7 Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Mk 8,8 Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. Mk 8,9 Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, Mk 8,10 maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,11 Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. Mk 8,12 Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Mk 8,13 Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra. Mk 8,14 Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy. Mk 8,15 Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Mk 8,16 Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük. Mk 8,17 Jézus észrevette és így szólt: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? Mk 8,18 Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, Mk 8,19 hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” „Tizenkettőt” - felelték. Mk 8,20 „S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?” „Hét” - mondták. Mk 8,21 Erre újra kérdezte: „Még mindig nem értitek?” Mk 8,22 Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Mk 8,23 Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Mk 8,24 Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Mk 8,25 Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Mk 8,26 Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!” Mk 8,27 Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Mk 8,28 Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Mk 8,29 Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” Mk 8,30 A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. Mk 8,31 Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Mk 8,32 Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. Mk 8,33 De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.” Mk 8,34 Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mk 8,35 Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. Mk 8,36 Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mk 8,37 Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? Mk 8,38 Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

9

Mk 9,1 Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” Mk 9,2 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Mk 9,3 Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Mk 9,4 Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Mk 9,5 Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Mk 9,6 Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Mk 9,7 Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mk 9,8 Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. Mk 9,9 A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Mk 9,10 A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad. Mk 9,11 Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Mk 9,12 Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Mk 9,13 Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.” Mk 9,14 Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoztak velük. Mk 9,15 Mihelyt az emberek észrevették, elcsodálkoztak, majd eléje siettek és üdvözölték. Mk 9,16 Megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” Mk 9,17 Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. Mk 9,18 Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Mk 9,19 „Ó, te hitetlen nemzedék - válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” Mk 9,20 Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. Mk 9,21 „Mióta szenved a bajban?” - kérdezte apját. „Kicsi kora óta - válaszolta. - Mk 9,22 Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk.” Mk 9,23 Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz.” Mk 9,24 A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” Mk 9,25 Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” Mk 9,26 Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. Mk 9,27 Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. Mk 9,28 Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Mk 9,29 „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” - felelte. Mk 9,30 Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, Mk 9,31 mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad. Mk 9,32 Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. Mk 9,33 Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” Mk 9,34 Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük. Mk 9,35 Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Mk 9,36 Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Mk 9,37 „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,38 Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Mk 9,39 Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Mk 9,40 Aki nincs ellenünk, az velünk van. Mk 9,41 Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. Mk 9,42 Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Mk 9,43 Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Mk 9,44 Mk 9,45 Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tűzére kerülni. Mk 9,46 Mk 9,47 Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, Mk 9,48 ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki. Mk 9,49 Mindenkit tűzzel sóznak majd meg. Mk 9,50 A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással.”

10

Mk 10,1 Innét útra kelve Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét tömeg vette körül, ő pedig szokása szerint tanította őket. Mk 10,2 A farizeusok is odamentek és megkérdezték: „El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Mk 10,3 De ő kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Mk 10,4 „Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt” - felelték. Mk 10,5 Jézus folytatta: „Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot. Mk 10,6 De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Mk 10,7 Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, Mk 10,8 és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Mk 10,9 Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” Mk 10,10 Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették. Mk 10,11 Ezt válaszolta: „Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Mk 10,12 Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.” Mk 10,13 Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították őket. Mk 10,14 Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Mk 10,15 Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Mk 10,16 Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket. Mk 10,17 Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Mk 10,18 „Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten. Mk 10,19 Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Mk 10,20 „Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Mk 10,21 Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Mk 10,22 Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Mk 10,23 Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” Mk 10,24 A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Mk 10,25 Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Mk 10,26 Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Mk 10,27 Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.” Mk 10,28 Ekkor Péter megszólalt: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Mk 10,29 Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, Mk 10,30 százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet. Mk 10,31 Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.” Mk 10,32 Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: Mk 10,33 „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Mk 10,34 Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.” Mk 10,35 Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” Mk 10,36 „Mit tegyek nektek?” - kérdezte. Mk 10,37 „Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” Mk 10,38 Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Mk 10,39 „Készen” - felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. Mk 10,40 De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”. Mk 10,41 Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Mk 10,42 Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Mk 10,43 Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, Mk 10,44 és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Mk 10,45 Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,46 Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. Mk 10,47 Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Mk 10,48 Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Mk 10,49 Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” Mk 10,50 Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. Mk 10,51 Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester - kérte a vak -, hogy lássak.” Mk 10,52 Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.

11

Mk 11,1 Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfage és Betánia táján, az Olajfák-hegyénél előreküldte két tanítványát Mk 11,2 ezzel az utasítással: „Térjetek be a szemközti faluba! Mindjárt amikor beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Mk 11,3 Ha valaki szólna, hogy mit csináltok, mondjátok, hogy Urának van rá szüksége. Erre rögtön elengedi.” Mk 11,4 El is mentek és megtalálták a szamárcsikót, kint az úton egy kapuhoz kötve. Mk 11,5 Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Mk 11,6 Úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta nekik. Erre elengedték őket. Mk 11,7 A szamárcsikót Jézushoz vezették, ráterítették köntösüket, és ő ráült. Mk 11,8 Sokan a ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak. Mk 11,9 Az előtte menők, s akik kísérték, ezt zengték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Mk 11,10 Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” Mk 11,11 Így vonult be Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Mk 11,12 Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Mk 11,13 Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Mk 11,14 Azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” A tanítványok hallották. Mk 11,15 Megérkeztek Jeruzsálembe. Bement a templomba, s kiűzte, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Mk 11,16 Nem engedte meg senkinek, hogy valamit is keresztülvigyen a templom területén. Mk 11,17 Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Mk 11,18 Amikor a főpapok és írástudók értesültek a dologról, tanakodni kezdtek, miképp okozzák vesztét. Mk 11,19 Féltek tőle, hiszen az egész nép csodálkozott tanításán. Amikor beesteledett, elhagyták a várost. Mk 11,20 Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Mk 11,21 Péternek eszébe jutott (az átok): „Mester - mondta -, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt.” Mk 11,22 Jézus így felelt: „Ha hisztek Istenben, Mk 11,23 bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik. Mk 11,24 Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek. Mk 11,25 Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.” Mk 11,26 Mk 11,27 Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, írástudók és vének, Mk 11,28 és megkérdezték: „Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Mk 11,29 Jézus így válaszolt: „Kérdezek tőletek valamit, s feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem, amit teszek. Mk 11,30 János keresztsége az égből való volt, vagy pedig emberektől származott? Feleljetek nekem!” Mk 11,31 Erre elkezdtek egymás közt tanakodni. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: Az égből - azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? Mk 11,32 Mondjuk talán azt, hogy az emberektől.” De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Mk 11,33 Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus azért ezt felelte: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”

12

Mk 12,1 Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, s körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne s tornyot is épített. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és elment idegenbe. Mk 12,2 Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből. Mk 12,3 Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták. Mk 12,4 Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk, ennek betörték a fejét és szidták-gyalázták. Mk 12,5 Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték. S még több más szolgát küldött, ezek közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Mk 12,6 Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik! Mk 12,7 De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége! Mk 12,8 Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből. Mk 12,9 Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt. Mk 12,10 Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Mk 12,11 Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben?” Mk 12,12 Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták, elmentek onnan. Mk 12,13 A farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. Mk 12,14 Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Mk 12,15 De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: „Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Mk 12,16 Mikor odavitték, megkérdezte tőlük: „Kinek a képe ez, és kinek a felirata?” „A császáré” - felelték. Mk 12,17 Jézus folytatta: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak rajta. Mk 12,18 Ezután a szadduceusok mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, s ezt a kérdést tették fel neki: Mk 12,19 „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Mk 12,20 Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Mk 12,21 Feleségét elvette a második is, de az is meghalt anélkül, hogy gyermeke lett volna. Hasonlóképpen a harmadik is, Mk 12,22 sőt mind a hét, de egy sem hagyott hátra gyermeket. Végül az asszony is meghalt. Mk 12,23 A feltámadáskor, ha ugyan feltámadnak, melyiküké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt?” Mk 12,24 Jézus így felelt: „Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? Mk 12,25 Hiszen, amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben. Mk 12,26 Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! Mk 12,27 Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így nagy tévedésben vagytok.” Mk 12,28 Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?” Mk 12,29 Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Mk 12,30 Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Mk 12,31 A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.” Mk 12,32 Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más. Mk 12,33 Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál.” Mk 12,34 Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze az Isten országától” - mondta neki. Több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,35 Hanem amikor a templomban tanított, Jézus tette fel a kérdést: „Hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Mk 12,36 Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Mk 12,37 Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta. Mk 12,38 Tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Mk 12,39 Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Mk 12,40 Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” Mk 12,41 Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. Mk 12,42 De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Mk 12,43 Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mk 12,44 Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.”

13

Mk 13,1 Amint kijöttek a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!” Mk 13,2 Jézus így felelt: „Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, mindent lerombolnak.” Mk 13,3 Amikor az Olajfák-hegyén a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték: Mk 13,4 „Mondd, mikor fog ez bekövetkezni és mi lesz előtte a jel?” Mk 13,5 Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mk 13,6 Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. Mk 13,7 Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. Mk 13,8 Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. Mk 13,9 Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. Mk 13,10 Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. Mk 13,11 Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. Mk 13,12 Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. Mk 13,13 A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül. Mk 13,14 Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe. Mk 13,15 Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról. Mk 13,16 Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét. Mk 13,17 Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mk 13,18 Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be. Mk 13,19 Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. Mk 13,20 Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat. Mk 13,21 Akkor ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van! - ne higgyétek. Mk 13,22 Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Mk 13,23 Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek. Mk 13,24 Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, Mk 13,25 a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Mk 13,26 Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. Mk 13,27 Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. Mk 13,28 Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Mk 13,29 Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. Mk 13,30 Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Mk 13,31 Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el. Mk 13,32 Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Mk 13,33 Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. Mk 13,34 Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. Mk 13,35 Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Mk 13,36 Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Mk 13,37 Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!”

14

Mk 14,1 Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék. Mk 14,2 Egy dologban megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!” Mk 14,3 Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Mk 14,4 Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Mk 14,5 Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.” És szemrehányást tettek az asszonynak. Mk 14,6 Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Mk 14,7 Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Mk 14,8 Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Mk 14,9 Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.” Mk 14,10 Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül elment a főpaphoz, hogy elárulja. Mk 14,11 Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa. Mk 14,12 A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Mk 14,13 Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, Mk 14,14 aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Mk 14,15 Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” Mk 14,16 A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Mk 14,17 Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Mk 14,18 Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Mk 14,19 Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Mk 14,20 Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Mk 14,21 Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Mk 14,22 Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Mk 14,23 Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Mk 14,24 Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik. Mk 14,25 Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.” Mk 14,26 Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére. Mk 14,27 Ott Jézus megmondta: „Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. Mk 14,28 De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Mk 14,29 Péter erősködött: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem.” Mk 14,30 Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz.” Mk 14,31 Erre még jobban fogadkozott: „Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is. Mk 14,32 Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Mk 14,33 Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Mk 14,34 Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” Mk 14,35 Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. Mk 14,36 „Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Mk 14,37 Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Mk 14,38 Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” Mk 14,39 Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott. Mk 14,40 Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. Mk 14,41 Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: „Még mindig alusztok és pihentek? Mk 14,42 Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!” Mk 14,43 Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Mk 14,44 Az áruló így adott jelt: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!” Mk 14,45 Odaérve rögtön Jézushoz lépett: „Mester!” - szólt és megcsókolta. Mk 14,46 Erre rátették kezüket és elfogták. Mk 14,47 Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Mk 14,48 Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Mk 14,49 Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie.” Mk 14,50 Erre mindenki magára hagyta és elmenekült. Mk 14,51 Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, Mk 14,52 otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott. Mk 14,53 Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók. Mk 14,54 Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. Mk 14,55 A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Mk 14,56 Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Mk 14,57 Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: Mk 14,58 „Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” Mk 14,59 De vallomásuk így sem vágott egybe. Mk 14,60 Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” Mk 14,61 De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?” Mk 14,62 Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” Mk 14,63 A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Mk 14,64 Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?” Mind méltónak ítélték a halálra. Mk 14,65 Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: „Találd el, ki az!” Még az őrség tagjai is arcul verték. Mk 14,66 Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Mk 14,67 Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” Mk 14,68 De ő tagadta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. Mk 14,69 A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: „Ez is közülük való.” Mk 14,70 Ő megint tagadta. Nemsokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.” Mk 14,71 Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” Mk 14,72 A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg.” És könnyekre fakadt.

15

Mk 15,1 Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Mk 15,2 Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” - válaszolta. Mk 15,3 A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Mk 15,4 Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Mk 15,5 Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust. Mk 15,6 Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. Mk 15,7 Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Mk 15,8 Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Mk 15,9 Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” Mk 15,10 Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Mk 15,11 Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. Mk 15,12 Pilátus ismét megkérdezte: „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” Mk 15,13 Azok újra ezt kiáltozták: „Keresztre vele!” Mk 15,14 Pilátus folytatta: „Mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!” Mk 15,15 Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre. Mk 15,16 A katonák bekísérték a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. Mk 15,17 Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, Mk 15,18 és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Mk 15,19 A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Mk 15,20 Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Mk 15,21 Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Mk 15,22 Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti. Mk 15,23 Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Mk 15,24 Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Mk 15,25 Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Mk 15,26 Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Mk 15,27 Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Mk 15,28 Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” Mk 15,29 Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, Mk 15,30 mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Mk 15,31 A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Mk 15,32 A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek. Mk 15,33 Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Mk 15,34 Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Mk 15,35 Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Mk 15,36 Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk - mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Mk 15,37 Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Mk 15,38 A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Mk 15,39 Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Mk 15,40 Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalómé. Mk 15,41 Ezek már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Mk 15,42 Amikor esteledett - előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt -, Mk 15,43 jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Mk 15,44 Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e. Mk 15,45 Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet. Mk 15,46 Az pedig gyolcsot vá- sárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. Mk 15,47 Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette.

16

Mk 16,1 Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásá- roltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. Mk 16,2 A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Mk 16,3 Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” Mk 16,4 De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Mk 16,5 Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. Mk 16,6 De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! Mk 16,7 De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” Mk 16,8 Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. Mk 16,9 Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte. Mk 16,10 Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Mk 16,11 Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el. Mk 16,12 Ezután idegen alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Mk 16,13 Visszatérve ezek közölték a hírt a többiekkel is, de nekik sem hittek. Mk 16,14 Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták. Mk 16,15 Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Mk 16,16 Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Mk 16,17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, Mk 16,18 kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” Mk 16,19 Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, Mk 16,20 ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.

Lukács evangéliuma

1

Lk 1,1 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, Lk 1,2 ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, Lk 1,3 jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, Lk 1,4 hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak. Lk 1,5 Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. Lk 1,6 Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. Lk 1,7 De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Lk 1,8 Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, Lk 1,9 s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Lk 1,10 Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Lk 1,11 Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Lk 1,12 Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Lk 1,13 Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Lk 1,14 Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Lk 1,15 Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Lk 1,16 Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Lk 1,17 Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” Lk 1,18 Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” Lk 1,19 „Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Lk 1,20 Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” Lk 1,21 A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben. Lk 1,22 Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt, Lk 1,23 s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament. Lk 1,24 E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. Lk 1,25 „Ezt tette hát nekem az Úr - mondta - azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.” Lk 1,26 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába Lk 1,27 egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Lk 1,28 Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” Lk 1,29 E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Lk 1,30 Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Lk 1,31 Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Lk 1,32 Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, Lk 1,33 és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Lk 1,34 Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Lk 1,35 Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Lk 1,36 Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, Lk 1,37 mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Lk 1,38 Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott. Lk 1,39 Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Lk 1,40 Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Lk 1,41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Lk 1,42 Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Lk 1,43 Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lk 1,44 Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Lk 1,45 Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Lk 1,46 Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, Lk 1,47 és szívem ujjong megváltó Istenemben, Lk 1,48 mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, Lk 1,49 mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Lk 1,50 Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Lk 1,51 Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, Lk 1,52 letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Lk 1,53 Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Lk 1,54 Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, Lk 1,55 amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Lk 1,56 Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért. Lk 1,57 Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Lk 1,58 Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. Lk 1,59 A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. Lk 1,60 De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” Lk 1,61 Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.” Lk 1,62 Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Lk 1,63 Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. Lk 1,64 Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. Lk 1,65 A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Lk 1,66 Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele. Lk 1,67 Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: Lk 1,68 „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Lk 1,69 Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Lk 1,70 Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: Lk 1,71 megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, Lk 1,72 hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Lk 1,73 Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, Lk 1,74 hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, Lk 1,75 szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Lk 1,76 Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, Lk 1,77 hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Lk 1,78 Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, Lk 1,79 hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” Lk 1,80 A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.

2

Lk 2,1 Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Lk 2,2 Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Lk 2,3 Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Lk 2,4 József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, Lk 2,5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Lk 2,6 Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Lk 2,7 Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Lk 2,8 Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Lk 2,9 Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. Lk 2,10 De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Lk 2,11 Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Lk 2,12 Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektettett, bepólyált gyermeket.” Lk 2,13 Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: Lk 2,14 „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Lk 2,15 Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Lk 2,16 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Lk 2,17 Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Lk 2,18 Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Lk 2,19 Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. Lk 2,20 A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Lk 2,21 Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. Lk 2,22 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, Lk 2,23 ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, Lk 2,24 s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Lk 2,25 Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Lk 2,26 Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. Lk 2,27 A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, Lk 2,28 karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: Lk 2,29 „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, Lk 2,30 mert látta szemem üdvösségedet, Lk 2,31 melyet minden nép színe előtt készítettél, Lk 2,32 világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Lk 2,33 Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Lk 2,34 Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak - Lk 2,35 a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” Lk 2,36 Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, Lk 2,37 aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Lk 2,38 Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. Lk 2,39 Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. Lk 2,40 A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta. Lk 2,41 Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Lk 2,42 Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Lk 2,43 Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Lk 2,44 Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Lk 2,45 Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. Lk 2,46 Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Lk 2,47 Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Lk 2,48 Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Lk 2,49 Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Lk 2,50 Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Lk 2,51 Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Lk 2,52 Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

3

Lk 3,1 Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Lk 3,2 Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Lk 3,3 S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, Lk 3,4 ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Lk 3,5 A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, Lk 3,6 és minden test meglátja az Isten üdvösségét.” Lk 3,7 Ezért így beszélt a néphez, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen: „Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől? Lk 3,8 Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! - Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak. Lk 3,9 A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.” Lk 3,10 Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” Lk 3,11 „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. Lk 3,12 Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, Lk 3,13 s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Lk 3,14 Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” Lk 3,15 A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Lk 3,16 Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. Lk 3,17 Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.” Lk 3,18 És még sok mással is buzdította a népet, így hirdette nekik az örömhírt. Lk 3,19 Heródes negyedes fejedelmet is megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt, és a többi gonosztettéért, amit Heródes elkövetett; Lk 3,20 amiket az megtetézett még azzal is, hogy börtönbe vetette Jánost. Lk 3,21 Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, Lk 3,22 és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,23 Föllépésekor Jézus mintegy harmincéves volt. Azt tartották róla, hogy Józsefnek a fia, aki Éli fia volt, Lk 3,24 ez Mattaté, ez Lévié, ez Melchié, ez Jannaié, ez Józsefé, Lk 3,25 ez Mattatáé, ez Ámoszé, ez Náchumé, ez Heszlié, ez Naggájé, Lk 3,26 ez Maaté, ez Hattatiáé, ez Szemeiné, ez Józsefé, ez Jodáé, Lk 3,27 az Jochanané, ez Rezáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nerié, Lk 3,28 ez Melkié, ez Addié, ez Kozámé, ez Elmadamé, ez Eré, Lk 3,29 ez Jézusé, ez Eliezeré, ez Jorimé, ez Mattaté, ez Lévié, Lk 3,30 ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jonámé, ez Eljakimé, Lk 3,31 ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattatáé, ez Nátámé, ez Dávidé, Lk 3,32 ez Izaié, ez Obedé, ez Boászé, ez Szalmozé, ez Nachsoné, Lk 3,33 ez Aminadabé, ez Adminé, ez Arnié, ez Heszromé, ez Perecé, ez Júdáé, Lk 3,34 ez Jákobé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náchoré, Lk 3,35 ez Szeruché, ez Regué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selaké, Lk 3,36 ez Kenáné, ez Arpachsádé, ez Szemé, ez Noéé, ez Lámeché, Lk 3,37 ez Metuselaché, ez Hénoché, ez Járedé, ez Mahalalelé, ez Kenané, Lk 3,38 ez Enosé, ez Szeté, ez Ádámé, ez az Istené.

4

Lk 4,1 Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult Lk 4,2 negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Lk 4,3 Ekkor így szólt hozzá a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” Lk 4,4 De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Lk 4,5 Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. Lk 4,6 „Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom - mondta -, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Lk 4,7 Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Lk 4,8 Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Lk 4,9 Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Lk 4,10 Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Lk 4,11 Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Lk 4,12 De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Lk 4,13 Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,14 Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Lk 4,15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta. Lk 4,16 Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Lk 4,17 Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: Lk 4,18 „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, Lk 4,19 és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Lk 4,20 Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Lk 4,21 S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” Lk 4,22 Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” - kérdezgették. Lk 4,23 Így szólt hát hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket - mint hallottuk - Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” Lk 4,24 Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. Lk 4,25 S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. Lk 4,26 De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Lk 4,27 Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” Lk 4,28 Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Lk 4,29 Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. Lk 4,30 De ő áthaladt köztük és eltávozott. Lk 4,31 Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. Lk 4,32 Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt. Lk 4,33 Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. Lk 4,34 Ez hangosan kiabálta: „Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom ki vagy: az Isten Szentje.” Lk 4,35 Jézus ráparancsolt: „Elhallgass és menj ki belőle!” Erre a tisztátalan lélek a földre sújtotta, kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Lk 4,36 Mindenki elámult, s egymás közt azt kérdezgették: „Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból?” Lk 4,37 Híre elterjedt az egész környéken. Lk 4,38 Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta. Lk 4,39 Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta. Lk 4,40 Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket. Lk 4,41 Sokakból gonosz lélek ment ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus. Lk 4,42 Amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre. A nép kereste, míg meg nem találta. Marasztalták, hogy ne hagyja ott őket. Lk 4,43 De ő azt felelte: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” Lk 4,44 És hirdette Júdea zsinagógáiban.

5

Lk 5,1 Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Lk 5,2 Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Lk 5,3 Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Lk 5,4 Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” Lk 5,5 „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” - válaszolta Simon -, Lk 5,6 és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Lk 5,7 Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Lk 5,8 Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Lk 5,9 Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Lk 5,10 Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Lk 5,11 Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték. Lk 5,12 Amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, egy leprával borított férfi meglátta, elé borult és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Lk 5,13 Erre kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal megtisztult a leprától. Lk 5,14 Meghagyta neki, hogy ne mondja el senkinek: „hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes által előírt áldozatot bizonyságul nekik.” Lk 5,15 A dolog híre mégis egyre jobban elterjedt. Nagy tömeg gyűlt egybe, hogy hallgassa, és ki-ki meggyógyuljon betegségéből. Lk 5,16 Ő azonban elvonult a pusztába, és imádkozott. Lk 5,17 Egy napon, amikor tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek ott, akik Galilea és Júdea különféle falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje gyógyításra ösztönözte. Lk 5,18 És íme, hordágyon férfiak hoztak egy béna embert. Megpróbálkoztak bejutni, hogy eléje tegyék, Lk 5,19 de akkora volt a tömeg, hogy nem találtak utat. Ezért a cseréptetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Lk 5,20 Hitük láttán így szólt: „Ember, bűneid bocsánatot nyertek.” Lk 5,21 Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?” Lk 5,22 Jézus belelátott gondolataikba, így szólt hát hozzájuk: „Miféle gondolatokat forgattok magatokban? Lk 5,23 Mi könnyebb? Ezt mondani: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy: Kelj fel és járj? Lk 5,24 De tudjátok meg, hogy az Emberfiának igenis van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani!” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj fel, fogd ágyadat és menj haza!” Lk 5,25 A szemük láttára rögtön fölkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és az Istent dicsőítve hazament. Lk 5,26 Mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták az Istent, és félelemmel eltelve mondották: „Ma megfoghatatlan dolgoknak voltunk a tanúi.” Lk 5,27 Ezek után kiment, s meglátott egy Lévi nevű vámost, amint a vámnál ült. Felszólította: „Kövess engem!” Lk 5,28 Az felállt, és mindenét otthagyva követte őt. Lk 5,29 Lévi a házában nagy lakomát rendezett neki. Nagyon sok vámos és más ember együtt ült vele az asztalnál. Lk 5,30 A farizeusok és az írástudók emiatt zúgolódtak. „Miért esztek és isztok együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” - kérdezték tanítványaitól. Lk 5,31 Jézus adott nekik feleletet: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Lk 5,32 Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” Lk 5,33 Ők azonban ezt mondták neki: „János tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.” Lk 5,34 Jézus ezt válaszolta nekik: „Képesek volnátok böjtre fogni a násznépet, amikor még vele van a vőlegény? Lk 5,35 Eljönnek a napok, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Lk 5,36 Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hisz akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára se illenék az új folt. Lk 5,37 Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe. Vagy ha mégis, az új bor szétveti a tömlőket, a bor kiömlik, a tömlők meg tönkremennek. Lk 5,38 Az új bor új tömlőbe való. Lk 5,39 Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó! - mondja.”

6

Lk 6,1 Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták és ették. Lk 6,2 Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyat, ami szombaton tiltva van?” Lk 6,3 Jézus felelt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Lk 6,4 Bement az Isten házába, fogta a szent kenyeret és evett belőle, és adott a többieknek is, noha ezt csak a papoknak lett volna szabad megtenniük?” Lk 6,5 Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Lk 6,6 Egy másik szombaton bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Lk 6,7 Az írástudók és a farizeusok figyelték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy legyen alapjuk vádat emelni ellene. Lk 6,8 De ő belelátott gondolataikba, ezért így szólt az elsorvadt kezű emberhez: „Állj fel és gyere ide a középre!” Az felállt és odament. Lk 6,9 Jézus odafordult hozzájuk: „Kérdem tőletek, szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy pusztulni hagyni?” Lk 6,10 Ezzel végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az szót fogadott és meggyógyult a keze. Lk 6,11 Az írástudók és a farizeusok esztelen haragra gerjedtek, és egymás közt elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek Jézussal. Lk 6,12 Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Lk 6,13 Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: Lk 6,14 Simont, akit Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Lk 6,15 Mátét és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, Lk 6,16 aztán Júdást, Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett. Lk 6,17 Aztán lejött velük a hegyről és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidoni tengermellékről, Lk 6,18 hogy hallgassák, és meggyógyultak, akiket tisztátalan lelkek kínoztak. Lk 6,19 Az egész tömeg arra törekedett, hogy megérinthesse, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,20 Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Lk 6,21 Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Lk 6,22 Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt. Lk 6,23 Örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben! Atyáik is így bántak a prófétákkal. Lk 6,24 De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Lk 6,25 Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Lk 6,26 Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal. Lk 6,27 Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Lk 6,28 Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Lk 6,29 Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Lk 6,30 Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Lk 6,31 Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Lk 6,32 Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Lk 6,33 Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Lk 6,34 Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Lk 6,35 Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Lk 6,36 Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Lk 6,37 Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Lk 6,38 Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,39 Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Lk 6,40 Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Lk 6,41 Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Lk 6,42 Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből. Lk 6,43 Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Lk 6,44 A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. Lk 6,45 A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél. Lk 6,46 Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! - ha nem teszitek meg, amit mondok? Lk 6,47 Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja. Lk 6,48 A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni, mert biztos alapra épült. Lk 6,49 Aki meghallgatja ugyan (tanításomat), de nem váltja tettekre, ahhoz a házat építő emberhez hasonlít, aki a házat minden alap nélkül földre építette. Amikor az ár nekizúdult, nyomban összeomlott és romhalmazzá vált.”

7

Lk 7,1 Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba. Lk 7,2 Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt. Lk 7,3 A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Lk 7,4 Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: „Megérdemli, hogy teljesítsd kérését. Lk 7,5 Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”. Lk 7,6 Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Lk 7,7 Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám. Lk 7,8 Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! - akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! - akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! - akkor megteszi.” Lk 7,9 Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.” Lk 7,10 Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták. Lk 7,11 Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan. Lk 7,12 Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. Lk 7,13 Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Lk 7,14 Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Lk 7,15 A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának. Lk 7,16 Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.” Lk 7,17 S a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé. Lk 7,18 Ezekről az eseményekről a tanítványai mind beszámoltak Jánosnak. János magához hívatta két tanítványát Lk 7,19 és elküldte őket az Úrhoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Lk 7,20 Amikor a két férfi Jézushoz ért, előadta: „Keresztelő János küldött el minket hozzád, hogy kérdezzük meg: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Lk 7,21 Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat. Lk 7,22 Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot. Lk 7,23 Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!” Lk 7,24 Amikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a népnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat? Lk 7,25 Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Akik drága ruhában járnak és a kényelemnek élnek, a királyi palotákban találhatók. Lk 7,26 Vagy mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen, mondom nektek, többet mint prófétát. Lk 7,27 Őróla van megírva: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.” Lk 7,28 Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál. Az Isten országában azonban a legkisebb is nagyobb nála.” Lk 7,29 Akik hallgatták, az egész nép, sőt még a vámosok is igazat adtak az Istennek, és fölvették János keresztségét. Lk 7,30 A farizeusok és a törvénytudók ellenben semmibe vették az Isten szándékát, s nem keresztelkedtek meg. Lk 7,31 „Kihez hasonlítsam ennek a nemzedéknek a tagjait? Kihez hasonlók? Lk 7,32 A gyerekekhez hasonlítanak, akik ott tanyáznak a piacon és egymásnak kiabálják: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem zokogtatok. Lk 7,33 Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik s azt beszélitek róla, hogy ördöge van. Lk 7,34 Eljött az Emberfia, eszik és iszik, s azt mondjátok rá, lám, milyen falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. Lk 7,35 A bölcsességet azonban minden gyermeke igazolja.” Lk 7,36 Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Lk 7,37 Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Lk 7,38 Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal. Lk 7,39 Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.” Lk 7,40 Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az kérte: „Mester! Hát mondd el!” Lk 7,41 „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Lk 7,42 Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?” Lk 7,43 „Úgy gondolom az, akinek többet elengedett” - felelte Simon. „Helyesen feleltél” - mondta neki. Lk 7,44 Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Lk 7,45 Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Lk 7,46 Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. Lk 7,47 Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.” Lk 7,48 Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyernek.” Lk 7,49 A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Lk 7,50 De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”

8

Lk 8,1 Ezután bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő Lk 8,2 és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akiből hét ördög ment ki, Lk 8,3 Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla. Lk 8,4 Amikor egyszer nagy tömeg vette körül és a városokból tömérdek nép zarándokolt hozzá, mondott egy példabeszédet: Lk 8,5 „Kiment a magvető, hogy elvesse a magot. Vetés közben néhány szem az út szélére esett. Eltaposták, és az ég madarai felcsipegették. Lk 8,6 Más szemek köves talajra hullottak. Kikeltek, de aztán elszáradtak, mert nem kaptak elég nedvességet. Lk 8,7 Ismét más szemek szúrós bogáncs közé hulltak. A szúrós bogáncsok velük együtt nőttek, és elfojtották őket. Lk 8,8 A többi mag jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott.” Amikor befejezte, fölemelte a hangját: „Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!” Lk 8,9 Tanítványai megkérdezték, hogy mi a példabeszéd értelme. Lk 8,10 Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek csak a példabeszédek szólnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. Lk 8,11 Ez a példabeszéd értelme: A mag az Isten szava. Lk 8,12 Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön a gonosz lélek, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. Lk 8,13 A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak. Lk 8,14 A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak. Lk 8,15 A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek. Lk 8,16 Senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami edényfélével, vagy hogy az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világát. Lk 8,17 Mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne. Lk 8,18 Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” Lk 8,19 Eljöttek anyja és rokonai, de a tömegen nem tudtak áthatolni. Lk 8,20 Ezért szóltak neki: „Kinn állnak anyád és testvéreid, s látni szeretnének.” Lk 8,21 De ő ezt mondta nekik: „Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” Lk 8,22 Egyik nap bárkába szállt tanítványaival együtt. „Evezzünk át a tó túlsó partjára!” - mondta. Elindultak. Lk 8,23 Míg eveztek, ő elaludt. Hirtelen szélvész csapott le a tóra. A hullámok már-már elborították őket, úgyhogy életveszélyben forogtak. Lk 8,24 Odamentek hozzá, felkeltették, így szólva: „Mester! Mester! Itt veszünk!” Fölkelt és parancsolt a szélnek és a hullámoknak. Erre elült a háborgás, és minden elcsendesedett. Lk 8,25 Akkor hozzájuk fordult: „Hol a hitetek?” De azok félelemmel és csodálattal telve így kérdezgették egymást: „Vajon ki lehet ez, hogy még a szeleknek és a víznek is parancsol, s azok engedelmeskednek neki?” Lk 8,26 A gerazaiak vidékére eveztek, amely Galileával átellenben fekszik. Lk 8,27 Ahogy a partra lépett, a város felől egy ördögtől megszállt ember tartott feléje. Már régóta nem hordott ruhát, nem lakott házban, inkább a sírboltokban tanyázott. Lk 8,28 Amikor meglátta Jézust, a földre vetette magát, s ilyeneket kiabált: „Mi bajod van velem, Jézus, a magasságbeli Istennek a Fia? Könyörgök, ne bánts!” Lk 8,29 Megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből, mert már régóta hatalmában tartotta. Láncra verték és megkötözték, de széttépte a köteléket. A gonosz lélek kikergette a pusztába. Lk 8,30 Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” - „Légió” - válaszolta, mert sok ördög tartotta megszállva. Lk 8,31 Arra kérték, hogy ne küldje őket a mélységbe. Lk 8,32 A hegyoldalban ott turkált egy nagy sertéskonda. Megkérték, engedje meg, hogy a sertésekbe mehessenek. Megengedte nekik. Lk 8,33 A gonosz lelkek erre kijöttek az emberből, és megszállták a sertéseket. Erre a konda vadul nekirohant a lejtőnek, le a tóba, és odaveszett. Lk 8,34 Amikor a kanászok látták, mi történt, elfutottak és hírül vitték a városba és a tanyákra. Lk 8,35 Az emberek mentek, hogy ők is lássák, ami történt. Jézushoz érve ott találták az embert, akiből a gonosz lelkek kimentek: a lábánál ült, felöltözve, ép ésszel, és megijedtek. Lk 8,36 A szemtanúk elbeszélték, hogyan gyógyult meg az ördögtől megszállott. Erre elfogta őket a félelem. Lk 8,37 Geraza vidékének lakossága ezért arra kérte, hogy menjen el, annyira féltek. Bárkába szállt hát, hogy visszatérjen. Lk 8,38 Az ember, akiből kimentek a gonosz lelkek, kérte, hogy vele mehessen. De elküldte: Lk 8,39 „Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!” Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus. Lk 8,40 Amikor Jézus visszaérkezett, tömeg fogadta. Mindenki várta. Lk 8,41 Akkor odament hozzá egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga feje. Lába elé borult, úgy kérte, menjen el hozzá, Lk 8,42 mert tizenkét éves egyetlen lánya haldoklik. Útközben a tömeg majdnem agyonnyomta. Lk 8,43 Volt ott egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett. Már egész vagyonát ráköltötte az orvosokra, de egy sem tudott rajta segíteni. Lk 8,44 Hátulról hozzáférkőzött, megérintette a ruhája szegélyét, és abban a pillanatban elállt a vérfolyása. Lk 8,45 Jézus megkérdezte: „Ki érintett?” Mindenki tagadta. Péter azonban így szólt: „Mester, a tömeg szorongat és lökdös.” Lk 8,46 Jézus azonban megismételte: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” Lk 8,47 Az asszony látva, hogy nem titkolhatja tovább, remegve előlépett, elé borult, és az egész nép füle hallatára megvallotta, hogy miért érintette meg, és hogy meggyógyult abban a pillanatban. Lk 8,48 Jézus ezt mondta neki: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével!” Lk 8,49 Még beszélt, amikor valaki ezt a hírt hozta a zsinagóga fejének: „Meghalt a lányod. Ne fáraszd tovább a Mestert.” Lk 8,50 Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” Lk 8,51 Amikor odaértek a házhoz, nem engedett be senkit, csak Pétert, Jakabot, Jánost, meg a lány apját és anyját. Lk 8,52 Mindenki sírt, jajgatott, gyászolta a leányt. „Ne sírjatok! - szólt rájuk. - Nem halt meg, csak alszik.” Lk 8,53 Kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Lk 8,54 De ő megfogta a kezét, és emelt hangon felszólította: „Leány, kelj föl!” Lk 8,55 Erre visszatért a lélegzete, és rögtön fölkelt. Ezután meghagyta, hogy adjanak neki enni. Lk 8,56 A szülők nem tudtak hova lenni az ámulattól. Megparancsolta nekik, hogy senkinek se szóljanak a történtekről.

9

Lk 9,1 Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Lk 9,2 Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. Lk 9,3 „Semmit se vigyetek az útra - hagyta meg nekik -, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Lk 9,4 Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Lk 9,5 Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” Lk 9,6 Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket. Lk 9,7 Heródes negyedes fejedelem mindenről hallott, ami csak történt, és nagy kétségek gyötörték. Némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, Lk 9,8 mások azt, hogy Illés jelent meg, ismét mások pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki. Lk 9,9 Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát, akiről ilyeneket hallok?” És kereste a módját, hogy lássa. Lk 9,10 Az apostolok visszatértek, s mindenről beszámoltak neki. Akkor elvonult velük egy csöndes tájékra, Betszaida városának környékére. Lk 9,11 Amikor a nép megtudta, utánament. Szívesen fogadta őket, és beszélt nekik az Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat meggyógyította. Lk 9,12 A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép - figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” Lk 9,13 „Ti adjatok nekik enni” - válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk - mondták. - El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Lk 9,14 Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Lk 9,15 Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Lk 9,16 Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Lk 9,17 Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze. Lk 9,18 Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Lk 9,19 Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki.” Lk 9,20 Most hozzájuk fordult: „Hát ti?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentje vagy.” Lk 9,21 Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Lk 9,22 „Mert - mondta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.” Lk 9,23 Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen. Lk 9,24 Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Lk 9,25 Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved? Lk 9,26 Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében. Lk 9,27 Igazán mondom nektek, hogy azok közül, akik itt állnak, némelyek nem halnak meg, míg meg nem látják az Isten országát.” Lk 9,28 E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Lk 9,29 Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. Lk 9,30 És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Lk 9,31 Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Lk 9,32 Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Lk 9,33 Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Lk 9,34 Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. Lk 9,35 A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Lk 9,36 Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak. Lk 9,37 Másnap történt, hogy amint lejöttek a hegyről, nagy tömeg közeledett. Lk 9,38 Akkor egy férfi kiáltott hozzá a tömegből: „Mester, könyörgök, tekints fiamra, egyetlen gyermekemre! Lk 9,39 Mert időnként gonosz lélek keríti hatalmába, felordít, az meg gyötri, marcangolja, úgyhogy habzik a szája, s csak nehezen hagyja el, azután, hogy agyonkínozta. Lk 9,40 Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.” Lk 9,41 Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig maradjak még körötökben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozd hát ide a fiadat!” Lk 9,42 Ahogy feléje tartott, a gonosz lélek ide-oda rángatta, és a földhöz vagdosta a fiút, de Jézus ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a fiút és visszaadta apjának. Lk 9,43 Mindannyian igen elámultak az Isten nagyságán. Még mindnyájan álmélkodtak azon, amit tett, amikor így szólt tanítványaihoz: Lk 9,44 „Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a szavakat: Az Emberfiát az emberek kezébe adják.” Lk 9,45 De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne értsék meg. De megkérdezni mégsem merték. Lk 9,46 Fölmerült köztük a kérdés, hogy közülük ki a nagyobb. Lk 9,47 Jézus szívük gondolatainak láttán odahívott egy gyereket, maga mellé állította, Lk 9,48 s így szólt hozzájuk: „Aki befogadja ezt a gyermeket a nevemben, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az az igazán nagy.” Lk 9,49 János vette át a szót: „Mester - mondta -, láttunk egy embert, aki ördögöt űzött a nevedben, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk.” Lk 9,50 Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, az veletek van.” Lk 9,51 Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Lk 9,52 Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. Lk 9,53 De nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy. Lk 9,54 Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” Lk 9,55 De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Lk 9,56 Ezután más faluba mentek. Lk 9,57 Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is.” Lk 9,58 Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Lk 9,59 Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Lk 9,60 „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat - mondta neki -, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” Lk 9,61 Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Lk 9,62 Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.”

10

Lk 10,1 Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Lk 10,2 Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. Lk 10,3 Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Lk 10,4 Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek. Lk 10,5 Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Lk 10,6 Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Lk 10,7 Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Lk 10,8 Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Lk 10,9 Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! Lk 10,10 De ha betértek valamelyik városba és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok: Lk 10,11 Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa. Lk 10,12 Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé. Lk 10,13 Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég zsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Lk 10,14 Ezért Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb lesz a sorsa az ítéletkor, mint nektek. Lk 10,15 És te, Kafarnaum! Nemde az égig emelkedtél? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni! Lk 10,16 Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” Lk 10,17 A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram - mondták -, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Lk 10,18 Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Lk 10,19 Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi. Lk 10,20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Lk 10,21 Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Lk 10,22 Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Lk 10,23 Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Lk 10,24 Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” Lk 10,25 Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Lk 10,26 Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Lk 10,27 Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Lk 10,28 „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” - válaszolta neki. Lk 10,29 De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” Lk 10,30 Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Lk 10,31 Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Lk 10,32 Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Lk 10,33 Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Lk 10,34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Lk 10,35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. - Lk 10,36 Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Lk 10,37 „Aki irgalmas szívű volt iránta” - felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” Lk 10,38 Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Lk 10,39 Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Lk 10,40 Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Lk 10,41 Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, Lk 10,42 pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”

11

Lk 11,1 Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.” Lk 11,2 Erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az országod. Lk 11,3 Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Lk 11,4 Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vigy minket kísértésbe.” Lk 11,5 Aztán így folytatta: „Mondjuk, hogy valamelyiteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, Lk 11,6 útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. Lk 11,7 De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Lk 11,8 Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki, amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Lk 11,9 Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Lk 11,10 Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Lk 11,11 Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Lk 11,12 Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Lk 11,13 Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,14 Egy alkalommal kiűzött egy néma gonosz lelket. Amikor a gonosz lélek kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott. Lk 11,15 De néhányan így vélekedtek: „Beelzebullal, a gonosz lelkek fejedelmével űzi ki a gonosz lelkeket.” Lk 11,16 Mások próbára akarták tenni, ezért égi jelt követeltek tőle. Lk 11,17 De ő átlátott rajtuk, azért ezt mondta nekik: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Lk 11,18 Ha tehát a sátán meghasonlott volna magával, hogy állhatna fenn az országa? Azt mondjátok, hogy Beelzebul segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket. Lk 11,19 Ám, ha én Beelzebul segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok. Lk 11,20 De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa. Lk 11,21 Amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona. Lk 11,22 De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és a zsákmányt szétosztja. Lk 11,23 Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Lk 11,24 Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. - Lk 11,25 Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Lk 11,26 Tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.” Lk 11,27 Még beszélt, amikor egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” Lk 11,28 De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” Lk 11,29 Amikor a nép köréje sereglett, elkezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Lk 11,30 Mert ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek. Lk 11,31 Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék tagjaival együtt, és elítéli őket. Mert eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van Salamonnál. Lk 11,32 A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor e nemzedékkel együtt, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van Jónásnál. Lk 11,33 Senki sem gyújt világot, hogy eltakarja vagy a véka alá rejtse. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világát. Lk 11,34 A tested világa a szemed. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész tested sötét. Lk 11,35 Vigyázz hát, nehogy sötétség legyen benned a világosság. Lk 11,36 Ha tested csupa világosság és nincs benne semmi sötétség, olyan világos lesz egészében, mintha a villám fénye világította volna meg.” Lk 11,37 Alighogy befejezte a beszédét, egy farizeus meghívta lakomára magához. El is ment, és asztalhoz ült. Lk 11,38 Amikor a farizeus látta, hogy mielőtt evett, nem mosta meg a kezét, megütközött. Lk 11,39 Az Úr azonban így szólt hozzá: „Ti farizeusok, a pohár és a tál külsejét tisztogatjátok, de belül tele vagytok kapzsisággal és gonoszsággal. Lk 11,40 Balgák! Nem az alkotta a külsőt is, aki a belsőt alkotta? Lk 11,41 Adjátok oda inkább, ami benne van a rászorulóknak, és akkor tiszták lesztek egészen. Lk 11,42 De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, rutából és az összes kerti veteményből, de semmibe veszitek az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Lk 11,43 Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában és a köszöntéseket a piacon. Lk 11,44 Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a rég beomlott sírok: az emberek fölöttük járnak s nem is sejtik.” Lk 11,45 Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol” Lk 11,46 De ő így válaszolt: „Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet. Lk 11,47 Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, noha atyáitok megölték őket. Lk 11,48 Tanúsítjátok, hogy helyeslitek atyáitok tetteit, mert megölték őket, ti meg síremléket emeltek nekik. Lk 11,49 Azért mondja az Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök nekik, de közülük némelyeket megölnek, másokat pedig üldöznek. - Lk 11,50 E nemzedéknek számot kell majd adnia minden próféta véréről, amelyet a világ kezdetétől, Lk 11,51 Ábel vérétől egészen az oltár és a templom között megölt Zakariás véréig kiontottak. Igenis, mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek. Lk 11,52 Jaj nektek, törvénytudók! Elvettétek a tudás kulcsát, de magatok nem mentek be, akik meg bemennének, azokat akadályozzátok.” Lk 11,53 Amikor kiment onnan, az írástudók és farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdéseket intéztek hozzá, és össze-vissza faggatták. Lk 11,54 Közben alattomban figyelték, hogy ellessenek valamit, aminek alapján vádat emelhetnek ellene.

12

Lk 12,1 Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Lk 12,2 Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Lk 12,3 Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Lk 12,4 Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. Lk 12,5 Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek. Lk 12,6 Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Lk 12,7 Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. Lk 12,8 Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. Lk 12,9 Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Lk 12,10 Aki az Emberfia ellen beszél, az bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. Lk 12,11 Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és hatalmasságok elé hurcolnak benneteket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan védekezzetek, vagy mit mondjatok, Lk 12,12 mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít rá benneteket, hogy mit kell mondanotok.” Lk 12,13 Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Lk 12,14 De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” Lk 12,15 Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” Lk 12,16 Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Lk 12,17 Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Lk 12,18 Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Lk 12,19 Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! - Lk 12,20 Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? - Lk 12,21 Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.” Lk 12,22 Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Lk 12,23 A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. Lk 12,24 Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, nincs pincéjük, nincs kamrájuk s az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak! Lk 12,25 Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik? Lk 12,26 Ha tehát még az egészen kis dolgokban is tehetetlenek vagytok, mit aggódtok? Lk 12,27 Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Lk 12,28 Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. Lk 12,29 Ne kérdezgessétek hát, hogy mit esztek vagy mit isztok, és ne nyugtalankodjatok. Lk 12,30 Mert erre a pogányok törekednek a világban. Atyátok tudja, hogy szükségetek van rájuk. Lk 12,31 Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá. Lk 12,32 Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. Lk 12,33 Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. Lk 12,34 Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Lk 12,35 Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Lk 12,36 Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Lk 12,37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. Lk 12,38 És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,39 Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Lk 12,40 Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Lk 12,41 Péter megkérdezte: „Uram, ezt a példabeszédet csak nekünk mondod, vagy mindenkinek?” Lk 12,42 Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Lk 12,43 Boldog az a szolga, ha megérkeztekor ura ilyen munkában találja. Lk 12,44 Mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. Lk 12,45 De ha a szolga azt mondja magában: Uram csak sokára tér vissza -, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, Lk 12,46 akkor ennek a szolgának az ura olyan napon érkezik meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Lk 12,47 Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Lk 12,48 Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak. Lk 12,49 Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Lk 12,50 Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Lk 12,51 Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Lk 12,52 Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Lk 12,53 Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.” Lk 12,54 Aztán a néphez fordult: „Ha azt látjátok, hogy nyugat felől felhő kerekedik, mindjárt mondjátok, hogy eső lesz, s ez be is válik. Lk 12,55 S ha azt látjátok, hogy délről fúj a szél, arra következtettek, hogy hőség lesz, és ez be is következik. Lk 12,56 Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni? Lk 12,57 Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos? Lk 12,58 Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. Lk 12,59 Mondom neked, nem szabadulsz ki, míg az utolsó fillért is meg nem fizeted.”

13

Lk 13,1 Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Lk 13,2 Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Lk 13,3 Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. Lk 13,4 Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Lk 13,5 Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Lk 13,6 Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Lk 13,7 Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? Lk 13,8 De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, Lk 13,9 hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.” Lk 13,10 Szombaton az egyik zsinagógában tanított. Lk 13,11 Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgyhogy nem is tudott fölegyenesedni. Lk 13,12 Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Lk 13,13 Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Lk 13,14 Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: „Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Lk 13,15 De az Úr válaszolt neki: „Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat a jászoltól, hogy megitassátok? Lk 13,16 De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitől szombati napon?” Lk 13,17 E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez. Lk 13,18 Aztán így szólt: „Mihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? Lk 13,19 Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között.” Lk 13,20 Majd folytatta: „Mihez hasonlítsam Isten országát? Lk 13,21 Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérő lisztbe, és az egész megkelt tőle.” Lk 13,22 A városokban és falvakban, amelyeken áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Lk 13,23 Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Lk 13,24 „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. Lk 13,25 A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Lk 13,26 Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. Lk 13,27 De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lk 13,28 Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Lk 13,29 Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Lk 13,30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.” Lk 13,31 Még abban az órában fölkereste néhány farizeus. Figyelmeztették: „Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni.” Lk 13,32 Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. Lk 13,33 Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Lk 13,34 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad. Lk 13,35 Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok. Mondom nektek, nem láttok többé, míg el nem jön az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!”

14

Lk 14,1 Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. Lk 14,2 Íme, előtte állt egy vízkóros ember. Lk 14,3 Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: „Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem szabad?” Lk 14,4 Azok hallgattak. Erre megérintette kezével, meggyógyította, és útnak bocsátotta. Lk 14,5 Aztán hozzájuk fordult: „Ha valamelyiteknek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” Lk 14,6 Erre nem tudtak mit felelni. Lk 14,7 A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. Lk 14,8 „Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Lk 14,9 Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Lk 14,10 Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Lk 14,11 Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” Lk 14,12 Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Lk 14,13 Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Lk 14,14 S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,15 Ezek hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában.” Lk 14,16 Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. Lk 14,17 Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. Lk 14,18 De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. Lk 14,19 A másik azt mondta.: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Lk 14,20 Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek. Lk 14,21 Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magad, és eredj ki a város tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. Lk 14,22 A szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. Lk 14,23 Az Úr erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. Lk 14,24 Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.” Lk 14,25 Nagy népsokaság követte. Hozzájuk fordult, és így szólt: Lk 14,26 „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Lk 14,27 Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. Lk 14,28 Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Lk 14,29 Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Lk 14,30 Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Lk 14,31 Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Lk 14,32 Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér. Lk 14,33 Így hát aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom. Lk 14,34 A só hasznos. De ha a só elveszti az ízét, mivel ízesítik meg? Lk 14,35 Sem földnek, sem trágyának nem való. Kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

15

Lk 15,1 A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. Lk 15,2 A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” - mondták. Lk 15,3 Erre mondott nekik egy példabeszédet: Lk 15,4 „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Lk 15,5 Ha megtalálja, örömében vállára veszi, Lk 15,6 hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Lk 15,7 Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen. Lk 15,8 Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Lk 15,9 És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Lk 15,10 Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,11 Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. Lk 15,12 A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Lk 15,13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Lk 15,14 Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Lk 15,15 Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Lk 15,16 Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Lk 15,17 Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Lk 15,18 Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Lk 15,19 Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Lk 15,20 Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Lk 15,21 Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Lk 15,22 Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Lk 15,23 Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, Lk 15,24 hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Lk 15,25 Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Lk 15,26 Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Lk 15,27 Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Lk 15,28 Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. Lk 15,29 De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Lk 15,30 Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Lk 15,31 Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Lk 15,32 S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

16

Lk 16,1 Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Lk 16,2 Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző. Lk 16,3 Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Lk 16,4 Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből. Lk 16,5 Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Lk 16,6 Száz korsó olajjal - felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Lk 16,7 Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával - hangzott a válasz. Fogd adósleveledet - mondta neki -, és írj nyolcvanat. Lk 16,8 Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. - Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Lk 16,9 Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba. Lk 16,10 Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is. Lk 16,11 Ha tehát a hamis mammont nem kezeltétek hűen, ki bízza rátok az igazit? Lk 16,12 És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Lk 16,13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” Lk 16,14 Hallották ezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták érte. Lk 16,15 De ő kijelentette: „Ti igaznak mondjátok magatokat az emberek előtt, az Isten azonban belelát szívetekbe. Ami az emberek szemében nagy érték, az az Isten előtt megvetést érdemel. Lk 16,16 A törvény és próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed, és senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül. Lk 16,17 Hamarabb ér véget ég és föld, mint hogy egyetlen vessző is elvesszen a törvényből. Lk 16,18 Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör, és az is házasságot tör, aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el. Lk 16,19 Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Lk 16,20 Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Lk 16,21 Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Lk 16,22 Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Lk 16,23 Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Lk 16,24 Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Lk 16,25 Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Lk 16,26 Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Lk 16,27 Akkor arra kérlek, atyám - mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Lk 16,28 Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Lk 16,29 Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Lk 16,30 De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Lk 16,31 Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.”

17

Lk 17,1 Aztán, így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Lk 17,2 Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson. Lk 17,3 Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki. Lk 17,4 Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy „bánom”, bocsáss meg neki.” Lk 17,5 Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” Lk 17,6 Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek. Lk 17,7 Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. Lk 17,8 Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? Lk 17,9 Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Lk 17,10 Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük.” Lk 17,11 Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja. Lk 17,12 Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak Lk 17,13 és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Lk 17,14 Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Lk 17,15 Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, Lk 17,16 s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Lk 17,17 Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Lk 17,18 Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Lk 17,19 Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.” Lk 17,20 A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Lk 17,21 Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.” Lk 17,22 Ezután a tanítványokhoz fordult: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni. Lk 17,23 Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda! Lk 17,24 Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Lk 17,25 Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse. Lk 17,26 És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is. Lk 17,27 Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket. Lk 17,28 Ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek. Lk 17,29 Aztán azon a napon, amelyen Lót elhagyta Szodomát, tüzes kéneső esett az égből, és mind elpusztította őket. Lk 17,30 Ugyanez fog bekövetkezni azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik. Lk 17,31 Aki azon a napon a háztetőn lesz, és a holmija lent a házban, ne jöjjön le érte. Hasonlóképpen, aki kinn lesz a határban, ne térjen vissza érte. Lk 17,32 Gondoljatok Lót feleségére! Lk 17,33 Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti. Lk 17,34 Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban. Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Lk 17,35 Két asszony fog együtt őrölni, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Lk 17,36 Lk 17,37 „Hol, Uram?” - kérdezték. „Ahol a hulla van - felelte - odagyűlnek a saskeselyűk.”

18

Lk 18,1 Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Lk 18,2 Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. Lk 18,3 Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, s kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Lk 18,4 Egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Igaz, Istentől nem félek, embertől nem tartok, Lk 18,5 de annyira terhemre van ez az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön és arcul üssön.” Lk 18,6 Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? Lk 18,7 Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? Lk 18,8 Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,9 Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: Lk 18,10 „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. Lk 18,11 A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Lk 18,12 Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - Lk 18,13 A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Lk 18,14 Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.” Lk 18,15 Gyerekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Lk 18,16 Jézus azonban odahívta őket. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Lk 18,17 Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.” Lk 18,18 Egy előkelő ember megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Lk 18,19 Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Lk 18,20 Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Lk 18,21 Az kijelentette: „Ezt mind megtartottam gyermekkorom óta.” Lk 18,22 Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: „Egy dolognak még híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el, s oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem.” Lk 18,23 Amikor ezt meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt. Lk 18,24 Amikor Jézus ezt látta, így szólt: „Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába! Lk 18,25 Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Lk 18,26 Erre hallgatói megkérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Lk 18,27 Ezt felelte: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” Lk 18,28 Most megszólalt Péter: „Nézd, mi elhagytuk mindenünket, amink volt és követtünk téged.” Lk 18,29 Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, Lk 18,30 hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.” Lk 18,31 Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Lk 18,32 Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Lk 18,33 Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” Lk 18,34 Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani. Lk 18,35 Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén és kéregetett. Lk 18,36 Hallotta, hogy nagy tömeg vonul el arra, megkérdezte hát, hogy mi történt. Lk 18,37 Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. Lk 18,38 Erre elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Lk 18,39 Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De annál hangosabban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Lk 18,40 Jézus megállt s szólt, hogy vezessék elé. Amikor odaért, megkérdezte: Lk 18,41 „Mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Azt válaszolta: „Uram, hogy lássak!” Lk 18,42 Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited megmentett.” Lk 18,43 Azon nyomban visszanyerte szeme világát és Istent dicsőítve követte. Ezt látta az egész nép s magasztalta az Istent.

19

Lk 19,1 Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Lk 19,2 Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Lk 19,3 Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Lk 19,4 Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Lk 19,5 Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Lk 19,6 Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. Lk 19,7 Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. Lk 19,8 Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Lk 19,9 Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Lk 19,10 Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” Lk 19,11 Mivel már közel jártak Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy az Isten országa hamarosan megvalósul, egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak: Lk 19,12 „Egy főember - kezdte - messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. Lk 19,13 Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek. Lk 19,14 Polgártársai gyűlölték, ezért követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen. Lk 19,15 Mégis megszerezte a királyságot és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta. Lk 19,16 Jött az első, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. Lk 19,17 Jól van, derék szolga! - felelte neki. - Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett. Lk 19,18 Jött a második is: Uram - mondta -, minád öt minát jövedelmezett. Lk 19,19 Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek. Lk 19,20 Végül jött a harmadik és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendőbe kötöttem és eldugtam, Lk 19,21 féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. - Lk 19,22 A magad szájából ítéllek meg - mondta neki -, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem. Lk 19,23 Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Lk 19,24 Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. Lk 19,25 Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. - Lk 19,26 Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van. Lk 19,27 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára.” Lk 19,28 Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,29 Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák-hegyének hívnak, elküldte két tanítványát Lk 19,30 ezzel a megbízatással: „Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide. Lk 19,31 Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? -, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak.” Lk 19,32 A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik. Lk 19,33 Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Lk 19,34 „Szüksége van rá az Úrnak” - válaszolták, Lk 19,35 és elvezették Jézushoz. Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Lk 19,36 Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. Lk 19,37 Már közel jártak az Olajfák-hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: Lk 19,38 „Áldott az Úr nevében érkező király! - kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” Lk 19,39 A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” Lk 19,40 „Mondom nektek - felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” Lk 19,41 Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. Lk 19,42 „Bárcsak te is felismernéd - mondta - legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. Lk 19,43 Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Lk 19,44 Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Lk 19,45 Aztán bement a templomba és kiűzte onnan a kereskedőket. Lk 19,46 „Írva van - mondta nekik -: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Lk 19,47 Ott tanított mindennap a templomban. A főpapok és az írástudók az életére törtek, Lk 19,48 de nem tudták, mit tegyenek vele. Mert az egész nép a szavain csüngött.

20

Lk 20,1 Egy nap, amikor a népet tanította a templomban s az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok, írástudók és a nép vénei, Lk 20,2 és megkérdezték: „Mondd meg nekünk, milyen hatalom birtokában teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” Lk 20,3 Így felelt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: Lk 20,4 János keresztsége az égből való volt, vagy emberektől származott?” Lk 20,5 Erre tanakodni kezdtek maguk közt: „Ha azt mondjuk: Az égből -, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? Lk 20,6 Ha meg azt mondjuk: Az emberektől -, megkövez minket az egész nép, mert meggyőződése, hogy János próféta.” Lk 20,7 Ezért azt válaszolták neki, hogy nem tudják, honnét való. Lk 20,8 Jézus erre így felelt nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalom birtokában teszem ezeket.” Lk 20,9 Ezután mondott a népnek egy példabeszédet: „Egy ember szőlőt ültetett. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és hosszabb időre elment idegenbe. Lk 20,10 Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből szolgáltassák be neki a ráeső részt. De a szőlőművesek megverték, és üres kézzel elkergették. Lk 20,11 Erre egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, szidták, gyalázták, majd üres kézzel elzavarták. Lk 20,12 Erre egy harmadikat is küldött. Ezt is sebesre verték és kidobták. Lk 20,13 Most a gazda így gondolkodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak megbecsülik. Lk 20,14 A szőlőművesek azonban a fiú láttára így biztatták egymást: Ez az örökös. Öljük meg, és a miénk lesz öröksége. - Lk 20,15 Kidobták hát a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz velük a szőlő ura? Lk 20,16 Hazajön, és megöli a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja bérbe.” Ezt hallva tiltakoztak: „Isten mentsen tőle!” Lk 20,17 Ő azonban végignézett rajtuk és folytatta: „Mit jelent akkor az Írás: A kő, amelyet az építők elvetettek szegletkővé lett? Lk 20,18 Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.” Lk 20,19 Az írástudók és a főpapok nyomban el akarták fogatni, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk szólt ez a példabeszéd. Lk 20,20 Szemmel tartották és cselvetőket küldtek ki. Ezek jószándékú embernek tetették magukat, hogy szaván fogják, s aztán kiszolgáltassák a hatóságnak és a helytartó hatalmának. Lk 20,21 „Mester - kezdték -, tudjuk, hogy az igazságot hirdeted és tanítod, nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Lk 20,22 Szabad adót fizetnünk a császárnak, vagy nem szabad?” Lk 20,23 De ő észrevette a csapdát, ezért így felelt nekik: Lk 20,24 „Mutassatok egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” - válaszolták. Lk 20,25 „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” - mondta nekik. Lk 20,26 Így egyetlen szavába sem tudtak belekötni, amit a nép előtt kiejtett. Meglepődésükben, hogy így felelt, elhallgattak. Lk 20,27 Elé járultak néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, Lk 20,28 és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Lk 20,29 Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Lk 20,30 Az asszonyt elvette a második, Lk 20,31 aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Lk 20,32 Végül az asszony is meghalt. Lk 20,33 A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Lk 20,34 Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,35 Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Lk 20,36 Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Lk 20,37 Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Lk 20,38 Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Lk 20,39 Némely írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Lk 20,40 Többé nem mertek tőle kérdezni semmit. Lk 20,41 Most ő kérdezte tőlük: „Miért mondják, hogy Krisztus Dávid fia? Lk 20,42 Hisz Dávid maga mondja a zsoltárok könyvében: Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, Lk 20,43 s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Lk 20,44 Ha tehát Dávid urának nevezi, hogy lehet akkor a fia?” Lk 20,45 Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz: Lk 20,46 „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek pompás öltözékben járni, szeretik, ha a tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógákban az első székeket, a lakomákon az első helyeket, Lk 20,47 felfalják az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Annál súlyosabb ítélet vár rájuk.”

21

Lk 21,1 Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Lk 21,2 Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. Lk 21,3 Erre megjegyezte: „Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. Lk 21,4 Mert a többiek feleslegükből adták az adományt, ő azonban mind odaadta, ami szegénységétől telt: egész megélhetését.” Lk 21,5 Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: Lk 21,6 „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” Lk 21,7 Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Lk 21,8 Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! - Ne kövessétek őket. Lk 21,9 Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” Lk 21,10 Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Lk 21,11 Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. Lk 21,12 De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, Lk 21,13 azért, hogy tanúságot tegyetek. Lk 21,14 Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. Lk 21,15 Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. Lk 21,16 Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Lk 21,17 Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. Lk 21,18 De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Lk 21,19 Kitartástokkal megmentitek lelketeket. Lk 21,20 Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. Lk 21,21 Akkor aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. Lk 21,22 Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva. Lk 21,23 Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy lesz a gyötrelem a földön, s az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lk 21,24 Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik. Lk 21,25 Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Lk 21,26 Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Lk 21,27 Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Lk 21,28 Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” Lk 21,29 Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Lk 21,30 Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Lk 21,31 Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. Lk 21,32 Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Lk 21,33 Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. Lk 21,34 Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, Lk 21,35 mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Lk 21,36 Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” Lk 21,37 Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák-hegyére, és ott töltötte az időt. Lk 21,38 Kora reggel az egész nép a templomba gyülekezett, hogy hallgassa.

22

Lk 22,1 Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. Lk 22,2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. Lk 22,3 A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket. Lk 22,4 Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni. Lk 22,5 Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki. Lk 22,6 Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik. Lk 22,7 Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. Lk 22,8 Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” Lk 22,9 „Hol készítsük el?” - kérdezték. Lk 22,10 „Menjetek a városba - felelte -, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, Lk 22,11 s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: Hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem? Lk 22,12 És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” Lk 22,13 Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Lk 22,14 Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Lk 22,15 Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Lk 22,16 Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Lk 22,17 Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: Lk 22,18 „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Lk 22,19 Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Lk 22,20 Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. Lk 22,21 De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Lk 22,22 Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Lk 22,23 Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz. Lk 22,24 Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Lk 22,25 Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Lk 22,26 Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Lk 22,27 Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Lk 22,28 Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Lk 22,29 Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, Lk 22,30 hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött. Lk 22,31 Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. Lk 22,32 De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” Lk 22,33 „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” Lk 22,34 Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.” Lk 22,35 Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” - felelték. Lk 22,36 „Most azonban - folytatta -, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. Lk 22,37 Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.” Lk 22,38 „Uram - mondták -, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.” Lk 22,39 Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is elkísérték. Lk 22,40 Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” Lk 22,41 Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: Lk 22,42 „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Lk 22,43 Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Lk 22,44 Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Lk 22,45 Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Lk 22,46 Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” Lk 22,47 Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja. Lk 22,48 Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” Lk 22,49 Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?” Lk 22,50 Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. Lk 22,51 De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. Lk 22,52 Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Lk 22,53 Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.” Lk 22,54 Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte. Lk 22,55 Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült. Lk 22,56 Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.” Lk 22,57 De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.” Lk 22,58 Nem sokkal ezután egy másik vette észre: „Te is közéjük tartozol” - szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom.” Lk 22,59 Alig telt el egy óra, más valaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.” Lk 22,60 „Ember - tagadta újra Péter -, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Lk 22,61 Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.” Lk 22,62 Kiment és keserves sírásra fakadt. Lk 22,63 Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Lk 22,64 Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?” Lk 22,65 És mindenféle szitkokat szórtak rá. Lk 22,66 Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították. Lk 22,67 „Ha te vagy a Messiás - szólították fel -, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el. Lk 22,68 Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. Lk 22,69 De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Lk 22,70 Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” Lk 22,71 „Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából.”

23

Lk 23,1 Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Lk 23,2 Ott vádolni kezdték: „Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás-király.” Lk 23,3 Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” - felelte. Lk 23,4 Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.” Lk 23,5 De azok erősködtek: „Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig.” Lk 23,6 Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. Lk 23,7 Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott. Lk 23,8 Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. Lk 23,9 Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre. Lk 23,10 A főpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták. Lk 23,11 Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. Lk 23,12 Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak. Lk 23,13 Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, Lk 23,14 s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. Lk 23,15 És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Lk 23,16 Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” Lk 23,17 Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. Lk 23,18 Az egész nép ezt ordította: „Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!” Lk 23,19 A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe. Lk 23,20 Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. Lk 23,21 De tovább ordítoztak: „Keresztre! Keresztre vele!” Lk 23,22 Harmadszor is megkérdezte: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom.” Lk 23,23 De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. Lk 23,24 Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Lk 23,25 Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint. Lk 23,26 Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. Lk 23,27 Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Lk 23,28 Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai - mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, Lk 23,29 mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Lk 23,30 Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Lk 23,31 Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Lk 23,32 Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. Lk 23,33 Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. Lk 23,34 Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak. Lk 23,35 A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Lk 23,36 Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: Lk 23,37 „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” - mondták. Lk 23,38 Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” Lk 23,39 Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” Lk 23,40 A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Lk 23,41 Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” Lk 23,42 Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Lk 23,43 Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.” Lk 23,44 A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. Lk 23,45 A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Lk 23,46 Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét. Lk 23,47 Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” Lk 23,48 És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. Lk 23,49 Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt. Lk 23,50 Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Lk 23,51 Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Lk 23,52 Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Lk 23,53 Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. Lk 23,54 A készület napja volt, a szombat már beállóban. Lk 23,55 A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Lk 23,56 Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.

24

Lk 24,1 A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Lk 24,2 Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Lk 24,3 Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Lk 24,4 Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Lk 24,5 Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Lk 24,6 Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Lk 24,7 Az Emberfiának - mondta - a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Lk 24,8 Erre eszükbe jutottak e szavai. Lk 24,9 A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Lk 24,10 Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, Lk 24,11 de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Lk 24,12 Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken. Lk 24,13 Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Lk 24,14 Az eseményekről beszélgettek. Lk 24,15 Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. Lk 24,16 De szemük képtelen volt felismerni. Lk 24,17 Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Lk 24,18 Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” Lk 24,19 „Micsoda?” - kérdezte. „A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Lk 24,20 Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Lk 24,21 Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Lk 24,22 Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, Lk 24,23 s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Lk 24,24 Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Lk 24,25 Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Lk 24,26 Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Lk 24,27 Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Lk 24,28 Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. Lk 24,29 De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Lk 24,30 Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Lk 24,31 Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. Lk 24,32 „Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Lk 24,33 Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Lk 24,34 Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Lk 24,35 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Lk 24,36 Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Lk 24,37 Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. Lk 24,38 De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Lk 24,39 Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Lk 24,40 Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. Lk 24,41 De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Lk 24,42 Adtak neki egy darab sült halat. Lk 24,43 Fogta és a szemük láttára evett belőle. Lk 24,44 Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Lk 24,45 Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: Lk 24,46 „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Lk 24,47 Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Lk 24,48 Ti tanúi vagytok ezeknek. Lk 24,49 Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” Lk 24,50 Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket. Lk 24,51 Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe. Lk 24,52 Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Lk 24,53 Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.

János evangéliuma

1

Jn 1,1 Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, Jn 1,2 ő volt kezdetben Istennél. Jn 1,3 Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Jn 1,4 Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. Jn 1,5 A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Jn 1,6 Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Jn 1,7 Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Jn 1,8 Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Jn 1,9 (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. Jn 1,10 A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. Jn 1,11 A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Jn 1,12 Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, Jn 1,13 akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Jn 1,14 S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. Jn 1,15 János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Jn 1,16 Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Jn 1,17 Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Jn 1,18 Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. Jn 1,19 János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Jn 1,20 Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Jn 1,21 Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” - felelte. „A próféta vagy?” - Erre is nemmel válaszolt. Jn 1,22 Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Jn 1,23 Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. Jn 1,24 A küldöttek a farizeusoktól jöttek, Jn 1,25 s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” Jn 1,26 János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, Jn 1,27 aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Jn 1,28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Jn 1,29 Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Jn 1,30 Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Jn 1,31 Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Jn 1,32 Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Jn 1,33 Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Jn 1,34 Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.” Jn 1,35 Másnap megint ott állt János két tanítványával, Jn 1,36 s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Jn 1,37 E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Jn 1,38 Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?” Jn 1,39 „Gyertek, nézzétek meg!” - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. Jn 1,40 A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Jn 1,41 Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s Jn 1,42 elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.” Jn 1,43 Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: „Gyere és kövess!” Jn 1,44 Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Jn 1,45 Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” Jn 1,46 „Jöhet valami jó Názáretből?” - kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” - felelte Fülöp. Jn 1,47 Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Jn 1,48 Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Jn 1,49 Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jn 1,50 Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: Jn 1,51 „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.”

2

Jn 2,1 Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jn 2,2 Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Jn 2,3 Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jn 2,4 Jézus azt felelte: „Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám.” Jn 2,5 Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Jn 2,6 Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jn 2,7 Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Jn 2,8 Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Jn 2,9 Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt, Jn 2,10 s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Jn 2,11 Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,12 Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott. Jn 2,13 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. Jn 2,14 A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Jn 2,15 Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, Jn 2,16 a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Jn 2,17 Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” Jn 2,18 A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jn 2,19 Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” Jn 2,20 A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” Jn 2,21 De ő saját teste templomáról beszélt. Jn 2,22 Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,23 Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, Jn 2,24 amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, Jn 2,25 s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.

3

Jn 3,1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. Jn 3,2 Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” Jn 3,3 Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Jn 3,4 Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Jn 3,5 Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Jn 3,6 Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Jn 3,7 Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. Jn 3,8 A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” Jn 3,9 „Hogyan lehetséges ez?” - kérdezte Nikodémus. Jn 3,10 Jézus így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted? Jn 3,11 Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Jn 3,12 Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Jn 3,13 Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). Jn 3,14 Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, Jn 3,15 hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Jn 3,16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Jn 3,17 Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Jn 3,18 Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Jn 3,19 Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Jn 3,20 Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Jn 3,21 Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” Jn 3,22 Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. Jn 3,23 János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. Jn 3,24 János akkor még nem volt börtönben. Jn 3,25 János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Jn 3,26 Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.” Jn 3,27 János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Jn 3,28 Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára. Jn 3,29 A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. Jn 3,30 Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” Jn 3,31 „Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, Jn 3,32 azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Jn 3,33 Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. Jn 3,34 Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja. Jn 3,35 Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. Jn 3,36 Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”

4

Jn 4,1 Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János - Jn 4,2 noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai -, Jn 4,3 elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, Jn 4,4 így keresztül kellett mennie Szamarián. Jn 4,5 Odaért Szamaria egyik városához, Szikarhoz, ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Jn 4,6 Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Jn 4,7 Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Jn 4,8 Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. Jn 4,9 A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jn 4,10 Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” Jn 4,11 „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Jn 4,12 Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jn 4,13 Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. Jn 4,14 De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Jn 4,15 Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni.” Jn 4,16 Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” Jn 4,17 „Nincs férjem” - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, Jn 4,18 mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” Jn 4,19 „Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy. Jn 4,20 Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” Jn 4,21 „Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Jn 4,22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. Jn 4,23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Jn 4,24 Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Jn 4,25 Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jn 4,26 Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Jn 4,27 Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Jn 4,28 Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: Jn 4,29 „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” Jn 4,30 Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. Jn 4,31 Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” Jn 4,32 De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” Jn 4,33 A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jn 4,34 Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Jn 4,35 Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Jn 4,36 Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Jn 4,37 Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Jn 4,38 Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” Jn 4,39 Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Jn 4,40 Amikor a szamariaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. Jn 4,41 S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Jn 4,42 Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,43 A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. Jn 4,44 Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. Jn 4,45 Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. Jn 4,46 Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Jn 4,47 Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. Jn 4,48 Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” Jn 4,49 De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jn 4,50 Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. Jn 4,51 Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. Jn 4,52 Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” - felelték. Jn 4,53 Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész háza népével egyetemben. Jn 4,54 Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

5

Jn 5,1 Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jn 5,2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, Jn 5,3 nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Jn 5,4 Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] Jn 5,5 De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Jn 5,6 Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” Jn 5,7 „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Jn 5,8 Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Jn 5,9 Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. Jn 5,10 Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” Jn 5,11 Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Jn 5,12 Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” Jn 5,13 A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Jn 5,14 Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Jn 5,15 Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. Jn 5,16 A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. Jn 5,17 Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” Jn 5,18 Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel. Jn 5,19 De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Jn 5,20 Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Jn 5,21 Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Jn 5,22 Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, Jn 5,23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Jn 5,24 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Jn 5,25 Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. Jn 5,26 Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, Jn 5,27 s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Jn 5,28 Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Jn 5,29 Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. Jn 5,30 Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött. Jn 5,31 Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. Jn 5,32 De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. Jn 5,33 Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. Jn 5,34 Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Jn 5,35 (János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. Jn 5,36 De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. Jn 5,37 Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, Jn 5,38 s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. Jn 5,39 Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, Jn 5,40 mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Jn 5,41 Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. Jn 5,42 Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. Jn 5,43 Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Jn 5,44 Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? Jn 5,45 Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Jn 5,46 Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. Jn 5,47 De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?”

6

Jn 6,1 Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. Jn 6,2 Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. Jn 6,3 Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. Jn 6,4 Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Jn 6,5 Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Jn 6,6 Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. Jn 6,7 „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” - felelte Fülöp. Jn 6,8 Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: Jn 6,9 „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jn 6,10 Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jn 6,11 Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Jn 6,12 Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jn 6,13 Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Jn 6,14 Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jn 6,15 Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül. Jn 6,16 Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, Jn 6,17 bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Jn 6,18 Erős szél támadt, s a tó háborgott. Jn 6,19 Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumnyit, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek. Jn 6,20 De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Jn 6,21 Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért, ott, ahová tartottak. Jn 6,22 Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el. Jn 6,23 Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Jn 6,24 Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Jn 6,25 Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” Jn 6,26 „Bizony, bizony mondom nektek - felelte Jézus -: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Jn 6,27 De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” Jn 6,28 Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” Jn 6,29 „Az tetszik Istennek - válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött.” Jn 6,30 De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Jn 6,31 Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” Jn 6,32 Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Jn 6,33 Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” Jn 6,34 Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” Jn 6,35 „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Jn 6,36 De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Jn 6,37 Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Jn 6,38 Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Jn 6,39 Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Jn 6,40 Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” Jn 6,41 A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Jn 6,42 Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jn 6,43 Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Jn 6,44 Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Jn 6,45 Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Jn 6,46 Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Jn 6,47 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Jn 6,48 Én vagyok az élet kenyere. Jn 6,49 Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Jn 6,50 Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Jn 6,51 Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Jn 6,52 Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jn 6,53 Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. Jn 6,54 De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. Jn 6,55 A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Jn 6,56 Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Jn 6,57 Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Jn 6,58 Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” Jn 6,59 Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított. Jn 6,60 Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” Jn 6,61 Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta? Jn 6,62 Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! Jn 6,63 A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, Jn 6,64 de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Jn 6,65 Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.” Jn 6,66 Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jn 6,67 Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Jn 6,68 Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Jn 6,69 Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,70 Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög.” Jn 6,71 Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül.

7

Jn 7,1 Jézus ezután bejárja Galileát, Júdeába nem akart menni, mert a zsidók az életére törtek. Jn 7,2 Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Jn 7,3 Ezért testvérei így szóltak hozzá: „Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. Jn 7,4 Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé.” Jn 7,5 Testvérei sem hittek ugyanis benne. Jn 7,6 Jézus ezt válaszolta nekik: „Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. Jn 7,7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. Jn 7,8 Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm.” Jn 7,9 Ezt mondta nekik, s ott maradt Galileában. Jn 7,10 De azután, hogy testvérei fölmentek az ünnepre, őmaga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem titokban. Jn 7,11 A zsidók keresték az ünnepen. „Hol van?” - kérdezgették, Jn 7,12 s a nép körében sokat emlegették. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy félrevezeti a népet. Jn 7,13 De a zsidóktól való félelmében senki sem beszélt nyíltan róla. Jn 7,14 Amikor már eltelt az ünnep fele, Jézus fölment a templomba, és tanított. Jn 7,15 A zsidók csodálkozva mondogatták: „Hogy ismerheti így az Írásokat, amikor nem is tanulta?” Jn 7,16 Jézus így felelt nekik: „Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött. Jn 7,17 Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől való-e ez a tanítás, vagy csak magamtól beszélek. Jn 7,18 Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki azonban annak dicsőségén munkálkodik, aki őt küldte, az igaz, s nincs benne hamisság. Jn 7,19 Hát nem adott nektek Mózes törvényt? Mégsem tartja meg egyiketek sem a törvényt. Miért törtök az életemre?” Jn 7,20 „Te ördögtől megszállott - szólt közbe a nép -, ugyan ki tör az életedre?” Jn 7,21 Jézus azonban folytatta: „Egyetlen egy tettet vittem végbe, s mindnyájan megütköztök rajta. Jn 7,22 Mózes parancsot adott a körülmetélésre - bár nem Mózestől eredt, hanem az ősatyáktól -, és szombaton is elvégzitek a körülmetélést. Jn 7,23 Ha tehát szombaton is körülmetélkedhet az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért acsarkodtok ellenem, amiért egy embert meggyógyítottam szombaton? Jn 7,24 Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!” Jn 7,25 A jeruzsálemiek közül néhányan megjegyezték: „Ugye, ez az, akit halálra keresnek? Jn 7,26 S mégis teljesen nyíltan beszél, s nem szólnak rá semmit. Csak nem győződtek meg róla az elöljárók, hogy ő a Messiás? Jn 7,27 Róla tudjuk, honnét származik, a Messiásról azonban, ha eljön, senki sem fogja tudni, honnan való.” Jn 7,28 Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. Jn 7,29 Én azonban ismerem, mert tőle vagyok és ő küldött.” Jn 7,30 Erre el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet, mert még nem érkezett el az órája. Jn 7,31 A népből sokan hittek benne. „Hát több csodajelet visz végbe, ha eljön a Messiás, mint amennyit ez végbevitt?” - kérdezgették. Jn 7,32 A farizeusoknak fülükbe jutott, hogy a nép titokban így beszél róla. Ezért a főpapok és a farizeusok elküldték szolgáikat, hogy fogják el. Jn 7,33 Ekkor Jézus azt mondta: „Már csak rövid ideig vagyok veletek, aztán visszatérek ahhoz, aki küldött. Jn 7,34 Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” Jn 7,35 Erre a zsidók tanakodni kezdtek: „Vajon hová akar menni, ahol nem találjuk meg? Csak nem a szórványban élő görögökhöz készül, hogy tanítsa őket? Jn 7,36 Mit jelent, amit mondott: Keresni fogtok, de nem találtok, s ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?” Jn 7,37 Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, Jn 7,38 aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Jn 7,39 Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus. Jn 7,40 E szavak hallatára a népből némelyek így beszéltek: „Valóban ez a Próféta!” Jn 7,41 Mások meg: „Ő a Messiás!” De voltak, akik így vélekedtek: „Hát jöhet a Messiás Galileából? Jn 7,42 Az Írás szerint Dávid családjából s Betlehem városából kell a Messiásnak jönnie.” Jn 7,43 Így szakadás támadt miatta a nép közt. Jn 7,44 Némelyek már el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet. Jn 7,45 A szolgák is visszatértek a papokhoz és a farizeusokhoz. Ezek kérdőre vonták őket: „Miért nem hoztátok magatokkal?” Jn 7,46 A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.” Jn 7,47 Erre a farizeusok megkérdezték tőlük: „Csak nem vezetett titeket is félre? Jn 7,48 Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Jn 7,49 Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.” Jn 7,50 Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: Jn 7,51 „Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták s meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?” Jn 7,52 De azt mondták neki: „Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta.” Jn 7,53 Ezután mindnyájan hazamentek.

8

Jn 8,1 Jézus kiment az Olajfák hegyére, Jn 8,2 majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Jn 8,3 Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, Jn 8,4 és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Jn 8,5 Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Jn 8,6 Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Jn 8,7 De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Jn 8,8 Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, Jn 8,9 ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jn 8,10 Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” Jn 8,11 „Senki, Uram” - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,12 Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Jn 8,13 A farizeusok vitába szálltak vele: „Mivel magad mellett teszel tanúságot, azért nem érvényes a tanúságod.” Jn 8,14 Jézus megfelelt nekik: „Ha magam mellett teszek is tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, és hova megyek. Jn 8,15 Ti a test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. Jn 8,16 Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. Jn 8,17 Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. Jn 8,18 Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Jn 8,19 Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat - felelte Jézus. - Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.” Jn 8,20 Így beszélt Jézus a kincstár mellett, amikor a templomban tanított. De nem vetett rá kezet senki, mert még nem jött el az ő órája. Jn 8,21 Egy más alkalommal így beszélt Jézus: „Elmegyek és kerestek, de bűnötökben haltok meg. Ahova ugyanis én megyek, oda ti nem jöhettek.” Jn 8,22 Erre a zsidók megjegyezték: „Csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?” Jn 8,23 De ő megmagyarázta nekik: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Jn 8,24 Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” Jn 8,25 Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - Jn 8,26 Sokat mondhatnék még rólatok ítéletképpen, mert az, aki küldött, igaz, s azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” Jn 8,27 Nem fogták fel, hogy az Atyáról beszél nekik, Jn 8,28 Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. Jn 8,29 Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” Jn 8,30 E szavaira sokan hittek benne. Jn 8,31 Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, Jn 8,32 megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,33 „Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” Jn 8,34 Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. Jn 8,35 A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Jn 8,36 Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. Jn 8,37 Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. Jn 8,38 Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” Jn 8,39 Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. Jn 8,40 De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Jn 8,41 Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jn 8,42 Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Jn 8,43 Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. Jn 8,44 A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. Jn 8,45 Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. Jn 8,46 Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Jn 8,47 Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” Jn 8,48 A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?” Jn 8,49 „Nem vagyok ördögtől megszállott - felelte Jézus -, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, Jn 8,50 noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon. Jn 8,51 Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” Jn 8,52 A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. Jn 8,53 Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jn 8,54 Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, Jn 8,55 de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Jn 8,56 Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” Jn 8,57 A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jn 8,58 Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Jn 8,59 Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.

9

Jn 9,1 Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Jn 9,2 Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jn 9,3 „Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Jn 9,4 Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Jn 9,5 Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Jn 9,6 Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, Jn 9,7 majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. Jn 9,8 A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Jn 9,9 Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Jn 9,10 Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Jn 9,11 Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Jn 9,12 Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” - felelte. Jn 9,13 Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, Jn 9,14 mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. Jn 9,15 A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” Jn 9,16 A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Jn 9,17 Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” - felelte. Jn 9,18 De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit Jn 9,19 és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Jn 9,20 Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. Jn 9,21 De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” Jn 9,22 A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Jn 9,23 Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Jn 9,24 Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös.” Jn 9,25 „Azt, hogy bűnös-e - felelte -, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Jn 9,26 Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” Jn 9,27 „Már elmondtam nektek - felelte -, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Jn 9,28 Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Jn 9,29 Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” Jn 9,30 „Épp az a különös - felelte az ember -, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Jn 9,31 Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Jn 9,32 Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Jn 9,33 Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Jn 9,34 Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jn 9,35 Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” Jn 9,36 „Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?” Jn 9,37 „De hisz látod - felelte -, ő beszél veled.” Jn 9,38 Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” - s leborult előtte. Jn 9,39 Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Jn 9,40 Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jn 9,41 „Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

10

Jn 10,1 „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Jn 10,2 Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Jn 10,3 Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Jn 10,4 Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. Jn 10,5 Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” Jn 10,6 Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jn 10,7 Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. Jn 10,8 Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Jn 10,9 Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. Jn 10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Jn 10,11 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. Jn 10,12 A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. Jn 10,13 A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Jn 10,14 Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, Jn 10,15 mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. Jn 10,16 De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Jn 10,17 Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Jn 10,18 Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” Jn 10,19 E beszéd miatt ismét szakadás támadt a zsidók között. Jn 10,20 Sokan közülük azt mondták: „Ördög szállta meg és megháborodott. Minek hallgatják?” Jn 10,21 Mások így vélekedtek: „Ez nem megszállottnak a beszéde. Vagy vissza tudja adni a gonosz lélek a vaknak a szeme világát?” Jn 10,22 A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jn 10,23 Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. Jn 10,24 A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” Jn 10,25 „Mondtam már nektek - felelte Jézus -, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Jn 10,26 Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Jn 10,27 A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Jn 10,28 Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Jn 10,29 Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Jn 10,30 S én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,31 A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. Jn 10,32 Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg - Jn 10,33 felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.” Jn 10,34 Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Jn 10,35 Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, Jn 10,36 akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? Jn 10,37 Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. Jn 10,38 De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” Jn 10,39 Erre ismét el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül. Jn 10,40 Ezután Jézus ismét átment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Jn 10,41 Sokan fölkeresték, mert így gondolkodtak: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mondott róla (Jézusról), az mind igaznak bizonyult.” Jn 10,42 És sokan hittek benne.

11

Jn 11,1 Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Jn 11,2 Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. Jn 11,3 A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Jn 11,4 Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jn 11,5 Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Jn 11,6 Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, Jn 11,7 s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” Jn 11,8 „Mester - felelték a tanítványok -, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jn 11,9 Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Jn 11,10 Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Jn 11,11 Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” Jn 11,12 „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” - felelték a tanítványok. Jn 11,13 Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Jn 11,14 Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Jn 11,15 Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Jn 11,16 Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Jn 11,17 Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Jn 11,18 Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Jn 11,19 Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Jn 11,20 Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. Jn 11,21 „Uram - szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. Jn 11,22 De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jn 11,23 Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” Jn 11,24 „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jn 11,25 Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Jn 11,26 Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Jn 11,27 „Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” Jn 11,28 E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Jn 11,29 Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Jn 11,30 Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Mária találkozott vele. Jn 11,31 Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Jn 11,32 Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Jn 11,33 Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. Jn 11,34 „Hova tettétek?” - kérdezte megindultan. „Gyere, Uram - felelték -, és nézd meg!” Jn 11,35 Jézus könnyekre fakadt. Jn 11,36 Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Jn 11,37 Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jn 11,38 Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. Jn 11,39 „Hengerítsétek el a követ!” - szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jn 11,40 Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Jn 11,41 Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Jn 11,42 Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” Jn 11,43 E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” Jn 11,44 S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” Jn 11,45 A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. Jn 11,46 Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. Jn 11,47 Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Jn 11,48 Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” Jn 11,49 Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! Jn 11,50 Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” Jn 11,51 De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, Jn 11,52 s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Jn 11,53 Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. Jn 11,54 Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival. Jn 11,55 Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. Jn 11,56 Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?” Jn 11,57 A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.

12

Jn 12,1 Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Jn 12,2 Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Jn 12,3 Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Jn 12,4 Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: Jn 12,5 „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” Jn 12,6 De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. Jn 12,7 Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Jn 12,8 Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” Jn 12,9 Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. Jn 12,10 Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, Jn 12,11 mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban. Jn 12,12 Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Jn 12,13 Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Jn 12,14 Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: Jn 12,15 „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” Jn 12,16 Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. Jn 12,17 S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Jn 12,18 Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. Jn 12,19 A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: „Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi.” Jn 12,20 Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. Jn 12,21 Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Jn 12,22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. Jn 12,23 Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Jn 12,24 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Jn 12,25 Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Jn 12,26 Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Jn 12,27 Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Jn 12,28 Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” Jn 12,29 A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jn 12,30 Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Jn 12,31 Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Jn 12,32 Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Jn 12,33 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. Jn 12,34 A nép azonban ellene vetette: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?” Jn 12,35 Jézus így válaszolt: „Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. Jn 12,36 Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott. Jn 12,37 Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. Jn 12,38 Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá?” Jn 12,39 Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: Jn 12,40 „Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” Jn 12,41 Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét és jövendölt róla. Jn 12,42 Mégis, még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Jn 12,43 Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. Jn 12,44 Jézus azonban fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, Jn 12,45 s aki lát, azt látja, aki küldött. Jn 12,46 Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. Jn 12,47 Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Jn 12,48 Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. Jn 12,49 Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. Jn 12,50 S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.”

13

Jn 13,1 Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Jn 13,2 Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. Jn 13,3 Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Jn 13,4 Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Jn 13,5 Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Jn 13,6 Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” Jn 13,7 Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Jn 13,8 Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg - felelte Jézus -, nem lehetsz közösségben velem.” Jn 13,9 Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” - mondta Simon Péter. Jn 13,10 De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Jn 13,11 Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Jn 13,12 Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Jn 13,13 Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Jn 13,14 Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Jn 13,15 Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Jn 13,16 Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Jn 13,17 Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. Jn 13,18 Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: „Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.” Jn 13,19 Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Jn 13,20 Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” Jn 13,21 E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Jn 13,22 Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. Jn 13,23 A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Jn 13,24 Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Jn 13,25 Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jn 13,26 Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. Jn 13,27 A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Jn 13,28 De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. Jn 13,29 Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Jn 13,30 Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt. Jn 13,31 Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Jn 13,32 Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Jn 13,33 Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Jn 13,34 Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Jn 13,35 Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,36 Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek - válaszolta Jézus -, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Jn 13,37 Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jn 13,38 Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.

14

Jn 14,1 Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Jn 14,2 Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Jn 14,3 Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Jn 14,4 Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” Jn 14,5 Erre Tamás azt mondta: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?” Jn 14,6 „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Jn 14,7 Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” Jn 14,8 Erre Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jn 14,9 „Már oly régóta veletek vagyok - felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Jn 14,10 Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. Jn 14,11 Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. Jn 14,12 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, Jn 14,13 s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Jn 14,14 bármit kértek a nevemben, megteszem nektek. Jn 14,15 Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, Jn 14,16 én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. Jn 14,17 A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad. Jn 14,18 Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Jn 14,19 Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Jn 14,20 Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Jn 14,21 Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Jn 14,22 Ekkor Júdás - nem az iskarióti - megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jn 14,23 Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Jn 14,24 Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Jn 14,25 Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. Jn 14,26 S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Jn 14,27 Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Jn 14,28 Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Jn 14,29 Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Jn 14,30 Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma. Jn 14,31 De a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott. Keljetek föl, menjünk innét!

15

Jn 15,1 Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Jn 15,2 Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Jn 15,3 Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Jn 15,4 Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Jn 15,5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Jn 15,6 Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Jn 15,7 Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Jn 15,8 Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,9 Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Jn 15,10 Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Jn 15,11 Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Jn 15,12 Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Jn 15,13 Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Jn 15,14 Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Jn 15,15 Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Jn 15,16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Jn 15,17 Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást! Jn 15,18 Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Jn 15,19 Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Jn 15,20 Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. Jn 15,21 S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Jn 15,22 Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Jn 15,23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Jn 15,24 Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. Jn 15,25 Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. Jn 15,26 Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Jn 15,27 Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.

16

Jn 16,1 Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Jn 16,2 Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Jn 16,3 Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Jn 16,4 Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. Jn 16,5 Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hova mégy? Jn 16,6 Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. Jn 16,7 De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Jn 16,8 Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. Jn 16,9 A bűnről, amiért nem hittek bennem. Jn 16,10 Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Jn 16,11 Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. Jn 16,12 Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Jn 16,13 Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Jn 16,14 Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Jn 16,15 Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Jn 16,16 Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok.” Jn 16,17 A taníványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek?” Jn 16,18 Így töprengtek: „Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani.” Jn 16,19 Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: „Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Jn 16,20 Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Jn 16,21 Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Jn 16,22 Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Jn 16,23 Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Jn 16,24 Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. Jn 16,25 Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. Jn 16,26 Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, Jn 16,27 mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek, és hittétek, hogy az Atyától jöttem. Jn 16,28 Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.” Jn 16,29 Erre a tanítványok megjegyezték: „Most már nyíltan beszélsz, nem képekben. Jn 16,30 Így világossá vált előttünk, hogy mindent tudsz, s nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Jn 16,31 Jézus így felelt: „Most hiszitek? Jn 16,32 Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Jn 16,33 Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.”

17

Jn 17,1 E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Jn 17,2 Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Jn 17,3 Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Jn 17,4 Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Jn 17,5 Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett. Jn 17,6 Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Jn 17,7 Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Jn 17,8 A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Jn 17,9 Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, Jn 17,10 mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém -, és én megdicsőültem bennük. Jn 17,11 Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Jn 17,12 Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. Jn 17,13 Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Jn 17,14 Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Jn 17,15 Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Jn 17,16 Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Jn 17,17 Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Jn 17,18 Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Jn 17,19 Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban. Jn 17,20 De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Jn 17,21 Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Jn 17,22 Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: Jn 17,23 én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Jn 17,24 Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Jn 17,25 Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Jn 17,26 Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

18

Jn 18,1 Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Jn 18,2 Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Jn 18,3 Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jn 18,4 Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” Jn 18,5 „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Jn 18,6 Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. Jn 18,7 Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” - felelték. Jn 18,8 Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” Jn 18,9 Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Jn 18,10 Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jn 18,11 Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” Jn 18,12 A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Jn 18,13 Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, Jn 18,14 ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Jn 18,15 Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Jn 18,16 Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. Jn 18,17 A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” „Nem vagyok” - felelte. Jn 18,18 A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. Jn 18,19 A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. Jn 18,20 Jézus ezt felelte neki: „Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Jn 18,21 Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam.” Jn 18,22 E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: „Így felelsz-e a főpapnak?” Jn 18,23 Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” Jn 18,24 Ekkor Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. Jn 18,25 Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” De tagadta: „Nem vagyok.” Jn 18,26 A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „De hisz ott láttalak vele a kertben.” Jn 18,27 Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,28 Kaifástól a helytartóságra vitték Jézust. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanná váljanak, s elkölthessék a húsvéti bárányt. Jn 18,29 Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte tőlük: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Jn 18,30 „Ha nem volna gonosztevő - felelték -, nem hoztuk volna eléd.” Jn 18,31 Pilátus szabadkozott: „Vigyétek vissza és ítélkezzetek fölötte saját törvényetek szerint!” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” Jn 18,32 Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg. Jn 18,33 Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jn 18,34 Jézus ezt felelte: „Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” Jn 18,35 „Hát zsidó vagyok én? - tört ki Pilátus. - Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?” Jn 18,36 Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Jn 18,37 Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” Jn 18,38 Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek. Jn 18,39 De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” Jn 18,40 Erre újra kiabálni kezdtek: „Ne őt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.

19

Jn 19,1 Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. Jn 19,2 A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Jn 19,3 Aztán elé járultak, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Jn 19,4 Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jn 19,5 Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki. Pilátus rámutatott: „Íme, az ember!” Jn 19,6 Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: „Keresztre vele, keresztre vele!” Pilátus ismét szabadkozott: „Vigyétek el és feszítsétek meg ti! Én nem találom bűnösnek.” Jn 19,7 De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk törvényünk van, s e törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Jn 19,8 Ennek hallatára Pilátus még jobban megijedt. Jn 19,9 Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy?” Jézus nem válaszolt neki. Jn 19,10 Pilátus kérdőre vonta: „Nekem nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek?” Jn 19,11 Jézus csak ennyit mondott: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki a kezedre adott, nagyobb a bűne.” Jn 19,12 Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak!” Jn 19,13 E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. Jn 19,14 Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: „Nézzétek, a királyotok!” Jn 19,15 De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Jn 19,16 Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ezzel átvették Jézust. Jn 19,17 Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Jn 19,18 Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Jn 19,19 Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” Jn 19,20 A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. Jn 19,21 A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” Jn 19,22 De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!” Jn 19,23 Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Jn 19,24 Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jn 19,25 Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Jn 19,26 Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Jn 19,27 Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jn 19,28 Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Jn 19,29 Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Jn 19,30 Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. Jn 19,31 Az előkészület napja volt. A zsidók arra kérték Pilátust, töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát és vetesse le őket a keresztről, nehogy szombaton is a kereszten maradjanak a holttestek, az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Jn 19,32 El is mentek a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Jn 19,33 Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem Jn 19,34 az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Jn 19,35 Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Jn 19,36 Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek!” Jn 19,37 Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Jn 19,38 Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt - bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. Jn 19,39 Nikodémus is elment, aki annak idején éjszaka kereste föl (Jézust), s vitt mintegy 100 font mirha- és aloékeveréket. Jn 19,40 Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. Jn 19,41 Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Jn 19,42 Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.

20

Jn 20,1 A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Jn 20,2 Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Jn 20,3 Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Jn 20,4 Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Jn 20,5 Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Jn 20,6 Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot Jn 20,7 meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Jn 20,8 Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Jn 20,9 Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Jn 20,10 Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez. Jn 20,11 Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Jn 20,12 Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Jn 20,13 Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették.” Jn 20,14 E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jn 20,15 Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jn 20,16 Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jn 20,17 Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Jn 20,18 Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.” Jn 20,19 Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Jn 20,20 E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jn 20,21 Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Jn 20,22 Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Jn 20,23 Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” Jn 20,24 A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. Jn 20,25 A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Jn 20,26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Jn 20,27 Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Jn 20,28 Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jn 20,29 Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jn 20,30 Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Jn 20,31 Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.

21

Jn 21,1 Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Jn 21,2 Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Jn 21,3 Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” - felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Jn 21,4 Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jn 21,5 Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” - felelték. Jn 21,6 Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Jn 21,7 Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét - mert neki volt vetkőzve -, és beugrott a vízbe. Jn 21,8 A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Jn 21,9 Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jn 21,10 Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Jn 21,11 Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jn 21,12 Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” - hiszen tudták, hogy az Úr az. Jn 21,13 Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. Jn 21,14 Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Jn 21,15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Jn 21,16 Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Jn 21,17 Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” Jn 21,18 „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” Jn 21,19 E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Jn 21,20 Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” - az követi. Jn 21,21 Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jn 21,22 Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Jn 21,23 Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.” Jn 21,24 Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. Jn 21,25 Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.

Apostolok Cselekedetei

1

ApCsel 1,1 Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus ApCsel 1,2 egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe. ApCsel 1,3 Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. ApCsel 1,4 Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről - úgymond - tőlem hallottatok: ApCsel 1,5 Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” ApCsel 1,6 Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” ApCsel 1,7 „Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. ApCsel 1,8 De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” ApCsel 1,9 Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. ApCsel 1,10 Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. ApCsel 1,11 Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” ApCsel 1,12 Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. ApCsel 1,13 Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. ApCsel 1,14 Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt. ApCsel 1,15 Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett: ApCsel 1,16 „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. ApCsel 1,17 Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. ApCsel 1,18 Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. ApCsel 1,19 Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. ApCsel 1,20 Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más. ApCsel 1,21 Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, ApCsel 1,22 kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” ApCsel 1,23 Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. ApCsel 1,24 Majd imádkoztak: „Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, ApCsel 1,25 hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.” ApCsel 1,26 Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.

2

ApCsel 2,1 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. ApCsel 2,2 Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. ApCsel 2,3 Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. ApCsel 2,4 Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. ApCsel 2,5 Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. ApCsel 2,6 Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. ApCsel 2,7 Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? ApCsel 2,8 Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? ApCsel 2,9 Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, ApCsel 2,10 Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, ApCsel 2,11 krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” ApCsel 2,12 Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” ApCsel 2,13 Mások gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral.” ApCsel 2,14 Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! ApCsel 2,15 Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, ApCsel 2,16 hanem ez az, amiről Joel próféta szólt: ApCsel 2,17 A végső napokban - mondja Isten - kiárasztok lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. ApCsel 2,18 Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. ApCsel 2,19 Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. ApCsel 2,20 A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. ApCsel 2,21 Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. ApCsel 2,22 Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket - amint tudjátok - általa vitt végbe köztetek. ApCsel 2,23 Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. ApCsel 2,24 Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, ApCsel 2,25 hisz Dávid mondja róla: Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. ApCsel 2,26 Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el. ApCsel 2,27 Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. ApCsel 2,28 Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt. ApCsel 2,29 Testvérek, férfiak! Hadd mondjam el nektek Dávid pátriárkáról nyíltan, hogy meghalt és eltemették, sírja mind a mai napig itt van köztünk. ApCsel 2,30 Mivel azonban próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel is megerősítve ígéretet tett: az ő ágyékának gyümölcséből ültet majd valakit trónjára, ApCsel 2,31 előrelátva beszélt Krisztus feltámadásáról, hogy sem nem marad az alvilágban, sem testét nem éri rothadás. ApCsel 2,32 Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. ApCsel 2,33 Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok. ApCsel 2,34 Mert Dávid nem ment fel az égbe, mégis ő mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, ApCsel 2,35 s ellenségeidet lábad elé teszem zsámolyul. ApCsel 2,36 Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” ApCsel 2,37 E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” ApCsel 2,38 „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. ApCsel 2,39 Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket - bár távol vannak - meghívott a mi Urunk, Istenünk.” ApCsel 2,40 Még más egyéb szavakkal is bizonyította ezt, és buzdította őket: „Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!” ApCsel 2,41 Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért. ApCsel 2,42 Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. ApCsel 2,43 Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. ApCsel 2,44 A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. ApCsel 2,45 Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. ApCsel 2,46 Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. ApCsel 2,47 Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.

3

ApCsel 3,1 Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba. ApCsel 3,2 Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. ApCsel 3,3 Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött. ApCsel 3,4 Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!” ApCsel 3,5 Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. ApCsel 3,6 Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” ApCsel 3,7 Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. ApCsel 3,8 Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent. ApCsel 3,9 Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent. ApCsel 3,10 Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt. ApCsel 3,11 Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba. ApCsel 3,12 Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon? ApCsel 3,13 Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. ApCsel 3,14 Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, ApCsel 3,15 az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk. ApCsel 3,16 Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindannyiótok szeme láttára. ApCsel 3,17 Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is. ApCsel 3,18 Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog. ApCsel 3,19 Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, ApCsel 3,20 hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, ApCsel 3,21 akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által. ApCsel 3,22 Mózes ezt mondta: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!” ApCsel 3,23 „Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.” - ApCsel 3,24 A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat. ApCsel 3,25 Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. - ApCsel 3,26 Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.”

4

ApCsel 4,1 Még beszéltek a népnek, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és szadduceusok odamentek hozzájuk. ApCsel 4,2 Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást. ApCsel 4,3 Kezet vetettek rájuk, de mivel már este volt, másnapig őrizetben tartották őket. ApCsel 4,4 Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívők száma mintegy ötezerre növekedett. ApCsel 4,5 Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók, ApCsel 4,6 Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. ApCsel 4,7 Előállították és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?” ApCsel 4,8 Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének! ApCsel 4,9 Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, ApCsel 4,10 hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen. ApCsel 4,11 Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. ApCsel 4,12 Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” ApCsel 4,13 Amikor látták Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak; s mikor felismerték őket, hogy Jézussal voltak, ApCsel 4,14 ráadásul a meggyógyult ember is ott állt, nem tudtak mit mondani. ApCsel 4,15 Kiparancsolták őket a főtanácsból, és egymás közt ApCsel 4,16 tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hisz egész Jeruzsálem tudja, hogy nyilvánvalóan csodát tettek, nem is tagadhatjuk. ApCsel 4,17 De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép közt, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek a nevében.” ApCsel 4,18 Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. ApCsel 4,19 Péter és János azonban így válaszoltak: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? ApCsel 4,20 Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” ApCsel 4,21 Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette az Istent a történtek miatt, ApCsel 4,22 hiszen az az ember, akivel ez a csodálatos gyógyulás történt, már több mint negyvenéves volt. ApCsel 4,23 Azután, hogy szabadon bocsátották őket, az övéikhez mentek, és elbeszélték, mit mondtak nekik a főpapok és a vének. ApCsel 4,24 Ennek hallatára egy szívvel-lélekkel Istenhez emelték szavukat: - „Uram, te alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. ApCsel 4,25 Szolgádnak, Dávid atyánknak szájával ezt mondtad a Szentlélek által: Miért háborognak a nemzetek, a népek miért kovácsolnak hiú terveket? ApCsel 4,26 A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr és az ő Fölkentje ellen. ApCsel 4,27 Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, ApCsel 4,28 hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott. ApCsel 4,29 És most, Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. ApCsel 4,30 Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” ApCsel 4,31 Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát. ApCsel 4,32 A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. ApCsel 4,33 Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. ApCsel 4,34 Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, ApCsel 4,35 és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten. ApCsel 4,36 József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia, ApCsel 4,37 eladta földjét, az árát fogta, és az apostolok lába elé tette.

5

ApCsel 5,1 Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét. ApCsel 5,2 Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé. ApCsel 5,3 Péter azonban így szólt hozzá: „Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd?” ApCsel 5,4 Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!” ApCsel 5,5 E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta. ApCsel 5,6 A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették. ApCsel 5,7 Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről. ApCsel 5,8 Péter megkérdezte: „Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet?” „Igen, annyiért” - válaszolta. ApCsel 5,9 Péter folytatta: „Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek.” ApCsel 5,10 Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették. ApCsel 5,11 Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. ApCsel 5,12 Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között. ApCsel 5,13 Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket. ApCsel 5,14 A hívők - férfiak és nők - egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz. ApCsel 5,15 Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették őket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket-másikat. ApCsel 5,16 Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött, hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak. ApCsel 5,17 A főpap és akik vele tartottak, vagyis a szadduceusok pártja, féltékenységükben fölléptek ellenük. ApCsel 5,18 Elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. ApCsel 5,19 De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, s így szólt hozzájuk: ApCsel 5,20 „Menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, s hirdessétek ennek az életnek az igazságait!” ApCsel 5,21 Megfogadták e szavakat, hajnalban bementek a templomba és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, egybehívták a főtanácsot és Izrael fiainak összes véneit, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék őket elő. ApCsel 5,22 Amikor a szolgák elmentek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek hát, és ApCsel 5,23 jelentették: „A börtönt gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk.” ApCsel 5,24 A templomőrség parancsnoka és a főpapok e hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. ApCsel 5,25 Egyszer csak beállított valaki, és jelentette nekik: „Azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.” ApCsel 5,26 Ekkor a parancsnok elment a szolgákkal, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad rájuk. ApCsel 5,27 Elővezették hát, és a főtanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket: ApCsel 5,28 „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” ApCsel 5,29 Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. ApCsel 5,30 Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. ApCsel 5,31 Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. ApCsel 5,32 Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.” ApCsel 5,33 Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni. ApCsel 5,34 De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez: ApCsel 5,35 „Izraelita férfiak! - szólt hozzájuk. - Fontoljátok meg jól, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni! ApCsel 5,36 Mert nemrégiben föllépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellé szegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszúrták és megsemmisítették. ApCsel 5,37 Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. ApCsel 5,38 Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. ApCsel 5,39 De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe.” Elfogadták érvelését. ApCsel 5,40 Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket. ApCsel 5,41 Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. ApCsel 5,42 Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus.

6

ApCsel 6,1 Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. ApCsel 6,2 Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. ApCsel 6,3 Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, ApCsel 6,4 mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat.” ApCsel 6,5 Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt. ApCsel 6,6 Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket. ApCsel 6,7 Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok közül is tömegesen hódoltak a hitnek. ApCsel 6,8 István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. ApCsel 6,9 Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, ApCsel 6,10 és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. ApCsel 6,11 Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: „Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.” ApCsel 6,12 Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták. ApCsel 6,13 Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. ApCsel 6,14 Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.” ApCsel 6,15 A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.

7

ApCsel 7,1 A főpap megkérdezte: „Valóban így áll a dolog?” ApCsel 7,2 Erre válaszul így beszélt: „Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor még Mezopotámiában élt, mielőtt még Háránban letelepedett volna, ApCsel 7,3 és így szólt hozzá: Hagyd itt földedet és rokonságodat, s menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked. ApCsel 7,4 Erre elvándorolt Káldea földjére, és Háránba ment lakni. Innen atyja halála után erre a földre vezette az Isten, amelyen most laktok. ApCsel 7,5 Örökségképpen nem adott neki még egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja majd neki, és ha meghal, utódainak, jóllehet ekkor még nem volt gyermeke. ApCsel 7,6 Azt is megmondta Isten, hogy utódai idegen földön hazátlanul bolyonganak majd, szolgaságba vetik, és négyszáz esztendeig sanyargatják őket. ApCsel 7,7 A nép fölött azonban, amelynek rabszolgái lesznek, ítéletet tartok - mondta az Úr -, ők meg kivonulnak, és ezen a helyen nekem fognak szolgálni. ApCsel 7,8 Aztán adta neki a körülmetélés szövetségét. Így született neki Izsák, és a nyolcadik nap körül is metélte. Ugyanígy Izsák is Jákobot, Jákob meg a tizenkét pátriárkát. ApCsel 7,9 A pátriárkák irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de az Isten vele volt. ApCsel 7,10 Minden viszontagságán átsegítette, sőt kegyeltté tette, és bölcsességgel tüntette ki Egyiptom királya, a fáraó előtt, úgyhogy az megtette Egyiptom és egész háza kormányzójává. ApCsel 7,11 Akkor éhínség és nagy nyomor támadt egész Egyiptomban meg Kánaánban, úgyhogy atyáink nem találtak élelmet. ApCsel 7,12 Amikor Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, akkor elküldte először atyáinkat. ApCsel 7,13 Második útjuk alkalmával József fölfedte testvérei előtt kilétét, és így a fáraó előtt is kitudódott József származása. ApCsel 7,14 József aztán odavitette atyját, Jákobot és egész rokonságát, összesen hetvenöt személyt. ApCsel 7,15 Jákob így Egyiptomba költözött, ott is halt meg, s atyáink szintén. ApCsel 7,16 Szichembe szállították, és abban a sírban temették el őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vett meg a szichemi Hámor fiaitól. ApCsel 7,17 Amint közeledett az Isten Ábrahámnak tett ígérete beteljesülésének ideje, a nép egyre szaporodott és sokasodott Egyiptomban, ApCsel 7,18 míg csak egy másik király nem került Egyiptom élére, aki nem ismerte Józsefet. ApCsel 7,19 Ez álnokul bánt népünkkel, arra kényszerítette atyáinkat, tegyék ki a csecsemőket, hogy elpusztuljanak. ApCsel 7,20 Ebben az időben született Mózes, aki tetszett az Istennek. Három hónapig az apai házban táplálták. ApCsel 7,21 Amikor kitették, a fáraó leánya magához vette, és mint saját fiát fölnevelte. ApCsel 7,22 Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt. ApCsel 7,23 Amikor betöltötte negyvenedik évét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait. ApCsel 7,24 Ez alkalommal észrevette, hogy az egyikkel igazságtalanul bántak. Védelmére kelt, s bosszút állt a bántalmazott emberért: agyonütötte az egyiptomit. ApCsel 7,25 Azt hitte, testvérei ráeszmélnek, hogy az Isten az ő keze által ad majd nekik szabadulást, de nem fogták fel. ApCsel 7,26 Másnap akkor jelent meg köztük, amikor épp verekedtek. Össze akarta őket békíteni: Emberek, ti testvérek vagytok! Miért bántalmazzátok egymást? ApCsel 7,27 De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? ApCsel 7,28 Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit? ApCsel 7,29 E szavakra Mózes elmenekült és Midián földjén telepedett le. Itt két fia született. ApCsel 7,30 Eltelt negyven esztendő, s akkor a Sínai-hegy pusztájában egy égő csipkebokor lángjában angyal jelent meg neki. ApCsel 7,31 Amikor Mózes meglátta, elcsodálkozott a jelenségen. Odament, hogy megnézze, s az Úr hangját hallotta: ApCsel 7,32 Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. ApCsel 7,33 Az Isten azonban folytatta a beszédet: Oldd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent föld. ApCsel 7,34 Láttam népem nyomorát Egyiptomban, és hallottam panaszát, lejöttem hát, hogy kiszabadítsam őket. Most hát jöjj, hadd küldjelek Egyiptomba. ApCsel 7,35 Az Isten azt a Mózest küldte vezetőnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? ApCsel 7,36 Ő vezette ki őket, s ő mutatott csodajeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven éven át. ApCsel 7,37 Ez a Mózes mondta Izrael fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek sorából, mint engem is. ApCsel 7,38 Ő volt, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk. ApCsel 7,39 Ám atyáink nem akartak neki engedelmeskedni, visszautasították, és szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba. ApCsel 7,40 Megkérték Áront: Csinálj nekünk isteneket, azok vezessenek, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzal a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről. ApCsel 7,41 Így ezekben a napokban borjút készítettek, áldozatot mutattak be a bálványnak, s örömüket lelték kezük művében. ApCsel 7,42 Erre az Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy az égi sereg szolgálatára adják magukat, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon mutattatok-e be nekem véres és égőáldozatokat negyven esztendőn át a pusztában, Izrael háza? ApCsel 7,43 Inkább Moloch sátrát hordoztátok magatokkal, s Refán isten csillagát, a bálványokat, amelyeket magatok faragtatok, hogy imádjátok őket. Ezért Babilonon túlra űzlek benneteket. ApCsel 7,44 A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. ApCsel 7,45 Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig. ApCsel 7,46 Ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. ApCsel 7,47 De csak Salamon építette fel a templomot. ApCsel 7,48 Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: ApCsel 7,49 Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem - mondja az Úr -, vagy hol lehetne pihenőhelyem? ApCsel 7,50 Hát nem kezem alkotta mindezt? ApCsel 7,51 Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. ApCsel 7,52 Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ApCsel 7,53 ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.” ApCsel 7,54 Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. ApCsel 7,55 Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. ApCsel 7,56 Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” ApCsel 7,57 Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, ApCsel 7,58 kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. ApCsel 7,59 Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” ApCsel 7,60 Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.

8

ApCsel 8,1 És Saul helyeselte meggyilkolását. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamaria tájékára. ApCsel 8,2 Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták. ApCsel 8,3 Saul ellenben csakúgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket. ApCsel 8,4 Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. ApCsel 8,5 Így Fülöp Szamaria városába került, s ott hirdette Krisztust. ApCsel 8,6 A nép hallva és látva a csodákat, amelyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta. ApCsel 8,7 Mert sok megszállottból - hangosan kiáltozva - kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. ApCsel 8,8 Így nagy volt az öröm ebben a városban. ApCsel 8,9 Élt a városban egy Simon nevű férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát. ApCsel 8,10 A népnek apraja-nagyja hallgatott rá. „Ő az Isten ereje, melyet nagynak neveznek!” - mondták. ApCsel 8,11 Csüggtek rajta, mert már jó ideje ámította őket mesterkedéseivel. ApCsel 8,12 De amikor hittek Fülöpnek, aki Isten országáról és Jézus Krisztus nevéről beszélt nekik, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt. ApCsel 8,13 Maga Simon is hívő lett, megkeresztelkedett, és Fülöphöz csatlakozott. A jelek és a nagy csodák láttán elámult. ApCsel 8,14 Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta az Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. ApCsel 8,15 Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. ApCsel 8,16 Mert még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. ApCsel 8,17 Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. ApCsel 8,18 Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik: ApCsel 8,19 „Adjatok nekem is olyan hatalmat - mondta -, hogy akire csak ráteszem a kezem, megkapja a Szentlelket.” ApCsel 8,20 Péter elutasította: „Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát, pénzen meg lehet venni. ApCsel 8,21 Semmi részed benne és semmi közöd hozzá, mert szíved nem tiszta az Isten előtt. ApCsel 8,22 Térj meg hát gonoszságodból, és kérd az Istent, hogy bocsássa meg szíved szándékát! ApCsel 8,23 Úgy látom, elöntött a keserű epe, és fogva tart a gonoszság.” ApCsel 8,24 „Könyörögjetek értem az Úrhoz - kérte Simon -, hogy semmi se érjen abból, amit mondtatok.” ApCsel 8,25 Miután így tanúságot tettek és hirdették az Úr szavát, visszatértek Jeruzsálembe, útközben sok szamariai faluban hirdették az evangéliumot. ApCsel 8,26 Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj útra és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra.” ApCsel 8,27 Fölkerekedett hát, és elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. ApCsel 8,28 Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. ApCsel 8,29 A Lélek indítást adott Fülöpnek: „Menj és szegődj a kocsi mellé!” ApCsel 8,30 Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: „Érted, amit olvasol?” ApCsel 8,31 „Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. ApCsel 8,32 Az Írásnak ezt a helyét olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát. ApCsel 8,33 A megaláztatásban vétetett el róla az ítélet. Ki sorolhatja fel nemzedékét? Mert élete elvétetett a földről. ApCsel 8,34 Az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Mondd, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valaki másról?” ApCsel 8,35 Fülöp elkezdte a magyarázatot, és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. ApCsel 8,36 Amint továbbhaladtak az úton, egy tóhoz értek. Az udvari tiszt megszólalt: „Nézd, itt a víz, mi akadálya van hát, hogy megkeresztelkedjem?” ApCsel 8,37 ApCsel 8,38 Ezzel megállíttatta a kocsit, aztán mindketten, Fülöp is, az udvari tiszt is bementek a vízbe, és Fülöp megkeresztelte. ApCsel 8,39 Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, az udvari tiszt nem is látta többé, de azért boldogan folytatta útját. ApCsel 8,40 Fülöp egyszerre Asdódban találta magát, s útközben hirdette az evangéliumot minden városban, míg meg nem érkezett Cezáreába.

9

ApCsel 9,1 Saul még mindig lihegett a dühtől, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, ApCsel 9,2 s arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához, hogy ha talál ott embereket, férfiakat vagy nőket, akik ezt az utat követik, megkötözve Jeruzsálembe hurcolhassa őket. ApCsel 9,3 Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. ApCsel 9,4 Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” ApCsel 9,5 Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ApCsel 9,6 De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” ApCsel 9,7 Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit. ApCsel 9,8 Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva. ApCsel 9,9 Három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. ApCsel 9,10 Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr egy látomásban megszólította: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” - felelte. ApCsel 9,11 S az Úr folytatta: „Kelj fel és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault. Nézd: imádkozik.” ApCsel 9,12 És látomásban látott egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.” ApCsel 9,13 Ananiás tiltakozott: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyit ártott szentjeidnek Jeruzsálemben. ApCsel 9,14 Ide pedig megbízatása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja a nevedet.” ApCsel 9,15 Az Úr azonban ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. ApCsel 9,16 Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” ApCsel 9,17 Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.” ApCsel 9,18 Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, ApCsel 9,19 majd evett és erőre kapott. Néhány napig ottmaradt Damaszkuszban a tanítványokkal, ApCsel 9,20 és máris tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. ApCsel 9,21 Akik hallgatták, mind csodálkoztak, mondván: „Hát nem ez tört vesztükre Jeruzsálemben azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött, hogy bilincsbe verve a főpapok elé hurcolja őket?” ApCsel 9,22 Saul azonban mind határozottabban lépett fel, s mert azt bizonyította, hogy Jézus a Messiás, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat. ApCsel 9,23 Amikor már jó idő eltelt, a zsidók megállapodtak, hogy megölik. ApCsel 9,24 Saulnak tudomására jutott szándékuk. Éjjel-nappal szemmel tartották még a kapukat is, csakhogy eltehessék láb alól. ApCsel 9,25 A tanítványok azonban kiszöktették éjszaka, kötélen leengedték a falon át egy kosárban. ApCsel 9,26 Amikor Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. ApCsel 9,27 Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. ApCsel 9,28 Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. ApCsel 9,29 A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. ApCsel 9,30 Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. ApCsel 9,31 Az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott. ApCsel 9,32 Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment, így a Liddában élő hívőkhöz is eljutott. ApCsel 9,33 Ott egy Éneász nevű béna emberre akadt, aki már nyolc éve ágyban feküdt. ApCsel 9,34 Péter megszólította: „Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít. Kelj fel és vesd be ágyadat!” Az nyomban fel is kelt. ApCsel 9,35 Lidda és Száron lakói mind ismerték őt, és az Úrhoz tértek. ApCsel 9,36 Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. ApCsel 9,37 Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették. ApCsel 9,38 Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!” ApCsel 9,39 Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. ApCsel 9,40 Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” ApCsel 9,41 Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. ApCsel 9,42 A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban. ApCsel 9,43 Péter pedig még jó ideig Joppéban maradt egy bizonyos Simon nevű tímárnál.

10

ApCsel 10,1 Cezáreában élt egy Kornéliusz nevű férfi, az itáliai zászlóalj századosa. ApCsel 10,2 Vallásos és istenfélő volt egész háza népével együtt. Bőségesen osztotta az alamizsnát a népnek, és állandóan imádkozott az Istenhez. ApCsel 10,3 A nap kilencedik órájában látomása volt. Egész világosan látta, hogy az Úr angyala belép hozzá és megszólítja: „Kornéliusz!” ApCsel 10,4 Ránézett és ijedten kérdezte: „Mi az, Uram?” Az így válaszolt: „Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, s megemlékezett rólad. ApCsel 10,5 Ezért most küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, más néven Pétert. ApCsel 10,6 Egy bizonyos Simon tímárnál szállt meg, akinek a háza a tenger mellett van.” ApCsel 10,7 Mihelyt az angyal, aki ezt közölte, eltűnt, hívatott két szolgát és egy neki alárendelt, istenfélő katonát. ApCsel 10,8 Ezeknek mindent elbeszélt, aztán elküldte őket Joppéba. ApCsel 10,9 Másnap, amikor ezek már úton voltak, sőt közeledtek a városhoz, Péter hat óra tájban fölment a tetőre imádkozni. ApCsel 10,10 Közben megéhezett, és enni kívánt. Míg az ételt készítették neki, elragadtatásba esett. ApCsel 10,11 Látta, hogy megnyílik az ég, és onnét valami lepedőféle ereszkedik alá négy csücskénél fogva a földre. ApCsel 10,12 Mindenféle négylábú és csúszómászó állat meg égi madár volt benne. ApCsel 10,13 „Rajta, Péter, öld le és edd meg!” - szólalt meg egy hang. ApCsel 10,14 „Szó se lehet róla, Uram - felelte Péter -, sosem ettem én semmi közönségest vagy tisztátalant.” ApCsel 10,15 Másodszor is megszólalt a hang: „Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak.” ApCsel 10,16 Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész hirtelen fölemelkedett az égbe. ApCsel 10,17 Míg Péter a látomás értelmén töprengett, Kornéliusz emberei Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapunál. ApCsel 10,18 Bekiáltottak s tudakozódtak, hogy itt van-e megszállva a Péternek nevezett Simon. ApCsel 10,19 Péternek, aki még mindig a látomáson töprengett, szólt a Lélek: „Íme, három ember keres. ApCsel 10,20 Fogd magad, menj le hozzájuk, és tétovázás nélkül kelj velük útra, mert én küldtem őket.” ApCsel 10,21 Péter lement és megszólította az embereket: „Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?” ApCsel 10,22 Erre azt felelték: „Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélő férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába és hallgassa a tanításodat.” ApCsel 10,23 Erre bevezette és vendégül látta őket. Másnap útra kelt és velük ment. Néhány joppei testvér is vele tartott. ApCsel 10,24 Másnap odaértek Cezáreába. Kornéliusz már várta őket, összehívta a rokonságát és benső barátait. ApCsel 10,25 Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz eléje sietett és a lábához borult, hogy hódoljon neki. ApCsel 10,26 De Péter fölemelte. „Állj fel - mondta -, hisz én is csak ember vagyok.” ApCsel 10,27 Amikor vele beszélgetve beljebb került, és meglátta az összesereglett embereket, ApCsel 10,28 így szólt hozzájuk: „Jól tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak pogánnyal érintkeznie vagy vele tartania. De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert sem szabad közönségesnek vagy tisztátalannak tartani. ApCsel 10,29 Ezért minden habozás nélkül ide siettem a meghívásra. De szeretném tudni: Miért küldtetek értem?” ApCsel 10,30 Kornéliusz válaszolt: „Éppen ebben az órában lesz négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam házamban, és egy férfi jelent meg előttem ragyogó ruhában. ApCsel 10,31 Ezt mondta: Kornéliusz, imádságodat meghallgatta az Isten, és alamizsnáidról megemlékeztek színe előtt. ApCsel 10,32 Küldj el tehát Joppéba, és hívasd el a Péternek nevezett Simont! A tímár Simon házában szállt meg, a tenger partján. ApCsel 10,33 Rögtön érted küldtem, s te voltál szíves eljönni. Most tehát mindnyájan itt állunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk, amire neked az Isten megbízást adott.” ApCsel 10,34 Péter így kezdte beszédét: „Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, ApCsel 10,35 mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. ApCsel 10,36 A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Ő mindenki Ura. ApCsel 10,37 Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában. ApCsel 10,38 Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. ApCsel 10,39 Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Aztán megölték, keresztre feszítették, ApCsel 10,40 de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, ApCsel 10,41 igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. ApCsel 10,42 Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. ApCsel 10,43 A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.” ApCsel 10,44 Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. ApCsel 10,45 A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. ApCsel 10,46 Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent. Péter megszólalt: ApCsel 10,47 „Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” ApCsel 10,48 Ezzel elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.

11

ApCsel 11,1 Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát. ApCsel 11,2 Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: ApCsel 11,3 „Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.” ApCsel 11,4 Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket: ApCsel 11,5 „Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva. ApCsel 11,6 Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. ApCsel 11,7 És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter, öld meg és edd meg! ApCsel 11,8 Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. ApCsel 11,9 Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. ApCsel 11,10 Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe. ApCsel 11,11 Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. ApCsel 11,12 A Lélek felszólított, hogy habozás nélkül menjek el velük. Velem tartott ez a hat testvér is, és az illető férfi házába értünk. ApCsel 11,13 Elmondta, hogy angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba, hívasd el Simont, más néven Pétert! ApCsel 11,14 Ő majd elmondja, ami neked és egész házad népének üdvösséget szerez. ApCsel 11,15 Alighogy beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, éppenúgy, ahogy miránk a kezdet kezdetén. ApCsel 11,16 Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni. ApCsel 11,17 Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?” ApCsel 11,18 Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Isten: „Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.” ApCsel 11,19 Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. ApCsel 11,20 De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. ApCsel 11,21 Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz. ApCsel 11,22 Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. ApCsel 11,23 Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. ApCsel 11,24 Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. ApCsel 11,25 Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. ApCsel 11,26 Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. ApCsel 11,27 Ez idő tájt próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába. ApCsel 11,28 Előállt közülük az egyik, név szerint Agabusz, és a Lélek sugallatára előre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön, s ez be is következett Klaudiusz idejében. ApCsel 11,29 A tanítványok elhatározták, hogy tehetségükhöz mérten segítik anyagilag a júdeai testvéreket. ApCsel 11,30 Ezt meg is tették: Saullal és Barnabással adományokat küldtek a presbitereknek.

12

ApCsel 12,1 Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. ApCsel 12,2 János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. ApCsel 12,3 Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. ApCsel 12,4 Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. ApCsel 12,5 Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. ApCsel 12,6 Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt. ApCsel 12,7 Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” - mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. ApCsel 12,8 Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” ApCsel 12,9 Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. ApCsel 12,10 Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. ApCsel 12,11 Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: - „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.” ApCsel 12,12 Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. ApCsel 12,13 Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. ApCsel 12,14 Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt. ApCsel 12,15 „Elment az eszed” - torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: „Az angyala lesz az.” ApCsel 12,16 Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. ApCsel 12,17 Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment. ApCsel 12,18 Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák között, hogy hová lett Péter. ApCsel 12,19 Heródes kerestette, s hogy nem találták, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vetette őket. Aztán elhagyta Júdeát, Cezáreába ment és ott tartózkodott. ApCsel 12,20 Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidoniakra. Ezek közös megegyezéssel eléje járultak, és - megnyerve maguknak Blasztuszt, a király kamarását - békét kértek, mert tartományuk a királytól kapta az élelmet. ApCsel 12,21 A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk. ApCsel 12,22 A nép így kiáltozott: „Ez már az Isten szava, nem emberé!” ApCsel 12,23 Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg. ApCsel 12,24 Az Isten, szava egyre szélesebb körben terjedt. ApCsel 12,25 Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.

13

ApCsel 13,1 Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. ApCsel 13,2 Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!” ApCsel 13,3 Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket. ApCsel 13,4 A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak. ApCsel 13,5 Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik. ApCsel 13,6 Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával. ApCsel 13,7 Ez Szergius Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát. ApCsel 13,8 De Elimász, a varázsló - ezt jelenti a neve - akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. ApCsel 13,9 Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és ApCsel 13,10 rákiáltott: „Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? ApCsel 13,11 Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki. ApCsel 13,12 Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása. ApCsel 13,13 Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. ApCsel 13,14 Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. ApCsel 13,15 A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” ApCsel 13,16 Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek! ApCsel 13,17 Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, ApCsel 13,18 és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. ApCsel 13,19 Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. ApCsel 13,20 Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. ApCsel 13,21 Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. ApCsel 13,22 Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. ApCsel 13,23 Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. ApCsel 13,24 Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. ApCsel 13,25 Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. ApCsel 13,26 Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt. ApCsel 13,27 De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak. ApCsel 13,28 Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. ApCsel 13,29 Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették. ApCsel 13,30 De Isten feltámasztotta a halálból, ApCsel 13,31 s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt. ApCsel 13,32 Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, ApCsel 13,33 amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek. ApCsel 13,34 Azt pedig, hogy feltámasztja a halálból, úgyhogy nem tér többé vissza az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. ApCsel 13,35 Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. ApCsel 13,36 Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. ApCsel 13,37 Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást. ApCsel 13,38 Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg, ApCsel 13,39 őbenne viszont minden hívő megigazul. ApCsel 13,40 Vigyázzatok hát, nehogy beteljesedjen rajtatok a próféták szava: ApCsel 13,41 Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok.” ApCsel 13,42 Kifelé menet arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. ApCsel 13,43 Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. ApCsel 13,44 A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. ApCsel 13,45 Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. ApCsel 13,46 De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. ApCsel 13,47 Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” ApCsel 13,48 Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. ApCsel 13,49 Elterjedt az Úr szava az egész környéken. ApCsel 13,50 A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. ApCsel 13,51 Ők lerázták - ellenük bizonyságul - lábukról a port, és Ikóniumba mentek. ApCsel 13,52 A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.

14

ApCsel 14,1 Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába mentek s ott olyan hatásosan beszéltek, hogy zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet. ApCsel 14,2 A hitetlen zsidók azonban felizgatták, és a testvérek ellen lázították a pogányokat. ApCsel 14,3 De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek. ApCsel 14,4 A város lakossága megoszlott: némelyek a zsidókkal tartottak, mások az apostolokkal. ApCsel 14,5 A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. ApCsel 14,6 De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába, Derbébe és környékükre, ApCsel 14,7 s itt hirdették az evangéliumot. ApCsel 14,8 Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem. ApCsel 14,9 Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, ApCsel 14,10 azért hangosan felszólította: „Állj rá egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és tudott járni. ApCsel 14,11 Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: „Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!” ApCsel 14,12 Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. ApCsel 14,13 A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. ApCsel 14,14 Amikor Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. ApCsel 14,15 „Emberek, mit csináltok? - kiáltották. - Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta s mindent, ami csak van benne. ApCsel 14,16 Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja. ApCsel 14,17 De azért nem maradt bizonyíték nélkül, mert jót tett, adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt és a szívetekbe örömet.” ApCsel 14,18 Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik. ApCsel 14,19 Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. ApCsel 14,20 De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba. Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. ApCsel 14,21 Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. ApCsel 14,22 Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” ApCsel 14,23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. ApCsel 14,24 Áthaladva Pizidián Pamfíliába jutottak, ApCsel 14,25 majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. ApCsel 14,26 Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. ApCsel 14,27 Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. ApCsel 14,28 Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében.

15

ApCsel 15,1 Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” ApCsel 15,2 Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. ApCsel 15,3 Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föníciát és Szamariát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. ApCsel 15,4 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten. ApCsel 15,5 Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak és kijelentették: „Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” ApCsel 15,6 Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. ApCsel 15,7 Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. ApCsel 15,8 S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. ApCsel 15,9 Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. ApCsel 15,10 Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? ApCsel 15,11 Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is.” ApCsel 15,12 Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. ApCsel 15,13 Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: „Testvéreim, hallgassatok meg! ApCsel 15,14 Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. ApCsel 15,15 Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva: ApCsel 15,16 Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom, ApCsel 15,17 hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi, ApCsel 15,18 amit öröktől fogva kinyilvánított. ApCsel 15,19 Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, ApCsel 15,20 hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől. ApCsel 15,21 Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban, akik minden szombaton felolvassák a zsinagógákban.” ApCsel 15,22 Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. ApCsel 15,23 Ezt írták a kezük által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! ApCsel 15,24 Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. ApCsel 15,25 Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ApCsel 15,26 ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. ApCsel 15,27 Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. ApCsel 15,28 Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, ApCsel 15,29 hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!” ApCsel 15,30 Amint útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták a levelet. ApCsel 15,31 Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat. ApCsel 15,32 Júdás és Szilás szintén próféták voltak, beszédeikben vigasztalták és erősítették a testvéreket. ApCsel 15,33 Hosszabb ott-tartózkodás után a testvérek békét kívánva megváltak tőlük, hogy visszatérjenek megbízóikhoz. ApCsel 15,34 ApCsel 15,35 De Pál és Barnabás Antióchiában maradtak, tanítottak, és hirdették az Úr szavát, sok más (társukkal) együtt. ApCsel 15,36 Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: „Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát.” ApCsel 15,37 Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is, ApCsel 15,38 de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni. ApCsel 15,39 Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott. ApCsel 15,40 Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt. ApCsel 15,41 Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat.

16

ApCsel 16,1 Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, aki egy hívő zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia. ApCsel 16,2 A lisztrai és ikóniumi testvérek jó véleménnyel voltak róla. ApCsel 16,3 Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt. ApCsel 16,4 Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben. ApCsel 16,5 Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívők száma napról napra nőtt. ApCsel 16,6 A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frigia és Galácia felé vették útjukat. ApCsel 16,7 Amikor Miziába értek, megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. ApCsel 16,8 Ezért átvágtak Mizián, és lementek Troászba. ApCsel 16,9 Éjszaka Pálnak látomása volt: Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: „Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!” ApCsel 16,10 A látomás után rajta voltunk, hogy mielőbb útra keljünk Macedóniába, mert biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda minket hirdetni az evangéliumot. ApCsel 16,11 Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk, majd másnap Neápoliszba, ApCsel 16,12 onnan pedig Macedónia körzetének legfontosabb városába, egy kolóniába, Filippibe. Néhány napig ebben a városban maradtunk. ApCsel 16,13 Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. ApCsel 16,14 Volt a hallgatóságban egy Tiatira városából való, Lidia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. ApCsel 16,15 Egész háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: „Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és maradjatok nálam.” És erővel rá is vett erre minket. ApCsel 16,16 Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtől megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. ApCsel 16,17 Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek.” ApCsel 16,18 Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belőle!” Ki is ment akkor mindjárt. ApCsel 16,19 Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak belőle több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé. ApCsel 16,20 Bírák elé állítva így vádolták őket: „Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, ApCsel 16,21 olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi - rómaiak lévén - nem fogadhatunk el, és nem követhetünk.” ApCsel 16,22 A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. ApCsel 16,23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, s megparancsolták az őrnek, hogy jól vigyázzon rájuk. ApCsel 16,24 Ez a kapott parancs értelmében a belső börtönbe zárta őket, és a lábukat kalodába szorította. ApCsel 16,25 Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. ApCsel 16,26 Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs. ApCsel 16,27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta kardját, s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. ApCsel 16,28 Pál hangosan rászólt: „Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk!” ApCsel 16,29 Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, ApCsel 16,30 aztán kivezette őket s megkérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” ApCsel 16,31 „Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is!” - válaszolták. ApCsel 16,32 Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. ApCsel 16,33 Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. ApCsel 16,34 Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett. ApCsel 16,35 Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat az embereket!” ApCsel 16,36 A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: „Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!” ApCsel 16,37 Pál azonban így válaszolt: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!” ApCsel 16,38 A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, ApCsel 16,39 odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. ApCsel 16,40 A börtönből kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.

17

ApCsel 17,1 Áthaladva Amfipoliszon és Apollónián Tesszalonikába értek, ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk. ApCsel 17,2 Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról. ApCsel 17,3 Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból: „Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek.” ApCsel 17,4 Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jópár előkelő asszonnyal együtt. ApCsel 17,5 Ám a zsidók irigységükben összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket. ApCsel 17,6 De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: ApCsel 17,7 „Azok a világfelforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus.” ApCsel 17,8 Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk. ApCsel 17,9 Előbb biztosítékot kértek Jázontól és a többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon. ApCsel 17,10 A testvérek Pált és Szilást azonnal, még akkor éjszaka útnak indították Bereába. Mihelyt megérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába. ApCsel 17,11 Ezek már nemesebb lelkűek voltak, mint a tesszalonikaiak. A tanítást igen készségesen fogadták, naponta forgatták az Írásokat, hogy csakugyan úgy van-e. ApCsel 17,12 Sokan megtértek közülük, és az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is igen sokan. ApCsel 17,13 Amint a tesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Bereában hirdeti az Isten szavát, elmentek, és ott is felizgatták a tömeget, és nyugtalanságot szítottak. ApCsel 17,14 A testvérek Pált nyomban elkísérték egészen a tengerig, de Szilás és Timóteus ott maradtak. ApCsel 17,15 Pált kísérői egészen Athénbe vezették. Mielőtt visszafordultak volna, azt az utasítást kapták tőle Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána. ApCsel 17,16 Míg Athénban várt rájuk, Pálnak megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán. ApCsel 17,17 A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált. ApCsel 17,18 Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: „Mit akarhat ez a szószátyár mondani?” Vagy: „Úgy látszik, idegen isteneket hirdet.” Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik. ApCsel 17,19 Erre az Areopáguszra vitték s megkérdezték: „Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? ApCsel 17,20 Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az.” ApCsel 17,21 Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak. ApCsel 17,22 Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. ApCsel 17,23 Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. ApCsel 17,24 A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. ApCsel 17,25 Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. ApCsel 17,26 Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. ApCsel 17,27 S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. ApCsel 17,28 Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.” ApCsel 17,29 Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló. ApCsel 17,30 Az Isten eddig szemet hunyt a tudatlanság kora felett, de most tudomására hozza az embereknek, hogy mindenütt meg kell térnie mindenkinek. ApCsel 17,31 Mert kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által, aki mellett mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta a halálból.” ApCsel 17,32 A halottak feltámadásának hallatára néhányan kigúnyolták, mások meg azt mondták: „Majd még meghallgatunk máskor is erről.” ApCsel 17,33 Pál erre eltávozott körükből. ApCsel 17,34 Néhányan azért csatlakoztak hozzá, köztük Areopagita Dénes és egy Damarisz nevű asszony, és még mások is.

18

ApCsel 18,1 Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment. ApCsel 18,2 Itt találkozott egy Aquila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát. ApCsel 18,3 Hozzájuk költözött, s mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt, és velük dolgozott, sátorkészítés volt a mesterségük. ApCsel 18,4 Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte a zsidókat és a görögöket. ApCsel 18,5 Mihelyt Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen a tanításnak szentelte magát. Bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy Jézus a Messiás. ApCsel 18,6 Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: „Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok.” ApCsel 18,7 Otthagyta őket és egy Ticiusz Jusztus nevű istenfélő ember házába ment, akinek háza a zsinagóga szomszédságában állt. ApCsel 18,8 Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták. ApCsel 18,9 Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! ApCsel 18,10 Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” ApCsel 18,11 Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát. ApCsel 18,12 Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal: ApCsel 18,13 „Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent.” ApCsel 18,14 Pál éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van. ApCsel 18,15 Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” ApCsel 18,16 Ezzel elkergette őket bírói széke elől. ApCsel 18,17 Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele. ApCsel 18,18 Pál még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől, és Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett. ApCsel 18,19 Efezusba érkezve elvált tőlük, a zsinagógába ment, és vitába szállt a zsidókkal. ApCsel 18,20 Arra kérték, hogy huzamosabb ideig maradjon, de nem állt rá. ApCsel 18,21 Búcsúzáskor azonban megígérte: „Ha Isten is akarja, majd újra eljövök.” Ezzel elhajózott Efezusból, ApCsel 18,22 s lement Cezáreába. Innét fölment (Jeruzsálembe), hogy üdvözölje az egyházat, aztán visszatért Antióchiába. ApCsel 18,23 Egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frigiát, és erőt öntött a tanítványokba. ApCsel 18,24 Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. ApCsel 18,25 Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott. ApCsel 18,26 Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját. ApCsel 18,27 Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek, ApCsel 18,28 mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.

19

ApCsel 19,1 Míg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt. ApCsel 19,2 Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?” „Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek” - felelték. ApCsel 19,3 „Mire keresztelkedtetek?” - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” ApCsel 19,4 „János a bűnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” ApCsel 19,5 Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére. ApCsel 19,6 Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát és prófétáltak. ApCsel 19,7 Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten. ApCsel 19,8 Eljárt a zsinagógába, és három hónapon át bátran beszélt, vitatkozott, hogy meggyőzze őket az Isten országáról. ApCsel 19,9 De amikor némelyek megkötötték magukat, és nem hittek, sőt nyilvánosan gyalázták az (Úr) tanítását, otthagyta őket. A tanítványokat is különválasztotta tőlük és naponta tanította őket Tirannusz iskolájában. ApCsel 19,10 Ez így tartott két esztendeig, úgyhogy Ázsia minden lakója, zsidó és görög egyaránt hallotta az Úr szavát. ApCsel 19,11 Az Isten rendkívüli csodákat is tett Pál által. ApCsel 19,12 Így például betegekre tették az általa használt törülközőket és fejkendőket, és a betegség elhagyta őket, a gonosz lelkek meg kiszálltak belőlük. ApCsel 19,13 A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: „Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet.” ApCsel 19,14 Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. ApCsel 19,15 De a gonosz lélek visszavágott: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” ApCsel 19,16 Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból. ApCsel 19,17 Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. ApCsel 19,18 Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket. ApCsel 19,19 A bűbájosok közül sokan könyveiket is elhozták, és mindenki szeme láttára elégették őket. Ezek értékét ötvenezer ezüstre lehetett becsülni. ApCsel 19,20 Így az Úr szava egyre terjedt, s nagymértékben megszilárdult. ApCsel 19,21 Ezek után az események után Pál föltette magában, hogy Macedónián és Acháján át elmegy Jeruzsálembe. Azt mondta: „Ha ott már voltam, Rómát is kell látnom.” ApCsel 19,22 Segítőtársai közül kettőt, Timóteust és Erasztuszt Macedóniába küldte, maga meg egy ideig még Ázsiában maradt. ApCsel 19,23 Ebben az időben nem kis zavargás támadt az (Úr) tanítása miatt. ApCsel 19,24 Egy Demeter nevű ezüstműves ezüst Artemisz-templomocskák készítésével jelentős keresethez juttatta az iparosokat. ApCsel 19,25 Összehívta őket meg a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: „Emberek, tudjátok, hogy ez a mesterség biztosítja jólétünket. ApCsel 19,26 Látjátok és halljátok azt is, hogy ez a Pál okoskodásaival nemcsak Efezusban, hanem majdnem egész Ázsiában nagy tömegeket meggyőzött. Azt tanítja, hogy kézzel alkotott istenek nincsenek. ApCsel 19,27 De nemcsak az a veszély fenyeget, hogy szakmánk tönkremegy, hanem a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és csorbát szenved fölsége, pedig egész Ázsia, sőt az egész világ tiszteli.” ApCsel 19,28 Amikor ezt hallották, dühbe jöttek, s így kiabáltak: „Nagy az efezusiak Artemisze!” ApCsel 19,29 Az egész városban nagy lett a felfordulás. Egy emberként a színházba rohantak, s macedóniai Gájuszt és Arisztarchuszt, Pál kísérőit is magukkal hurcolták. ApCsel 19,30 Pál a népgyűlésbe akart menni, de a tanítványok nem engedték. ApCsel 19,31 Néhány ázsiai főtisztviselő, és aki csak barátja volt, üzenetet küldött neki, kérték, hogy ne menjen a színházba. ApCsel 19,32 Ott ugyanis összevissza kiabáltak, az egész gyűlés csupa izgatottság volt, a legtöbbje azt sem tudta, miért jöttek össze. ApCsel 19,33 Végül a tömegből előcitálták Sándort, akit a zsidók előretuszkoltak. Sándor intett a kezével, hogy meg akarja magyarázni a népnek a dolgot. ApCsel 19,34 De amikor észrevették, hogy zsidó, lármázni kezdtek, s vagy két óráig egy emberként ordították: „Nagy az efezusiak Artemisze!” ApCsel 19,35 Végül a jegyző csillapította le a tömeget ezekkel a szavakkal: „Efezusi férfiak! Ki az, aki ne tudná, hogy Efezus a nagy Artemisz templomának városa és égből alászállt szobrának őre? ApCsel 19,36 Minthogy ez iránt senkinek sincs kétsége, le kell csillapodnotok, és nem szabad semmit sem elhamarkodnotok. ApCsel 19,37 Ide hurcoltátok ezeket az embereket, noha nem templomrablók és istennőnket sem káromolták. ApCsel 19,38 Ha tehát Demeternek és a vele tartó többi mesterembernek van valami panaszuk valaki ellen, vannak törvénynapok és helytartók, tegyenek panaszt ott. ApCsel 19,39 Ha meg valami más bajotok van, azt a törvényes népgyűlésen lehet elintézni. ApCsel 19,40 Mert különben annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy a mai zavargás miatt bevádolnak bennünket, és nincs semmi érvünk, amivel megokolhatnánk ezt a csődületet.” Ezekkel a szavakkal feloszlatta a gyűlést.

20

ApCsel 20,1 A zavargás megszűntével Pál hívatta a tanítványokat, bátorította őket, aztán búcsút vett tőlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen. ApCsel 20,2 A vidéken áthaladtában sok beszédet mondott buzdításul a tanítványoknak, aztán odaért Görögországba. ApCsel 20,3 Három hónapot ott töltött, ám a zsidók cselt szőttek ellene, amikor Szíriába akart hajózni, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. ApCsel 20,4 Ázsiáig vele tartott Szopater, a bereai Pirrusz fia, meg a tesszaloniki Arisztarchusz és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, az ázsiai Tichikusz és Trofimusz. ApCsel 20,5 Ezek előre mentek, és Troászban vártak ránk. ApCsel 20,6 Mi a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nap múlva utolértük őket Troászban, ahol aztán egy hetet töltöttünk. ApCsel 20,7 A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre. Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk, egész éjfélig kinyújtotta a beszédét. ApCsel 20,8 Az emeleti teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bőven. ApCsel 20,9 Egy Eutichusz nevű ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték össze. ApCsel 20,10 Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” ApCsel 20,11 Utána fölment, megtörte a kenyeret, evett, és hosszan beszélt, egészen virradatig, aztán útra kelt. ApCsel 20,12 A fiút élve vezették oda, s ez nem kis vigasztalásukra szolgált. ApCsel 20,13 Mi hajóra szállva előrementünk Asszoszba, ott akartuk fölvenni Pált. Ő rendelkezett így, mert maga szárazon akarta az utat megtenni. ApCsel 20,14 Amikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük és Mitilénébe hajóztunk. ApCsel 20,15 Innen továbbhajóztunk, s másnap Kiosz elé értünk. A következő nap Számoszon kötöttünk ki, majd ismét a következő nap megérkeztünk Milétuszba. ApCsel 20,16 Pál ugyanis azt határozta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában ne veszítsen időt. Sietett, hogy ha csak lehet, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen. ApCsel 20,17 Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. ApCsel 20,18 Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem, ApCsel 20,19 és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amik a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül. ApCsel 20,20 Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál. ApCsel 20,21 Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban. ApCsel 20,22 Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, ApCsel 20,23 csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. ApCsel 20,24 De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. ApCsel 20,25 És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki. ApCsel 20,26 Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére. ApCsel 20,27 Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek. ApCsel 20,28 Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának. ApCsel 20,29 Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat. ApCsel 20,30 Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat. ApCsel 20,31 Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket. ApCsel 20,32 Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget. ApCsel 20,33 Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. ApCsel 20,34 Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg. ApCsel 20,35 Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ApCsel 20,36 Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. ApCsel 20,37 Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak és összecsókolták. ApCsel 20,38 Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont. Aztán kikísérték a hajóhoz.

21

ApCsel 21,1 Miután elváltunk tőlük, kifutottunk a tengerre, és egyenes irányban haladva Kószba értünk, másnap meg Roduszba és onnét Patarába. ApCsel 21,2 Találtunk egy Föníciába menő hajót, átszálltunk rá, és továbbhajóztunk. ApCsel 21,3 Láttuk Ciprust, de bal felől elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. Tíruszban értünk kikötőbe, itt kellett a hajónak a rakományát kitennie. ApCsel 21,4 Megkerestük a tanítványokat, és egy hétig náluk maradtunk. Ezek a Szentlélek sugallatára azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. ApCsel 21,5 Amikor ezeknek a napoknak az elmúltával útnak indultunk, mind elkísértek minket feleségestül és gyerekestül egészen a város határáig. A tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk. ApCsel 21,6 Majd búcsút vettünk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők meg hazatértek. ApCsel 21,7 Hajóutunk végén Tíruszból Ptolemaiszba mentünk, üdvözöltük a testvéreket, és egy napig ott maradtunk náluk. ApCsel 21,8 Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg. ApCsel 21,9 Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak. ApCsel 21,10 Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevű próféta érkezett. ApCsel 21,11 Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: „Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak.” ApCsel 21,12 Ezt hallva arra kértük mi is, az odavalók is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. ApCsel 21,13 De Pál így válaszolt: „Miért sírtok és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk Jézus ügyéért.” ApCsel 21,14 Minthogy nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk. „Teljesedjen az Úr akarata!” - mondtuk. ApCsel 21,15 Néhány nap múlva nekikészülődtünk, és fölmentünk Jeruzsálembe. ApCsel 21,16 Velünk tartott egypár cezáreai tanítvány is, ezek elvezettek minket egy régi ciprusi tanítványhoz, Mnázonhoz, hogy nála szálljunk meg. ApCsel 21,17 Amikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek örömmel fogadtak minket. ApCsel 21,18 Másnap Pál velünk együtt ellátogatott Jakabhoz. A presbiterek is mind egybegyűltek. ApCsel 21,19 Üdvözölte őket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által. ApCsel 21,20 Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, őhozzá meg így szóltak: „Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt. ApCsel 21,21 Felőled viszont azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élő zsidókat, pártoljanak el Mózestől, azt mondván nekik, hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint. ApCsel 21,22 Mi hát a teendő? [Összecsődülnek, mihelyt] tudomást szereznek megérkezésedről. ApCsel 21,23 Fogadd hát meg tanácsunkat. Van itt nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. ApCsel 21,24 Vedd ezeket magad mellé, végezd el velük a tisztulási szertartást, és fizess értük, hogy megnyíratkozzanak. Így mindenki megtudja, hogy nem igaz, amit felőled híreszteltek, hisz te magad is eleget teszel a törvénynek, és szerinte élsz. ApCsel 21,25 Ami pedig a pogányságból megtért hívőket illeti, mi levélben közöltük velük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.” ApCsel 21,26 Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot. ApCsel 21,27 Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni: ApCsel 21,28 „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertőzte ezt a szent helyet.” ApCsel 21,29 Mert előzőleg látták vele a városban az efezusi Trofimuszt, s azt gondolták, hogy a templomba is őt vitte magával. ApCsel 21,30 Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták. ApCsel 21,31 Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyőrség ezredesének hírül vitték, hogy egész Jeruzsálem fellázadt. ApCsel 21,32 Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. ApCsel 21,33 Ekkor odalépett az ezredes, elfogatta és két lánccal megbilincseltette, aztán megkérdezte, hogy kicsoda és mit csinált. ApCsel 21,34 A tömegből mindenki kiabált. Mivel a lárma miatt nem tudott megállapítani semmi biztosat, parancsot adott, hogy vigyék a várba. ApCsel 21,35 A lépcsőkhöz érve vinniük kellett a katonáknak, mert a nép erőszakoskodott. ApCsel 21,36 Az egész tömeg utána tódult ugyanis, és ordítozott: „Halál rá!” ApCsel 21,37 Már épp be akarták vinni a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad valamit mondanom neked?” „Te tudsz görögül? - kérdezte. - ApCsel 21,38 Hát nem az az egyiptomi vagy, aki nemrégiben fölkelést szított, és négyezer szikárius férfit kivezetett a pusztába?” ApCsel 21,39 „Én zsidó vagyok - felelte Pál -, Tarzuszból származom, a híres kilikiai városnak vagyok a polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.” ApCsel 21,40 Amikor megadta neki az engedélyt, Pál odaállt a lépcsőre, és kezével intett a népnek. Erre mély csend lett, ő pedig héber nyelven elkezdett beszélni.

22

ApCsel 22,1 „Testvérek, férfiak és apák! Hallgassátok meg védekező szavaimat, amelyet most elétek tárok!” ApCsel 22,2 Amint meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még inkább elcsendesedtek. Ő meg folytatta: ApCsel 22,3 „Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. ApCsel 22,4 Halálra üldöztem ezt az „utat” (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. ApCsel 22,5 Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek. ApCsel 22,6 Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. ApCsel 22,7 A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? ApCsel 22,8 Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. ApCsel 22,9 Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották. ApCsel 22,10 Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? - Állj fel, és menj Damaszkuszba - felelte az Úr -, ott majd megmondják neked, mit kell tenned. ApCsel 22,11 Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitásaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba. ApCsel 22,12 Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, ApCsel 22,13 fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. ApCsel 22,14 Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. ApCsel 22,15 Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál. ApCsel 22,16 És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet. ApCsel 22,17 Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem. ApCsel 22,18 Láttam, amint szól hozzám: Siess, gyorsan hagyd el Jeruzsálemet, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet. ApCsel 22,19 Uram - feleltem -, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszőztettem azokat, akik hittek benned. ApCsel 22,20 És amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosai ruháját. ApCsel 22,21 De ő azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek.” ApCsel 22,22 Eddig meghallgatták, de most elkezdtek kiabálni: „Vesszen a föld színéről az ilyen! Nem szabad, hogy éljen!” ApCsel 22,23 Ordítoztak, lengették köntösüket, és port szórtak a levegőbe. ApCsel 22,24 Az ezredes ezért a várba vitette, és megparancsolta, hogy ostorozzák meg, s úgy vallassák ki, hogy miért kiabáltak annyira ellene. ApCsel 22,25 Amikor szíjakkal lekötözték, Pál odaszólt a mellette álló századosnak: „Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni?” ApCsel 22,26 Amikor ezt a százados meghallotta, az ezredeshez ment és jelentette: „Mit akarsz tenni? Hisz ez az ember római polgár!” ApCsel 22,27 Erre az ezredes odasietett, és megkérdezte: „Mondd, csakugyan római polgár vagy?” - „Igen” - felelte. ApCsel 22,28 Az ezredes megjegyezte: - „Én drága pénzen jutottam hozzá ehhez a polgárjoghoz.” - „Én meg beleszülettem” - válaszolta Pál. ApCsel 22,29 Akik vallatni akarták, nyomban félreálltak. Az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár létére megkötöztette. ApCsel 22,30 Másnap pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította.

23

ApCsel 23,1 Pál a főtanácsra szegezte tekintetét és megszólalt: „Testvérek, férfiak! Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az Isten színe előtt.” ApCsel 23,2 Erre Ananiás főpap rájuk parancsolt a mellette állókra, hogy üssék szájon. ApCsel 23,3 Pál így felelt neki: „Megver még az Isten, te fehérre meszelt fal! Ott ülsz, hogy a törvény szerint ítélkezzél, aztán a törvényt semmibe véve megveretsz.” ApCsel 23,4 A körülötte állók rászóltak: „Az Isten főpapját gyalázod?” ApCsel 23,5 „Nem tudtam, testvérek - válaszolta Pál -, hogy ő a főpap, hiszen az Írásban ez van: Ne átkozd néped fejedelmét!” ApCsel 23,6 Pál jól tudta, hogy az egyik részük a szadduceusok, a másik részük a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Testvérek, férfiak! Farizeus vagyok, farizeusnak a fia. A halottak feltámadásába vetett hitem miatt állok a főtanács előtt.” ApCsel 23,7 Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok közt, és a főtanács két pártra szakadt. ApCsel 23,8 A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs sem feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok viszont ezt is, azt is vallják. ApCsel 23,9 Nagy lárma keletkezett. A farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan fölemelkedtek, és hevesen tiltakoztak: „Semmi rosszat nem találtunk ebben az emberben. Hátha lélek vagy angyal szólt hozzá?” ApCsel 23,10 A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már félt, hogy széttépik Pált. Ezért parancsot adott, hogy jöjjön egy szakasz katona, szabadítsa ki közülük, és vezesse föl a várba. ApCsel 23,11 A következő éjszaka megjelent neki az Úr: „Légy bátor! - mondta. - Mert ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.” ApCsel 23,12 Másnap a zsidók összeszövetkeztek, s átok terhe alatt megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik Pált. ApCsel 23,13 Több mint negyvenen voltak az összeesküvők. ApCsel 23,14 Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, ezzel a kéréssel: „Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmit sem eszünk addig, amíg Pált meg nem öljük. ApCsel 23,15 Most hát a főtanáccsal egyetértésben jelentsétek az ezredesnek, hogy állítsa elétek, mintha tüzetesebben meg akarnátok vizsgálni az ügyet. Mi készen állunk, hogy útközben megöljük.” ApCsel 23,16 Pál nővérének a fia neszét vette a cselszövésnek, szerét ejtette hát, hogy bejusson a várba, és figyelmeztette Pált. ApCsel 23,17 Pál magához kérette az egyik századost, és megkérte: „Vezesd ezt az ifjút az ezredeshez, mert valami jelentenivalója van!” Az elkísérte az ezredeshez és jelentette: ApCsel 23,18 „A fogoly Pál hívatott, és arra kért, vezessem eléd ezt az ifjút, mert valami mondanivalója van a számodra.” ApCsel 23,19 Az ezredes kezénél fogva félrevonta és megkérdezte: „Mit akarsz nekem jelenteni?” ApCsel 23,20 Az így felelt: „A zsidók megállapodtak, hogy megkérnek, vezesd holnap Pált a főtanács elé, mintha ügyét tüzetesebben ki akarnák vizsgálni. ApCsel 23,21 De ne higgy nekik, mert több mint negyven férfi lesben áll, s ezek megátkozták magukat, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, amíg meg nem ölik. Már megtették az előkészületet és csak beleegyezésedre várnak.” ApCsel 23,22 Az ezredes elküldte az ifjút, meghagyva neki: „Ne szólj róla senkinek, hogy ezeket tudtomra adtad.” ApCsel 23,23 Hívatott két századost és kiadta a parancsot: „Éjjel három órától kezdve tartsatok készenlétben kétszáz gyalogost, aztán hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy Cezáreába induljanak. ApCsel 23,24 Nyergeljetek fel hátas állatot is, és ültessétek fel rá Pált, hogy épségben jusson el Félix helytartóhoz.” ApCsel 23,25 Levelet is írt a következő tartalommal: ApCsel 23,26 „Klaudiusz Liziász üdvözletet küld Félixnek, a kegyelmes helytartónak. ApCsel 23,27 A zsidók elfogták ezt a férfit és meg akarták ölni, erre karhatalommal közbeléptem és megmentettem, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár. ApCsel 23,28 Meg akartam tudni, mi miatt emelnek ellene vádat, ezért főtanácsuk elé állítottam. ApCsel 23,29 Úgy vettem észre, hogy törvényük vitás pontjaival kapcsolatban vádolják, de nincs semmi bűne, ami miatt halált vagy bilincset érdemelne. ApCsel 23,30 Mégis, mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül e férfi ellen, nyomban elküldtem hozzád. Vádlóinak is tudomásukra hoztam, hogy ha vádat akarnak ellene emelni, nálad emeljenek. Jó egészséget!” ApCsel 23,31 A katonák a parancs értelmében magukkal vitték Pált, és még az éj folyamán Antipatriszba értek. ApCsel 23,32 Másnap a lovasokat továbbküldték vele, maguk pedig visszafordultak a várba. ApCsel 23,33 Amikor Cezáreába érkeztek, átadták a levelet a helytartónak, s Pált is eléje állították. ApCsel 23,34 Elolvasta (a levelet) s megkérdezte, hogy melyik tartományból való. Amint megtudta, hogy kilikiai, ApCsel 23,35 kijelentette: „Ha majd vádlóid is megjelennek, kihallgatlak.” Megparancsolta, hogy Heródes palotájában tartsák őrizetben.

24

ApCsel 24,1 Öt nap múlva Ananiás főpap néhány vén és egy Tertullusz nevű ügyvéd kíséretében elment, hogy vádat emeljen Pál ellen a helytartónál. ApCsel 24,2 Amikor előállították, Tertullusz hozzálátott a vád előadásához: „Jóvoltodból teljes békében éltünk, és gondoskodásod folytán nagy javulás állt be ennek a népnek az életében. ApCsel 24,3 Mindig és mindenütt, kegyelmes Félix, ezt nagy hálával fogadjuk. ApCsel 24,4 De hogy hosszan fel ne tartsalak, kérlek, kegyeskedj röviden meghallgatni minket. ApCsel 24,5 Itt van ez a hitvány ember, ez az egész földkerekségen viszályt szít a zsidók között, és a názáretiek felekezetének is ő áll az élén. ApCsel 24,6 Még a templomot is meg akarta szentségteleníteni, ezért elfogtuk, s törvényünk szerint akartunk ítéletet tartani fölötte. ApCsel 24,7 Eljött azonban Liziász ezredes, kiragadta kezünkből, és arra utasított minket, hogy vádlóiként hozzád forduljunk. ApCsel 24,8 Ha kihallgatod, magad is meggyőződhetsz, mennyire igaz, amivel vádoljuk.” ApCsel 24,9 A zsidók helyeseltek, s bizonygatták, hogy így áll a dolog. ApCsel 24,10 Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: „Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet. ApCsel 24,11 Meggyőződhetsz róla, nincs több, mint tizenkét napja, hogy fölmentem Jeruzsálembe imádkozni. ApCsel 24,12 Sem a templomban, sem a zsinagógában nem láttak úgy, hogy valakivel vitatkoztam vagy csődületet okoztam volna, de még a városban sem. ApCsel 24,13 Semmit sem tudnak bizonyítani abból, amivel előtted vádolnak. ApCsel 24,14 Azt azonban megvallom neked, hogy atyáim Istenének aszerint a tanítás szerint szolgálok, amelyet ők eretnekségnek mondanak, de hiszek mindabban, ami a törvényben és a próféták könyvében meg van írva. ApCsel 24,15 Istenbe vetett bizalommal remélem, hogy az igazak és a gonoszok feltámadnak, s ebben ők is osztoznak velem. ApCsel 24,16 Magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt. ApCsel 24,17 Több év eltelte után azért jelentem meg, hogy adományokat hozzak népemnek, és hogy áldozatot mutassak be. ApCsel 24,18 A tisztulási szertartás végzésekor rám találtak a templomban, de nem tömegben vagy zavart okozva. ApCsel 24,19 Annak a néhány ázsiai zsidónak meg kellett volna előtted jelennie, hogy vádat emeljen, ha valami panasza van ellenem. ApCsel 24,20 Vagy legalább ezek mondják itt meg, hogy találtak-e vétket bennem, amikor a főtanács előtt álltam, ApCsel 24,21 hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet köztük állva tettem: A halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt.” ApCsel 24,22 Félix elodázta az ügyet, mert sok mindent tudott erről a tanításról: „Ha majd Liziász ezredes megérkezik, döntök ügyetekben.” ApCsel 24,23 A századosnak meg azt az utasítást adta, hogy tartsa őrizetben, de hagyja nyugton, és ismerősei közül ne akadályozzon meg senkit, ha szolgálatára akarna lenni. ApCsel 24,24 Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nő volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felől. ApCsel 24,25 Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: „Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak.” ApCsel 24,26 De közben azt is remélte, hogy pénzt tud majd Páltól kizsarolni. Ezért gyakrabban hívatta, hogy elbeszélgessen vele. ApCsel 24,27 Két év múlva Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja. De mert kedvükben akart járni a zsidóknak, Félix Pált fogságban tartotta.

25

ApCsel 25,1 Fesztusz három napra rá, hogy megérkezett a tartományba, Cezáreából fölment Jeruzsálembe. ApCsel 25,2 A főpapok és az előkelő zsidók elé járultak, és előadták panaszukat Pál ellen, majd könyörögve ApCsel 25,3 azt a kegyet kérték tőle, hogy hozassa Jeruzsálembe, mert kitervelték, hogy útközben tőrbe ejtik és megölik. ApCsel 25,4 Fesztusz azt válaszolta, hogy Pált Cezáreában őrzik, s maga is hamarosan visszatér oda. ApCsel 25,5 „Hanem meghatalmazottaitok jöjjenek vele - mondta -, és ha van valami bűne ennek az embernek, emeljetek ellene vádat.” ApCsel 25,6 Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált. ApCsel 25,7 Amikor megjelent, a Jeruzsálemből jött zsidók körülállták, és súlyos vádat hoztak fel ellene. De bizonyítani nem tudták őket. ApCsel 25,8 Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem.” ApCsel 25,9 De Fesztusz a kedvükbe akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: „Beleegyezel, hogy fölmenj Jeruzsálembe, s ott ezek ítélkezzenek fölötted ebben az ügyben?” ApCsel 25,10 Pál tiltakozott: „A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod. ApCsel 25,11 Ha tehát vétkes vagyok, és valami olyat tettem, amiért halált érdemlek, készen állok a halálra. De ha semmi alapjuk nincs vádjaiknak, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz föllebbezek!” ApCsel 25,12 Fesztusz megbeszélte a dolgot a tanáccsal, és így határozott: „A császárhoz föllebbeztél, a császár elé mész.” ApCsel 25,13 Néhány nap múlva Agrippa király és Berniké Cezáreába érkezett, hogy üdvözöljék Fesztuszt. ApCsel 25,14 Amikor már több napja ott időztek, Fesztusz előhozta a királynak Pál ügyét. „Félix itt hagyott egy embert a börtönben. ApCsel 25,15 Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a zsidók vénei vádat emeltek és elítélését követelték. ApCsel 25,16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk kiadni egy embert, amíg nem szembesítik a vádlottat vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. ApCsel 25,17 Így eljöttek velem ide, másnap mindjárt bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert. ApCsel 25,18 Amikor a vádlói előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak föl ellene, amit bűnnek minősíthettem volna. ApCsel 25,19 Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elő. ApCsel 25,20 Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni, ezért megkérdeztem, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott mondjanak fölötte ítéletet ebben az ügyben. ApCsel 25,21 De Pál föllebbezett, s azt kívánta, hogy ügyét vessem a császár ítélete alá. Úgy rendelkeztem hát, hogy tartsák őrizetben, amíg el nem küldöm a császárhoz.” ApCsel 25,22 Agrippa király így szólt Fesztuszhoz: „Meg szeretném magam is hallgatni ezt az embert.” - „Holnap meghallgathatod” - válaszolta (Fesztusz). ApCsel 25,23 Másnap Agrippa király és Berniké nagy pompával bevonult a tárgyalóterembe az ezredesekkel és a város előkelőségeivel egyetemben. Fesztusz parancsára elővezették Pált. ApCsel 25,24 „Agrippa király és ti mindnyájan, akik itt megjelentetek - kezdte Fesztusz -, nézzétek ezt az embert! Miatta egész sereg zsidó fölkeresett Jeruzsálemben is, itt is. Nagy hangon azt kiabálták róla, hogy nem szabad tovább élnie. ApCsel 25,25 De meggyőződtem róla, hogy semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne. Mégis, mivel a fölséghez fellebbezett, úgy határoztam, hogy elküldöm. ApCsel 25,26 De semmi biztosat nem tudok róla írni az uralkodónak. Ezért elétek hozattam, főképp teeléd, Agrippa király, hogy majd a kihallgatás után tudjak mit írni. ApCsel 25,27 Mert ostobaságnak tartom elküldeni a foglyot anélkül, hogy az ellene felhozott vádakat közölném.”

26

ApCsel 26,1 Erre Agrippa király Pálhoz fordult: „Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére.” Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett: ApCsel 26,2 „Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy előtted védekezhetem a zsidók emelte minden vád ellen, ApCsel 26,3 főképp azért, mert te ismered a zsidók szokásait és vitás kérdéseit. Kérlek, hallgass meg türelmesen! ApCsel 26,4 Életem kora ifjúságomtól fogva népem körében, Jeruzsálemben folyt, ismeretes minden zsidó előtt. ApCsel 26,5 Régtől fogva ismernek, s ha akarnák, tanúsítani is tudnák, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus. ApCsel 26,6 És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett. ApCsel 26,7 Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hűségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király! ApCsel 26,8 Mi hihetetlent találtok abban, hogy az Isten feltámasztja a halottakat? ApCsel 26,9 Eleinte magam is úgy véltem, hogy a názáreti Jézus ellen minden úton-módon föl kell lépni. ApCsel 26,10 Ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A hívők közül sokakat börtönbe juttattam, erre maguktól a főpapoktól kaptam felhatalmazást. Szavazatommal hozzájárultam a halálos ítéletükhöz. ApCsel 26,11 Zsinagógáról zsinagógára jártam, hogy megkínoztassam és káromlásra kényszerítsem őket. Fékevesztett dühömben még más országok városaiban is üldöztem őket. ApCsel 26,12 Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, ApCsel 26,13 déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. ApCsel 26,14 Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! ApCsel 26,15 Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. ApCsel 26,16 De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. ApCsel 26,17 Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, ApCsel 26,18 hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. ApCsel 26,19 Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, ApCsel 26,20 hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. ApCsel 26,21 Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. ApCsel 26,22 De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azonkívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek: ApCsel 26,23 hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” ApCsel 26,24 Amikor így védekezett, Fesztusz hangosan közbevágott: „Elment az eszed, Pál! Nagy tudásod őrültségbe kergetett.” ApCsel 26,25 Pál ezt felelte: „Nem vagyok én őrült, kegyelmes Fesztusz, hanem igazat és józan szavakat mondok. ApCsel 26,26 A király, akihez épp ezért bátran beszélek, tud ezekről a dolgokról. Meggyőződésem, hogy ezekből semmi nem ismeretlen előtte, hisz ezek nem titokban történtek. ApCsel 26,27 Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!” ApCsel 26,28 Agrippa Pálhoz fordult: „Kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény.” ApCsel 26,29 Pál így válaszolt: „Kérem az Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket.” ApCsel 26,30 Felállt a király, a helytartó, Berniké és kíséretük, ApCsel 26,31 s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: „Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne.” ApCsel 26,32 Agrippa király ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert el lehetne bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.”

27

ApCsel 27,1 Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta zászlóalj Juliusz nevű századosának. ApCsel 27,2 Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott. ApCsel 27,3 Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla. ApCsel 27,4 Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk, ApCsel 27,5 majd a kilikiai és a pamfiliai tengeren át a liciai Mirába érkeztünk. ApCsel 27,6 A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket. ApCsel 27,7 Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk. ApCsel 27,8 Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa. ApCsel 27,9 Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva: ApCsel 27,10 „Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni.” ApCsel 27,11 A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. ApCsel 27,12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és ha csak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. ApCsel 27,13 Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak. ApCsel 27,14 Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél. ApCsel 27,15 Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. ApCsel 27,16 Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot. ApCsel 27,17 Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. ApCsel 27,18 A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, ApCsel 27,19 harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. ApCsel 27,20 Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk. ApCsel 27,21 Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. ApCsel 27,22 De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. ApCsel 27,23 Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. ApCsel 27,24 Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. ApCsel 27,25 Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. ApCsel 27,26 Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” ApCsel 27,27 Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. ApCsel 27,28 Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. ApCsel 27,29 Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. ApCsel 27,30 Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. ApCsel 27,31 Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” ApCsel 27,32 Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék. ApCsel 27,33 Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. ApCsel 27,34 Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” ApCsel 27,35 Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. ApCsel 27,36 Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. ApCsel 27,37 A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. ApCsel 27,38 Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. ApCsel 27,39 Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. ApCsel 27,40 A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. ApCsel 27,41 Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. ApCsel 27,42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. ApCsel 27,43 De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. ApCsel 27,44 A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra.

28

ApCsel 28,1 Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. ApCsel 28,2 A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak. ApCsel 28,3 Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott. ApCsel 28,4 Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben.” ApCsel 28,5 Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt. ApCsel 28,6 Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten. ApCsel 28,7 Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott. ApCsel 28,8 Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. ApCsel 28,9 Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált. ApCsel 28,10 Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel. ApCsel 28,11 Három hónap múlva továbbindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek a Dioszkurok voltak a jelvénye. ApCsel 28,12 Szirakuzába érve három napig ott vesztegeltünk. ApCsel 28,13 Onnét a part mellett hajózva eljutottunk Régiumba. Mivel másnap déli szél fújt, a következő nap Puteoliba futottunk be. ApCsel 28,14 Itt testvéreket találtunk, s kérésüknek engedve egy hétig ott maradtunk, aztán Róma felé vettük az irányt. ApCsel 28,15 A testvérek, mihelyt hírt hallottak rólunk, elénk siettek egészen a Forum Appii és a Tres Tabernae tájáig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek, és bizalommal telt el. ApCsel 28,16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona őrizete alatt. ApCsel 28,17 Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: „Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak. ApCsel 28,18 Ezek kivizsgálták ügyemet, s szabadon akartak engedni, mert semmi okot nem találtak, amiért halálra ítéljenek. ApCsel 28,19 A zsidók azonban tiltakoztak, így kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet akarnám vádolni. ApCsel 28,20 Azért kérettelek ide, hogy lássalak benneteket, és szóljak hozzátok. Ezt a bilincset Izrael reménysége miatt rakták rám.” ApCsel 28,21 Azok kijelentették: „Sem levelet nem kaptunk felőled Júdeából, sem ide vetődő testvér nem hozott hírt vagy mondott rosszat rólad. ApCsel 28,22 Tőled szeretnénk hallani, hogy milyen felfogást vallasz. Csak azt tudjuk erről a felekezetről, hogy mindenütt ellenzésre talál.” ApCsel 28,23 Megállapodtak vele egy napban, s igen sokan elmentek hozzá a szállására. Reggeltől estig meggyőző erővel bizonyította nekik az Isten országát, és igyekezett őket Mózes törvénye és a próféták alapján megnyerni Jézusnak. ApCsel 28,24 Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek. ApCsel 28,25 Mivel egymás közt nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál csak ezt mondta nekik: „Jól beszélt a Szentlélek Izajás próféta által atyáitokhoz, ApCsel 28,26 amikor ezt mondta: Menj el ahhoz a néphez és mondd: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok, ApCsel 28,27 mert megkérgesedett ennek a népnek a szíve. Fülükre nagyot hallanak, szemüket behunyják, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel, és megtérjenek, hogy meggyógyítsam őket. ApCsel 28,28 Tudjátok hát meg, hogy Isten üdvössége a pogányoknak jut majd osztályrészül. Ők meghallgatják.” ApCsel 28,29 ApCsel 28,30 Két álló esztendeig ott maradt bérbe vett szállásán, s fogadott mindenkit, aki csak fölkereste. ApCsel 28,31 Hirdette az Isten országát, és bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Rómaiaknak írt levél

1

Róm 1,1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére, Róm 1,2 amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Róm 1,3 Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, Róm 1,4 a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Róm 1,5 Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Róm 1,6 Ezeknek ti is közéjük tartoztok, Jézus Krisztus meghívottai. Róm 1,7 Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Róm 1,8 Először is hálát adok Istenemnek mindnyájatokért Jézus Krisztus által, hitetekről ugyanis az egész világon dicsérettel szólnak. Róm 1,9 Tanúm az Isten, akinek Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel szolgálok, hogy imáimban mindig megemlékezem rólatok, Róm 1,10 és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok, Róm 1,11 hiszen nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerősödésetekre némi lelki ajándékot juttassak nektek, Róm 1,12 más szóval, hogy a hitben, amely éppúgy a tiétek is, mint az enyém, kölcsönösen megvigasztaljuk egymást. Róm 1,13 Tudtotokra adom, testvérek, hogy már többször szándékoztam hozzátok menni, de mindig akadályba ütközött. Szerettem volna közöttetek is elérni némi eredményt, mint a többi pogány nép között. Róm 1,14 Adósa vagyok görögnek és barbárnak, tudósnak és tudatlannak. Róm 1,15 Ezért amennyire tőlem függ, készen vagyok rá, hogy nektek, rómaiaknak is hirdessem az evangéliumot. Róm 1,16 Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek. Róm 1,17 Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: „Az igaz a hitből él.” Róm 1,18 Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal. Róm 1,19 Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Róm 1,20 Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, Róm 1,21 mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Róm 1,22 Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak. Róm 1,23 A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával. Róm 1,24 Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. Róm 1,25 Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Amen. Róm 1,26 Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. Róm 1,27 A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. Róm 1,28 Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe. Róm 1,29 Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. Róm 1,30 Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek, Róm 1,31 értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek. Róm 1,32 Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.

2

Róm 2,1 Nincs hát számodra mentség, bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el, hiszen ugyanazt műveled te is, ítélkező. Róm 2,2 Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik effélét művelnek. Róm 2,3 Azt hiszed talán, te ember, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, amikor magad is ugyanazt műveled? Róm 2,4 Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni? Róm 2,5 Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. Róm 2,6 Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: Róm 2,7 örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, Róm 2,8 haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Róm 2,9 Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. Róm 2,10 S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. Róm 2,11 Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél. Róm 2,12 Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, Róm 2,13 mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg. Róm 2,14 Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. Róm 2,15 Ezzel igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon, Róm 2,16 amelyen evangéliumom szerint Isten Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött. Róm 2,17 De ha te zsidónak mondod magad, és a törvényre támaszkodol, és az Istennel dicsekszel, Róm 2,18 ismered is akaratát, és ki tudod választani a jobbat, mert a törvény megtanított rá, Róm 2,19 ha a vakok vezetőjének, a sötétben élők világosságának, a tudatlanok tanítójának, Róm 2,20 a kiskorúak mesterének tartod magad, ha a törvényben megkaptad a megismerés és igazság foglalatát, Róm 2,21 ha mást tanítasz, magadat miért nem tanítod? Azt hirdeted: ne lopj, s magad lopsz? Róm 2,22 Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és templomrablást követsz el? Róm 2,23 Kérkedsz a törvénnyel, és törvényszegéssel gyalázod az Istent? Róm 2,24 Valóban: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok, ahogy írva van. Róm 2,25 A körülmetélés hasznodra válik, ha megtartod a törvényt, de ha áthágod a törvényt, körülmetéltből körülmetéletlenné válsz. Róm 2,26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, körülmetéletlenül is nemde körülmetéltnek számít? Róm 2,27 Ilyenkor a származása szerint körülmetéletlen, aki megtartja a törvényt, ítélkezik fölötted, mert a törvény betűje és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. Róm 2,28 Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, Róm 2,29 az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

3

Róm 3,1 Mi előnye van tehát a zsidóknak? S mi haszna a körülmetélésnek? Róm 3,2 Minden tekintetben sok. Először is, az Isten rájuk bízta tanítását. Róm 3,3 De hogyan? Ha vannak, akik hűtlenek lettek, vajon nem teszi hitetlenségük Isten hűségét hatástalanná? Róm 3,4 Egyáltalán nem, ellenkezőleg: Isten igaz, még ha minden ember hazug is. Amint az Írás mondja: Hogy igaznak bizonyulj szavadban, s győzz, mikor pörölnek veled. Róm 3,5 De mit szóljunk ahhoz, hogy gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát? Mert emberileg szólva nem igazságtalan az Isten, amikor haragjával sújt? Róm 3,6 Egyáltalán nem. Különben mi címen ítélkeznék Isten a világ fölött? Róm 3,7 De ha Isten igazsága hazugságom folytán csak nőttön-nő az ő dicsőségére, miért marasztal el bűnösként? Róm 3,8 S miért ne tennék rosszat, hogy jó származzék belőle, mint némelyek rágalmaznak bennünket, hangoztatva, hogy effélét állítunk. Ezeknek jogos az elmarasztalásuk. Róm 3,9 Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bűnnek, Róm 3,10 ahogy meg van írva: Nincs igaz egy sem, Róm 3,11 nincs, aki értene, nincs, aki Istent keresné. Róm 3,12 Mind letértek az útról, elfajzottak, nincs, aki jót tenne, nincs egy sem. Róm 3,13 Tátongó sír a torkuk, nyelvük csalárdságot beszél, kígyók mérge van ajkukon. Róm 3,14 Szájuk telve átokkal és keserűséggel, Róm 3,15 lábuk gyors a vérontásra. Róm 3,16 Ösvényeiken baj és nyomor, Róm 3,17 a béke útját nem ismerik, Róm 3,18 Isten félelme nincs szemük előtt. Róm 3,19 Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azokra vonatkozik, akik a törvénynek alá vannak vetve. Tehát némuljon el minden száj, és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek. Róm 3,20 Mert a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek előtte igazzá, hiszen a bűn megismerésének is a törvény az alapja. Róm 3,21 Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják: Róm 3,22 az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség. Róm 3,23 Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. Róm 3,24 Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán. Róm 3,25 Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, Róm 3,26 hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint ő igaz, úgy akar igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz. Róm 3,27 Hol marad tehát dicsekvésed? Szétfoszlott. Mely törvény alapján? Vajon a tettek törvénye alapján? Nem, hanem a hit törvénye szerint. Róm 3,28 Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül. Róm 3,29 Vajon csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. Róm 3,30 Ugyanaz az Isten teszi megigazulttá a hitből a körülmetéltet éppúgy, mint hite által a körülmetéletlent. Róm 3,31 Ilyenformán megszüntetjük a törvényt a hittel? Szó sincs róla! Ellenkezőleg: erősítjük a törvényt.

4

Róm 4,1 Kérdezzük csak, mit ért el Ábrahám, testi ősatyánk. Róm 4,2 Ha ugyanis Ábrahám tettei révén igazult meg, akkor volna dicsekednivalója, csak nem Isten előtt. Róm 4,3 Mert mit is mond az Írás: „Ábrahám hitt az Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Róm 4,4 Márpedig aki tetteket mutat fel, annak a bér nem kegyelemből, hanem tartozás címén jár. Róm 4,5 Aki ellenben tetteket nem visz végbe, hanem hisz abban, aki a bűnöst igazzá teszi, annak a hite számítódik be megigazulására. Róm 4,6 Ilyen alapon már Dávid is boldognak mondja az embert, akit Isten tesz igazzá tettek nélkül: Róm 4,7 Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Róm 4,8 Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója. Róm 4,9 Vajon e boldogsághoz csak a körülmetélt juthat hozzá vagy a körülmetéletlen is? Ezt mondjuk ugyanis: Ábrahámnak a hite szolgált megigazulására. Róm 4,10 De hogyan szolgált? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotban? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotban. Róm 4,11 A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is. Róm 4,12 Tehát nem csupán a körülmetélteknek, hanem azoknak is, akik a még körülmetéletlen atyánk, Ábrahám hitének nyomán járnak. Róm 4,13 Az az ígéret ugyanis, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. Róm 4,14 Mert ha a törvény alá rendeltek az örökösök, akkor a hit hiábavaló, az ígéret pedig érdektelen. Róm 4,15 A törvény ugyanis büntetésre szolgáltat alkalmat. Ahol nincs törvény, törvényszegés sincs. Róm 4,16 Tehát azért hitből, hogy ugyanakkor kegyelemből is legyen. Így lesz az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitéből valók. Ő mindnyájunknak atyja Róm 4,17 Isten előtt, ahogyan az Írás mondja róla: „Sok nép atyjává rendeltelek.” Mert hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létre hívja a nem létezőket. Róm 4,18 Ő a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, az ígéret ugyanis így szólt: „Így lesz nemzetséged.” Róm 4,19 Nem gyengült meg a hite, bár majdnem százesztendős volt, nem gondolt életerejét vesztett testére, sem Sára elapadt méhére. Róm 4,20 Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent, Róm 4,21 meg volt győződve, hogy elég hatalmas ígéretének teljesítésére. Róm 4,22 Ez szolgált megigazulására. Róm 4,23 De nemcsak miatta van megírva, hogy megigazulására szolgált, Róm 4,24 hanem miattunk is. Nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, Róm 4,25 aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.

5

Róm 5,1 Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. Róm 5,2 Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. Róm 5,3 De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, Róm 5,4 a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. Róm 5,5 A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Róm 5,6 Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, Róm 5,7 noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Róm 5,8 Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Róm 5,9 Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. Róm 5,10 Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében. Róm 5,11 Sőt ezenfelül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést. Róm 5,12 Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek... Róm 5,13 Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Róm 5,14 Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. Róm 5,15 A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bukással. Mert ha egynek bukása miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. Róm 5,16 A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet. Róm 5,17 Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. Róm 5,18 Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Róm 5,19 Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak. Róm 5,20 Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, Róm 5,21 hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.

6

Róm 6,1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? Róm 6,2 Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? Róm 6,3 Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? Róm 6,4 A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Róm 6,5 Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Róm 6,6 Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Róm 6,7 Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Róm 6,8 Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Róm 6,9 Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Róm 6,10 Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Róm 6,11 Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban. Róm 6,12 Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Róm 6,13 Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. Róm 6,14 A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben. Róm 6,15 Mi következik ebből? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem. Róm 6,16 Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez? Róm 6,17 De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgáltatok, most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok. Róm 6,18 A bűntől megszabadulva az igazság szolgái lettetek. Róm 6,19 Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelődésre. Róm 6,20 Míg ugyanis a bűnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok. Róm 6,21 Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál. Róm 6,22 Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. Róm 6,23 Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

7

Róm 7,1 Nem tudjátok, testvérek - a törvény ismerőihez szólok -, hogy a törvénynek csak addig van hatalma az emberen, amíg él? Róm 7,2 A férjes asszonyt például törvény köti életben levő férjéhez, a férj halálával azonban felszabadul a férj törvénye alól. Róm 7,3 Ha férje életében más férfié lett, házasságtörőnek mondják. A férj halála után azonban felszabadul a törvény alól, és nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. Róm 7,4 Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek. Róm 7,5 Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjaikban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. Róm 7,6 Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint. Róm 7,7 Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! Róm 7,8 A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna. Róm 7,9 Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. Róm 7,10 Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált. Róm 7,11 A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt. Róm 7,12 A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó. Róm 7,13 Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bűn, amely - hogy bűnként nyilvánuljon ki - azzal okozta halálomat, ami jó, így a bűn a parancs által mutatta meg igazi bűn jellegét. Róm 7,14 Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Róm 7,15 Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. Róm 7,16 De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, Róm 7,17 és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Róm 7,18 Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Róm 7,19 Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Róm 7,20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Róm 7,21 Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. Róm 7,22 A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, Róm 7,23 de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Róm 7,24 Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Róm 7,25 Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.

8

Róm 8,1 Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Róm 8,2 Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. Róm 8,3 Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, Róm 8,4 és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. Róm 8,5 A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. Róm 8,6 De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. Róm 8,7 A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. Róm 8,8 Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. Róm 8,9 De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. Róm 8,10 Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Róm 8,11 Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. Róm 8,12 Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Róm 8,13 Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. Róm 8,14 Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Róm 8,15 Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! Róm 8,16 A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Róm 8,17 Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Róm 8,18 De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Róm 8,19 Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. Róm 8,20 A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, Róm 8,21 hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Róm 8,22 Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. Róm 8,23 De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Róm 8,24 Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Róm 8,25 Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan. Róm 8,26 Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. Róm 8,27 S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért. Róm 8,28 Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Róm 8,29 Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Róm 8,30 Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette. Róm 8,31 Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Róm 8,32 Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Róm 8,33 Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Róm 8,34 Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Róm 8,35 Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Róm 8,36 Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. Róm 8,37 De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Róm 8,38 Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, Róm 8,39 sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

9

Róm 9,1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom. Tanúskodik mellettem lelkiismeretem a Szentlélekben. Róm 9,2 Nagy a szomorúságom és állandó a szívem fájdalma. Róm 9,3 Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért, Róm 9,4 Izrael fiaiért: övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Róm 9,5 Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen. Róm 9,6 Arról szó sem lehet, hogy Isten szava megdőlt, hiszen nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, Róm 9,7 s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai. Róm 9,8 Csupán „Izsák leszármazottjait hívják utódoknak.” Más szóval: nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak. Róm 9,9 Az ígéret ugyanis így hangzott: „A maga idején eljövök és Sárának fia lesz.” Róm 9,10 Ugyanígy volt ez Rebekka esetében is, aki egytől, Izsák atyánktól foganta fiait. Róm 9,11 Mielőtt még megszülettek, és jót vagy rosszat tettek volna - hogy Isten szabad választása, Róm 9,12 amely nem a tettektől, hanem a meghívó akaratától függ, érvényesüljön -, Rebekka ezt a kinyilatkoztatást kapta: „Az idősebb szolgál majd a fiatalabbnak.” Róm 9,13 Az Írás is ezt mondja: „Jákobot szerettem, Ézsaut gyűlöltem”. Róm 9,14 Mit szóljunk ehhez? Nem igazságtalan az Isten? Szó sincs róla. Róm 9,15 Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” Róm 9,16 Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen. Róm 9,17 Az Írás is ezt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és nevem híre elterjedjen szerte a világon.” Róm 9,18 Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. Róm 9,19 „Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelősségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Róm 9,20 Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Róm 9,21 Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? Róm 9,22 S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? Róm 9,23 S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? Róm 9,24 Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, Róm 9,25 amint Ozeásnál mondja: Népemnek hívom azt, amely nem népem, s kedveltnek azt, amely nem kedves nekem. Róm 9,26 És ahol azt mondják nekik: „Nem vagytok az én népem”, az élő Isten fiainak hívják majd őket. Róm 9,27 Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: „Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.” Róm 9,28 Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Róm 9,29 Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” Róm 9,30 Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. Róm 9,31 A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény tel jesítésére. Róm 9,32 Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, Róm 9,33 amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.

10

Róm 10,1 Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. Róm 10,2 Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. Róm 10,3 Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Róm 10,4 Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. Róm 10,5 Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. Róm 10,6 Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Róm 10,7 Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. Róm 10,8 Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Róm 10,9 Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. Róm 10,10 A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Róm 10,11 Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Róm 10,12 Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Róm 10,13 Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. Róm 10,14 De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? Róm 10,15 S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” Róm 10,16 De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” Róm 10,17 A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. Róm 10,18 De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. Róm 10,19 Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. Róm 10,20 Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. Róm 10,21 Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.”

11

Róm 11,1 Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. Róm 11,2 Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: Róm 11,3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?” Róm 11,4 S mit felelt rá az isteni szózat? „Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” Róm 11,5 Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. Róm 11,6 S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. Róm 11,7 Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, Róm 11,8 ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. Róm 11,9 Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. Róm 11,10 Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. Róm 11,11 Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elessenek? Egyáltalán nem. Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket. Róm 11,12 Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. Róm 11,13 Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, Róm 11,14 hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. Róm 11,15 Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? Róm 11,16 Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Róm 11,17 Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Róm 11,18 Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Róm 11,19 Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. Róm 11,20 Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! Róm 11,21 Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. Róm 11,22 Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. Róm 11,23 S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. Róm 11,24 Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók. Róm 11,25 Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok. A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, Róm 11,26 akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint: Sionból jön a szabadító és eltörli Jákob gonoszságát. Róm 11,27 Ez lesz velük a szövetségem, amikor megbocsátom bűneiket. Róm 11,28 Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért. Róm 11,29 Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását. Róm 11,30 Amint egykor ti sem engedelmeskedtetek Istennek, most azonban az ő engedetlenségük következtében irgalomra találtatok, Róm 11,31 úgy ők is hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. Róm 11,32 Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. Róm 11,33 Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Róm 11,34 Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? Róm 11,35 Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Róm 11,36 Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Amen.

12

Róm 12,1 Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok. Róm 12,2 Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. Róm 12,3 A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyiteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Róm 12,4 Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, Róm 12,5 sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, Róm 12,6 s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, Róm 12,7 aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, Róm 12,8 aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. Róm 12,9 Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Róm 12,10 A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. Róm 12,11 A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. Róm 12,12 A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Róm 12,13 Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Róm 12,14 Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Róm 12,15 Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Róm 12,16 Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve. Róm 12,17 Rosszért rosszat senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. Róm 12,18 Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. Róm 12,19 Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” - mondja az Úr. Róm 12,20 Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Róm 12,21 Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.

13

Róm 13,1 Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Róm 13,2 Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. Róm 13,3 A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: Róm 13,4 Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. Róm 13,5 Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. Róm 13,6 Ezért fizettek adót is, hiszen akik behajtják, Isten szolgái. Róm 13,7 Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet. Róm 13,8 Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. Róm 13,9 Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. Róm 13,10 A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet. Róm 13,11 Ehhez tartsátok magatokat, felismerve az időt. Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. Róm 13,12 Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Róm 13,13 Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Róm 13,14 Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

14

Róm 14,1 Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek. Róm 14,2 Némelyik azt hiszi, hogy mindenfélét ehet, az aggályos azonban csak zöldségfélével táplálkozik. Róm 14,3 Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik. Aki meg nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik. Hiszen Isten azért a magáénak tekinti. Róm 14,4 Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa. Róm 14,5 Van, aki különbséget tesz a napok között, a másik meg minden napot jónak tart. Kövesse mindegyik a meggyőződését. Róm 14,6 Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek. Róm 14,7 Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Róm 14,8 Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Róm 14,9 Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen. Róm 14,10 Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. Róm 14,11 Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. Róm 14,12 Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek. Róm 14,13 Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék. Róm 14,14 Tudom, s meg vagyok róla győződve Urunk Jézusban, hogy magától semmi sem tisztátalan, csak annak, aki tisztátalannak tartja. Róm 14,15 De ha testvéred elszomorodik az ételed miatt, nem jársz el a szeretet szellemében. Ne okozd ételeddel annak vesztét, akiért Krisztus meghalt. Róm 14,16 Ne engedjétek tehát ócsárolni szabadságotokat. Róm 14,17 Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Róm 14,18 Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és rokonszenves az embereknek. Róm 14,19 Ezért arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál. Róm 14,20 Étel miatt ne rontsd le Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak az embernek, aki botrányt okozva eszik. Róm 14,21 Jobb, ha nem eszel húst, nem iszol bort, és egyebet sem teszel, ami miatt testvéred megütközik, megbotránkozik vagy meginog. Róm 14,22 Meggyőződésedet tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, akinek nem kell visszavonnia, amit helyesnek tart. Róm 14,23 Akinek azonban kétsége támad, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert nem járt el jóhiszeműen. Ami nem meggyőződésből fakad, az mind bűn.

15

Róm 15,1 Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Róm 15,2 Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Róm 15,3 Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.” Róm 15,4 Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Róm 15,5 Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, Róm 15,6 hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Róm 15,7 Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére. Róm 15,8 Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. Róm 15,9 A pogányok pedig irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Azért magasztallak a pogányok között, és zsoltárt zengek nevednek. Róm 15,10 Majd pedig: Örüljetek népével együtt, ti pogányok! Róm 15,11 S ismét: Dicsőítsétek az Urat, ti népek, mind, magasztaljátok minden nemzetek! Róm 15,12 Izajás meg ezt mondja: Sarja támad Izájnak, aki a népek uralkodójává emelkedik. Benned bíznak majd a nemzetek. Róm 15,13 Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben. Róm 15,14 Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, s bővelkedtek minden tudással, hogy egymást figyelmeztessétek. Róm 15,15 Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján. Róm 15,16 Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. Róm 15,17 Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt. Róm 15,18 Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. Róm 15,19 Így jártam be az egész vidéket Jeruzsálemtől Illíriáig, és hirdettem Krisztus evangéliumát. Róm 15,20 De önérzetbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, s ne a mások rakta alapra építsek, hanem ahogy írva van: Róm 15,21 Akiknek nem hirdették, majd meglátják, s megértik majd, akik hírét sem hallották. Róm 15,22 Ez gátolt sokszor benne, hogy hozzátok menjek. Róm 15,23 De minthogy ezen a tájon már nem akad tennivalóm, s már több éve készülök hozzátok, remélem, hogy amikor átkelek Hispániába, Róm 15,24 átutazóban láthatlak benneteket, és útbaigazítást kaphatok tőletek, ha majd egy kissé felüdülök köztetek. Róm 15,25 Most azonban Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatára. Róm 15,26 Macedónia és Achája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szegény hívek javára. Róm 15,27 Jónak látták, de tartoznak is vele nekik, mert ha lelki javaikban osztoznak a pogányok, kötelesek anyagiakban segítségükre lenni. Róm 15,28 Amikor ezt befejezem, és a gyűjtött adományt átadom nekik, Hispániába utazom. Róm 15,29 Meg vagyok róla győződve, hogy amikor elmegyek hozzátok, Krisztus bő áldásával érkezem. Róm 15,30 Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez, Róm 15,31 hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektől, és hogy a szentek szívesen vegyék Jeruzsálemnek tett szolgálatomat. Róm 15,32 Akkor, ha Isten akarja, örömmel mehetek hozzátok, hogy körötökben felüdüljek. Róm 15,33 A békesség Istene legyen mindnyájatokkal! Amen.

16

Róm 16,1 Ajánlom nektek Főbe nővérünket, aki a kenkreai egyház szolgálatában áll. Róm 16,2 Fogadjátok szentekhez méltóan az Úrban, és támogassátok, amiben csak rátok szorul, mert ő is sokaknak volt támasza, nekem magamnak is. Róm 16,3 Köszöntsétek Priszkát és Aquilát, munkatársaimat Krisztus Jézusban. Róm 16,4 Ők életüket kockáztatták értem. Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás, hanem a pogányságból megtért minden egyházközség. Róm 16,5 Köszöntsétek a házukban összejövő közösséget. Köszöntsétek kedves Epenétuszomat, Ázsia zsengéjét Krisztusban. Róm 16,6 Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradt értetek. Róm 16,7 Köszöntsétek rokonaimat és fogolytársaimat, Andronikuszt és Juniát, akiket az apostolok körében nagyra becsülnek, s akik előttem lettek kereszténnyé. Róm 16,8 Köszöntsétek Ampliátuszt, aki nekem kedves az Úrban. Róm 16,9 Köszöntsétek Urbánuszt, munkatársunkat Krisztusban, és az én kedves Sztakiszomat. Róm 16,10 Köszöntsétek Apelleszt, aki helytállt Krisztusért. Köszöntsétek Arisztobolusz háza népét. Róm 16,11 Köszöntsétek rokonomat, Herodiont. Köszöntsétek Narcisszus háza népét, akik hívők az Úrban. Róm 16,12 Köszöntsétek Trifénát és Trifoszát, akik az Úrért fáradnak. Köszöntsétek a szeretett Perziszt, aki sokat fáradozott az Úrért. Róm 16,13 Köszöntsétek az Úr választottját, Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám. Róm 16,14 Köszöntsétek Aszinkrituszt, Flegont, Hermeszt, Patrobászt, Hermászt és a náluk levő testvéreket. Róm 16,15 Köszöntsétek Filológuszt és Júliát, Néreuszt és nővérét, meg Olimpiát és az összes szentet náluk. Róm 16,16 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Krisztus minden egyháza köszönt titeket. Róm 16,17 Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket. Róm 16,18 Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak, és szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét. Róm 16,19 Engedelmességetek híre ugyanis mindenhová eljutott: örömöm is telik bennetek. Mégis szeretném, hogy a jóban járatosak legyetek, a rosszban ellenben járatlanok. Róm 16,20 A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Róm 16,21 Üdvözölnek titeket: munkatársam, Timóteus és rokonaim: Lúciusz, Jázon meg Szoszipater. Róm 16,22 Üdvözöllek titeket az Úrban én, Terciusz is, aki a levelet írtam. Róm 16,23 Üdvözöl titeket Gájusz, aki nekem és az egész közösségnek házigazdája. Üdvözöl titeket Erasztus, aki a város vagyonát kezeli és Quartusz testvér. Róm 16,24 Az Úr Jézus kegyelme mindnyájatokkal! Róm 16,25 Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, Róm 16,26 de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak: Róm 16,27 neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Amen.

Korintusiaknak írt I. levél

1

1Kor 1,1 Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér, 1Kor 1,2 Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek s mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét. 1Kor 1,3 Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! 1Kor 1,4 Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek. 1Kor 1,5 Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben. 1Kor 1,6 A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek. 1Kor 1,7 Így semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 1Kor 1,8 aki mindvégig megerősít titeket, hogy feddhetetlenek legyetek Urunk, Jézus Krisztus napján. 1Kor 1,9 Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. 1Kor 1,10 Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban. 1Kor 1,11 Kloe hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok. 1Kor 1,12 Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik így nyilatkoznak: „Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal.” 1Kor 1,13 Talán megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, avagy Pál nevében keresztelkedtetek meg? 1Kor 1,14 Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, 1Kor 1,15 így nem mondhatja egyiketek sem, hogy az én nevemben van megkeresztelve. 1Kor 1,16 Igaz, még Sztefanász családját is megkereszteltem, különben nem tudom, hogy még mást is megkereszteltem volna. 1Kor 1,17 Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét. 1Kor 1,18 A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. 1Kor 1,19 Hiszen az Írás így szól: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom. 1Kor 1,20 Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? 1Kor 1,21 Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. 1Kor 1,22 A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, 1Kor 1,23 mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, 1Kor 1,24 a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. 1Kor 1,25 Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél. 1Kor 1,26 Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. 1Kor 1,27 Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, 1Kor 1,28 ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. 1Kor 1,29 Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. 1Kor 1,30 Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. 1Kor 1,31 Így teljesül az Írás: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.”

2

1Kor 2,1 Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. 1Kor 2,2 Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. 1Kor 2,3 Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. 1Kor 2,4 Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, 1Kor 2,5 hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja. 1Kor 2,6 A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeit, 1Kor 2,7 hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. 1Kor 2,8 Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. 1Kor 2,9 Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. 1Kor 2,10 Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. 1Kor 2,11 Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. 1Kor 2,12 Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. 1Kor 2,13 Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. 1Kor 2,14 A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. 1Kor 2,15 Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki. 1Kor 2,16 „Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?” Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.

3

1Kor 3,1 Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban. 1Kor 3,2 Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, 1Kor 3,3 mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? 1Kor 3,4 Mert amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval”, vajon nem vagytok-e túlságosan emberiek? 1Kor 3,5 Mert mi Apolló? Mi Pál? Szolgák csupán, akik által hívők lettetek, ahogy nekik az Úr megadta. 1Kor 3,6 Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta. 1Kor 3,7 Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten. 1Kor 3,8 Az ültető és az öntöző egyek, el is nyeri mindegyik a jutalmát fáradozásához mérten. 1Kor 3,9 Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 1Kor 3,10 Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. 1Kor 3,11 A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. 1Kor 3,12 Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. 1Kor 3,13 Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. 1Kor 3,14 Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. 1Kor 3,15 De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. 1Kor 3,16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? 1Kor 3,17 Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az. 1Kor 3,18 Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen. 1Kor 3,19 Hiszen a világ bölcsessége balgaság Isten előtt. Amint írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”. 1Kor 3,20 Továbbá: Tárva az Úr előtt az emberek gondolata, csupa hiúság a foglalata. 1Kor 3,21 Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: 1Kor 3,22 Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek. 1Kor 3,23 Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.

4

1Kor 4,1 Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. 1Kor 4,2 A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. 1Kor 4,3 A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. 1Kor 4,4 Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. 1Kor 4,5 Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. 1Kor 4,6 Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! 1Kor 4,7 Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 1Kor 4,8 Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! 1Kor 4,9 Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. 1Kor 4,10 Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. 1Kor 4,11 Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk. 1Kor 4,12 Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, 1Kor 4,13 ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig. 1Kor 4,14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. 1Kor 4,15 Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban. 1Kor 4,16 Azért kérlek titeket, legyetek követőim. 1Kor 4,17 Elküldtem hozzátok Timóteust, aki kedves, hűséges fiam az Úrban. Ő majd eszetekbe juttatja tanításomat Krisztusban, ahogy azt mindenütt, minden egyházban hirdetem. 1Kor 4,18 Némelyek úgy elbizakodtak, mintha nem is készülnék hozzátok. 1Kor 4,19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok. Akkor majd meggyőződöm a felfuvalkodottaknak nem is a szavairól, hanem az erejéről. 1Kor 4,20 Mert az Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn. 1Kor 4,21 Mit akartok? Vesszővel menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

5

1Kor 5,1 Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. 1Kor 5,2 S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel. 1Kor 5,3 Én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett: 1Kor 5,4 Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, 1Kor 5,5 adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján. 1Kor 5,6 Dicsekvésetek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti? 1Kor 5,7 El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. 1Kor 5,8 Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével. 1Kor 5,9 Levelemben már megírtam nektek: Ne barátkozzatok romlott emberekkel. 1Kor 5,10 Nem általában e világ kicsapongóira, fösvényeire, rablóira vagy bálványimádóira gondolok, mert akkor ki kellene szöknötök a világból. 1Kor 5,11 Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt. 1Kor 5,12 Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak? 1Kor 5,13 A kívülállók fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!

6

1Kor 6,1 Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a hitetleneknél keresni igazát és nem a szenteknél? 1Kor 6,2 Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? 1Kor 6,3 Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább a mindennapi ügyekben? 1Kor 6,4 Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek. 1Kor 6,5 Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne? 1Kor 6,6 Ehelyett testvér a testvérével pereskedik, ráadásul hitetlenek előtt. 1Kor 6,7 Már az is kifogásolható, hogy pereskedtek egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? 1Kor 6,8 Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek. 1Kor 6,9 Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, 1Kor 6,10 sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát. 1Kor 6,11 Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által. 1Kor 6,12 Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. 1Kor 6,13 Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. 1Kor 6,14 Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. 1Kor 6,15 Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? 1Kor 6,16 Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. 1Kor 6,17 Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele. 1Kor 6,18 Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. 1Kor 6,19 Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? 1Kor 6,20 Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

7

1Kor 7,1 A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 1Kor 7,2 A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. 1Kor 7,3 A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. 1Kor 7,4 Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. 1Kor 7,5 Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. 1Kor 7,6 Ezt engedményként mondom, nem parancsként. 1Kor 7,7 Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. 1Kor 7,8 A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. 1Kor 7,9 De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. 1Kor 7,10 A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. 1Kor 7,11 Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. 1Kor 7,12 A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. 1Kor 7,13 S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. 1Kor 7,14 Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek. 1Kor 7,15 De ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket. 1Kor 7,16 Honnan tudod, te asszony, hogy a férfit üdvösségre vezetheted? Vagy honnan tudod, te férfi, hogy feleségedet megmentheted? 1Kor 7,17 Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta. Így rendelkezem minden egyházban. 1Kor 7,18 Aki körülmetélten kap meghívást, ne akarjon körülmetéletlennek látszani, aki viszont körülmetéletlen, ne metéltesse körül magát. 1Kor 7,19 A körülmetéltség nem ér semmit, hasonlóképpen a körülmetéletlenség sem ér semmit, hanem csak az Isten parancsainak megtartása. 1Kor 7,20 Maradjon meg mindenki abban a hivatásban, amelyet kapott. 1Kor 7,21 Ha rabszolga vagy, s úgy nyertél hivatást, ne bánkódj miatta. Még ha szabaddá lehetnél is, maradj meg benne. 1Kor 7,22 Aki ugyanis mint rabszolga nyert hivatást az Úrban, az Úrnak szabadosa. Viszont, aki szabad emberként kapta a hivatást, Krisztus rabszolgája. 1Kor 7,23 Nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek azért emberek rabszolgáivá. 1Kor 7,24 Maradjon meg tehát, testvérek, mindegyiktek abban a hivatásban az Isten előtt, amelyet kapott. 1Kor 7,25 A szüzeket illetően nincs külön parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint olyan, aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel. 1Kor 7,26 Azt tartom, a mostani megpróbáltatások miatt ez az állapot ajánlható; jó, ha így marad az ember. 1Kor 7,27 Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget. 1Kor 7,28 De ha megnősülsz, nem vétkezel, s ha a lány férjhez megy, nem követ el bűnt. Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri, s én meg akarlak kímélni benneteket. 1Kor 7,29 Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, 1Kor 7,30 aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, 1Kor 7,31 s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik. 1Kor 7,32 Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. 1Kor 7,33 A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, 1Kor 7,34 ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. 1Kor 7,35 Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket. 1Kor 7,36 Ha valaki mégis úgy véli, hogy igazságtalanul bánna hajadon lányával, mert eljárt fölötte az idő, ha úgy van rendjén, tegye, amit akar. Nem vétkezik, kössenek csak házasságot. 1Kor 7,37 Akinek azonban szilárd a meggyőződése, s minden kényszerítő ok nélkül, teljesen szabadon úgy döntött, hogy megőrzi hajadon lányát, jól teszi. 1Kor 7,38 Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi. 1Kor 7,39 Az asszony le van kötve, amíg férje él, de ha férje meghal, felszabadul. Férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. 1Kor 7,40 Boldogabb azonban, ha úgy marad, ahogy van. Ez a tanácsom, és hiszem, hogy Isten Lelke szerint beszélek.

8

1Kor 8,1 A bálványoknak feláldozott húsra vonatkozólag tudjuk, hogy mindnyájan megfelelő ismerettel rendelkezünk. A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. 1Kor 8,2 Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. 1Kor 8,3 Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja. 1Kor 8,4 Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van. 1Kor 8,5 Igaz, beszélnek istenekről, az égen és földön, mivel sok istenük és uruk van, 1Kor 8,6 nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk. 1Kor 8,7 De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződik. 1Kor 8,8 Az étel ugyanis nem tesz kedvesebbé Isten előtt. Ha nem eszünk, azzal nem veszítünk, de ha eszünk, azzal sem nyerünk. 1Kor 8,9 Arra azonban ügyeljetek, hogy szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok. 1Kor 8,10 Ha tehát valaki a bálványtemplom asztalánál látja azt, akiben megvan a tudás, mivel lelkiismerete téves, nemde felbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék? 1Kor 8,11 Így tudásoddal tönkreteszed aggályos testvéredet, akiért Krisztus meghalt. 1Kor 8,12 Ezért ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel. 1Kor 8,13 Tehát ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább soha nem eszem húst, csak hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

9

1Kor 9,1 Vajon nem vagyok szabad ember? Nem vagyok apostol? Nem láttam Urunkat, Jézust? Nem vagytok-e az én művem az Úrban? 1Kor 9,2 Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek az vagyok, hiszen apostolságomnak ti vagytok a pecsétje az Úrban. 1Kor 9,3 Ezzel igazolom magam azok előtt, akik felelősségre vonnak. 1Kor 9,4 Nincs jogunk az evéshez és iváshoz? 1Kor 9,5 Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi? 1Kor 9,6 Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk mentesülni a kétkezi munkától? 1Kor 9,7 Ki katonáskodik saját költségén? Ki ültet szőlőt, és nem eszik a terméséből? Ki legeltet nyájat, és nem issza a nyáj tejét? 1Kor 9,8 Talán csak emberi megfontolásból mondom ezeket, nem így nyilatkozik a törvény is? 1Kor 9,9 Hiszen Mózes törvényében ez áll: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Talán az ökörre van az Istennek gondja, 1Kor 9,10 s nem inkább értünk mondja ezt? Kétségtelenül értünk írták meg, hogy aki szánt, reménykedve szántson, s aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy részesedik a termésből. 1Kor 9,11 Ha lelki javakat vetettünk köztetek, nagy dolog az, hogy majd anyagi javaitokat aratjuk? 1Kor 9,12 Ha mások rendelkezhetnek veletek, nekünk nincs több jogunk hozzá? De nem élünk jogunkkal, hanem elviselünk mindent, csak hogy gátat ne vessünk Krisztus evangéliumának. 1Kor 9,13 Nem tudjátok, hogy akik a templomban szolgálnak, a templomból is élnek, s akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról részesednek? 1Kor 9,14 Éppen így rendelte az Úr is, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek. 1Kor 9,15 Én azonban mindebből semmit sem élveztem. De nem azért írom, hogy ezután így legyen, hiszen jobb meghalnom, semhogy valaki lerontsa jóhíremet. 1Kor 9,16 Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. 1Kor 9,17 Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. 1Kor 9,18 Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. 1Kor 9,19 Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. 1Kor 9,20 A zsidók előtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem - noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve -, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei. 1Kor 9,21 Azok közt, akikre a törvény nem vonatkozik, olyan lettem, mint aki a törvényen kívül áll - pedig nem állok Isten törvényén kívül, hanem Krisztus törvényének vagyok alárendelve -, csak hogy megnyerjem a törvény alá nem rendelteket. 1Kor 9,22 A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. 1Kor 9,23 Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. 1Kor 9,24 Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! 1Kor 9,25 A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. 1Kor 9,26 Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, 1Kor 9,27 és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.

10

1Kor 10,1 Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, testvérek, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, 1Kor 10,2 s mind megkeresztelkedtek Mózesre, a felhőben és a tengerben. 1Kor 10,3 Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. 1Kor 10,4 Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt. 1Kor 10,5 De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek, ezért odavesztek a pusztában. 1Kor 10,6 Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. 1Kor 10,7 Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük, ahogy az Írás mondja: „Leült a nép enni, inni, aztán fölkelt táncolni”. 1Kor 10,8 Ne is vétsünk a tisztaság ellen, mint némelyek közülük, ezért egyetlen nap huszonháromezren meghaltak. 1Kor 10,9 Ne kísértsük az Urat, mint néhányan kísértették, ezért kígyók pusztították el őket. 1Kor 10,10 Ne is zúgolódjatok, mint néhányan zúgolódtak, ezért lesújtott rájuk a pusztító angyal. 1Kor 10,11 Mindez előkép a számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. 1Kor 10,12 Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék. 1Kor 10,13 Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok. 1Kor 10,14 Ezért, kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. 1Kor 10,15 Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: 1Kor 10,16 Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? 1Kor 10,17 Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. 1Kor 10,18 Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár részesei? 1Kor 10,19 Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? 1Kor 10,20 Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem a sátánnak áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek a gonosz lélekkel. 1Kor 10,21 Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg a gonosz lélek asztaláról. 1Kor 10,22 Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála? 1Kor 10,23 „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra. 1Kor 10,24 Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét. 1Kor 10,25 Mindenből ehettek, ami a piacon kapható anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. 1Kor 10,26 „Az Úré a föld és minden gazdagsága.” 1Kor 10,27 Ha meghív egy hitetlen, és el akartok menni, egyetek mindenből, amit feltálalnak, és ne csináljatok belőle lelkiismereti kérdést. 1Kor 10,28 De ha valaki azt mondja: „ez áldozati hús”, ne egyetek belőle, egyrészt a figyelmeztető, másrészt a lelkiismeret miatt. 1Kor 10,29 Nem a ti lelkiismeretetekről beszélek, hanem a figyelmeztetőéről. Miért vessem alá szabadságomat egy másik lelkiismeret ítéletének? 1Kor 10,30 Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok? 1Kor 10,31 Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. 1Kor 10,32 Se zsidót, se pogányt, se az Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, 1Kor 10,33 mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.

11

1Kor 11,1 Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok. 1Kor 11,2 Megdicsérlek titeket, mivel emlékeztek mindenre, s rendelkezéseim szerint jártok el, úgy, ahogy meghagytam nektek. 1Kor 11,3 Szeretném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten. 1Kor 11,4 Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére. 1Kor 11,5 S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. 1Kor 11,6 Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha megszégyenítő az asszonyra, hogy a haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét. 1Kor 11,7 A férfi nem köteles a fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dísze. 1Kor 11,8 Nem a férfi lett ugyanis az asszonyból, hanem az asszony a férfiből. 1Kor 11,9 S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért. 1Kor 11,10 Ezért viselje az asszony annak jelét, hogy hatalom alatt áll, az angyalokra való tekintettel. 1Kor 11,11 Igaz ugyan, hogy az Úrban sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony nincs férfi nélkül, 1Kor 11,12 mert bár az asszony a férfiből lett, a férfit az asszony szüli, így végül is minden Istentől van. 1Kor 11,13 Ítéljétek meg magatok, illik-e az asszonynak födetlen fővel imádkoznia Istenhez? 1Kor 11,14 Nem tanít-e maga a természet arra titeket, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik? 1Kor 11,15 Ha viszont az asszony növeszti meg a haját, díszére van, mert haját fátyol gyanánt kapta. 1Kor 11,16 Ha meg valaki tovább akarna vitatkozni, hát nekünk ez nem szokásunk, sem Isten egyházának. 1Kor 11,17 A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérlek meg titeket, mivel összejöveteletek nem javatokra, hanem károtokra szolgál. 1Kor 11,18 Először is azt hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadás mutatkozik köztetek, s ezt részben el is hiszem. 1Kor 11,19 Kell is, hogy szakadás legyen körötökben, mert a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek. 1Kor 11,20 Amikor ugyanis egybegyűltök, már nem az Úr vacsoráját eszitek, 1Kor 11,21 hiszen étkezéskor ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, hogy elfogyassza, s az egyik éhen marad, a másik pedig dőzsöl. 1Kor 11,22 Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a szegényeket? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek? Ezért nem dicsérlek benneteket. 1Kor 11,23 Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, 1Kor 11,24 hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” 1Kor 11,25 Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” 1Kor 11,26 Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. 1Kor 11,27 Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. 1Kor 11,28 Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, 1Kor 11,29 mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. 1Kor 11,30 Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak. 1Kor 11,31 Ha megítélnénk magunkat, nem vonnánk magunkra ítéletet. 1Kor 11,32 Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk. 1Kor 11,33 Ezért, testvéreim, ha étkezésre gyülekeztek, várjátok meg egymást. 1Kor 11,34 Aki éhes, egyék otthon, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többit majd megérkezésem után rendezem el.

12

1Kor 12,1 Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 1Kor 12,2 Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 1Kor 12,3 Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. 1Kor 12,4 A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 1Kor 12,5 A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 1Kor 12,6 Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 1Kor 12,7 A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 1Kor 12,8 Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 1Kor 12,9 a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 1Kor 12,10 Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. 1Kor 12,11 Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. 1Kor 12,12 A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 1Kor 12,13 Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. 1Kor 12,14 Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. 1Kor 12,15 Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 1Kor 12,16 Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 1Kor 12,17 Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? 1Kor 12,18 Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. 1Kor 12,19 Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 1Kor 12,20 Így azonban sok a tag, de a test csak egy. 1Kor 12,21 A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” 1Kor 12,22 Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. 1Kor 12,23 Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 1Kor 12,24 a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 1Kor 12,25 hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 1Kor 12,26 Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. 1Kor 12,27 Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. 1Kor 12,28 Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyítóerőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. 1Kor 12,29 Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal 1Kor 12,30 és gyógyítóerővel? Mindnyájan értelmezik a beszédeket? 1Kor 12,31 Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.

13

1Kor 13,1 Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. 1Kor 13,2 Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. 1Kor 13,3 Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. 1Kor 13,4 A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 1Kor 13,5 Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. 1Kor 13,6 Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. 1Kor 13,7 Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 1Kor 13,8 S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. 1Kor 13,9 Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. 1Kor 13,10 Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. 1Kor 13,11 Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. 1Kor 13,12 Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. 1Kor 13,13 Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

14

1Kor 14,1 Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni, különösen azt, hogy prófétálhassatok. 1Kor 14,2 Aki ugyanis az elragadtatás nyelvén szól, nem emberekhez beszél, hanem az Istenhez. Senki sem érti, hiszen a Lélektől indíttatva titokzatos dolgokat mond. 1Kor 14,3 Aki viszont prófétál, az emberek épülésére, buzdítására és vigasztalására beszél. 1Kor 14,4 Aki az elragadtatás nyelvén szól, csak a maga lelki épülését szolgálja, aki azonban prófétál, az Egyházat építi vele. 1Kor 14,5 Szeretném, ha mindnyájan szólnátok az elragadtatás nyelvén, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, hiszen aki prófétál, az nagyobb annál, mint aki az elragadtatás nyelvén szól, hacsak szavait meg nem magyarázza, hogy az Egyház is épüljön rajta. 1Kor 14,6 Ha tehát elmennék hozzátok, testvérek, és az elragadtatás nyelvén beszélnék, mi hasznotokra volnék, ha nem a kinyilatkoztatás, a tudás szavait intézném hozzátok, nem prófétálnék vagy tanítanék, 1Kor 14,7 Az élettelen hangszerek is, akár fuvola, akár hárfa, ha nem adnak különböző hangot, honnan lehet tudni, hogy mit játszanak a fuvolán vagy a hárfán? 1Kor 14,8 S ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki indul csatába? 1Kor 14,9 Így van ez veletek is: ha a nyelv adományával megáldva nem hallattok érthető szavakat, hogyan értsék meg az emberek, amit mondtok? Csak a levegőbe beszéltek! 1Kor 14,10 Lám, milyen sokféle nyelv van a világon, de egy sem érthetetlen. 1Kor 14,11 De ha nem ismerem a szó jelentését, idegen maradok a beszélőnek, és a beszélő is idegen nekem. 1Kor 14,12 Ezért ti is, ha egyszer törekedtek a lelki adományok elnyerésére, igyekezzetek a közösség épülésére bővelkedni bennük. 1Kor 14,13 Aki tehát az elragadtatás nyelvén szól, imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni. 1Kor 14,14 Ha ugyanis elragadtatásban imádkozom, lelkem ugyan imádkozik, de tudatom nem kapcsolódik bele. 1Kor 14,15 Mi következik ebből? Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is. 1Kor 14,16 Ha ugyanis csak lélekben dicsőíted az Istent, hogyan mondhat áldó imádra ament az, akinek a be nem avatottak szerepe jutott? Azt sem tudja, mit beszélsz. 1Kor 14,17 Te szép hálaimát mondhatsz, de a másik nem épül rajta. 1Kor 14,18 Hálát adok Istenemnek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok az elragadtatás nyelvén szólni, 1Kor 14,19 az egyházban azonban inkább szólok öt érthető szót azért, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén. 1Kor 14,20 Testvérek, értelem dolgában ne legyetek gyerekek. Csak a gonoszság terén maradjatok kiskorúak, gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek. 1Kor 14,21 A törvényben ezt olvassuk: „Idegen nyelven és idegen ajakkal szólok majd e néphez, de mégsem hallgatnak rám - mondja az Úr.” 1Kor 14,22 Így a nyelv adománya sem a hívők, hanem a hitetlenek számára csodajel, a prófétálás azonban a hívőknek szól, nem a hitetleneknek. 1Kor 14,23 Ha tehát egybegyűl az egész Egyház, s mindenki az elragadtatás nyelvén szól, és be nem avatottak vagy hitetlenek lépnek be, vajon nem azt mondják-e, hogy elment az eszetek? 1Kor 14,24 De ha mind prófétálnak, s belép egy hitetlen vagy be nem avatott, mind ellene érvelnek, mind ítéletet mondanak fölötte, 1Kor 14,25 rejtett gondolatai felszínre kerülnek, úgyhogy arcra borul, imádja az Istent és megvallja: „Valóban köztetek az Isten!” 1Kor 14,26 Mi következik ebből, testvérek? Amikor egybegyűltök, akinek csak van dicsőítő éneke, tanítása vagy kinyilatkoztatása, nyelvadománya vagy magyarázata, az mind épülésetekre szolgáljon. 1Kor 14,27 Az elragadtatás nyelvén kettő vagy legföljebb három szóljon csak, mégpedig sorjában, és valaki magyarázza meg. 1Kor 14,28 Ha nem akadna magyarázó, hallgassanak az egyházban. Beszéljenek maguknak és az Istennek. 1Kor 14,29 A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. 1Kor 14,30 Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el. 1Kor 14,31 Egymás után mind prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon és felbuzduljon. 1Kor 14,32 A prófétaság lelke alá van vetve a prófétáknak. 1Kor 14,33 Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene. Mint a szentek minden egyházában, 1Kor 14,34 az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. 1Kor 14,35 Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie. 1Kor 14,36 Vajon tőletek ered az Isten tanítása, vagy csak hozzátok jutott el? 1Kor 14,37 Aki prófétának vagy lelki adománnyal megáldottnak tartja magát, vegye tudomásul, hogy amit írok, az az Úr akarata. 1Kor 14,38 Ha nem veszi tudomásul, róla sem vesznek majd tudomást. 1Kor 14,39 Törekedjetek tehát a prófétálásra, testvérek, s ne akadályozzátok meg az elragadtatás nyelvén szólást. 1Kor 14,40 De minden illő módon és rendben menjen végbe.

15

1Kor 15,1 Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. 1Kor 15,2 Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. 1Kor 15,3 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, 1Kor 15,4 eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. 1Kor 15,5 Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. 1Kor 15,6 Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. 1Kor 15,7 Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. 1Kor 15,8 Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. 1Kor 15,9 Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. 1Kor 15,10 De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. 1Kor 15,11 Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. 1Kor 15,12 Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? 1Kor 15,13 Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. 1Kor 15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. 1Kor 15,15 Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. 1Kor 15,16 Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. 1Kor 15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. 1Kor 15,18 Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. 1Kor 15,19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. 1Kor 15,20 De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. 1Kor 15,21 Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. 1Kor 15,22 Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. 1Kor 15,23 Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. 1Kor 15,24 Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. 1Kor 15,25 Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. 1Kor 15,26 Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. 1Kor 15,27 Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. 1Kor 15,28 S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. 1Kor 15,29 Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? 1Kor 15,30 Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? 1Kor 15,31 Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. 1Kor 15,32 Mit használ nekem, hogy Efezusban - emberi módon szólva - vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. 1Kor 15,33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. 1Kor 15,34 Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat. 1Kor 15,35 De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? 1Kor 15,36 Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. 1Kor 15,37 Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. 1Kor 15,38 Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. 1Kor 15,39 Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. 1Kor 15,40 S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. 1Kor 15,41 Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. 1Kor 15,42 Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el - romlatlannak támad föl. 1Kor 15,43 Dicstelenül vetik el - dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el - erőben támad föl. 1Kor 15,44 Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. 1Kor 15,45 Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. 1Kor 15,46 De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. 1Kor 15,47 Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. 1Kor 15,48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 1Kor 15,49 Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni. 1Kor 15,50 Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. 1Kor 15,51 Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, 1Kor 15,52 egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. 1Kor 15,53 Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. 1Kor 15,54 Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. 1Kor 15,55 Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? 1Kor 15,56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 1Kor 15,57 De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. 1Kor 15,58 Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

16

1Kor 16,1 Ami a szentek javára való gyűjtést illeti, ti is úgy járjatok el, amint Galácia egyházainak meghagytam. 1Kor 16,2 A hét első napján mindegyiktek tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, ha majd megérkezem. 1Kor 16,3 Megérkezésem után azokat, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. 1Kor 16,4 Ha pedig megéri, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek. 1Kor 16,5 Hozzátok akkor megyek, ha átjutok Macedónián. Macedónián ugyanis átutazom. 1Kor 16,6 Nálatok azonban, ha lehetne, maradni szeretnék egy ideig, talán a telet is ott töltöm, azután elkísérhettek további utamra. 1Kor 16,7 Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis időt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. 1Kor 16,8 Pünkösdig Efezusban maradok, 1Kor 16,9 mert széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is. 1Kor 16,10 Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. 1Kor 16,11 Senki ne becsülje le, inkább kísérjétek el békével, hogy hozzám eljusson. Mert várom a testvérekkel együtt. 1Kor 16,12 Ami pedig Apolló testvért illeti, ismételten kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel, de semmiképpen sem akar most útra kelni. Mihelyt ideje engedi, azonnal megy. 1Kor 16,13 Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. 1Kor 16,14 Minden dolgotokat intézzétek szeretettel. 1Kor 16,15 Még arra kérlek testvérek: Ismeritek Sztefanász háza népét. Ő Achája első termése, aki a szentek szolgálatára adta magát. 1Kor 16,16 Álljatok rendelkezésére az ilyennek, és mindenkinek, aki vele munkálkodik és fárad. 1Kor 16,17 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz megérkezett, mert távollétetekben pótolnak titeket, 1Kor 16,18 s lelkileg felüdítettek engem is, benneteket is. Becsüljétek meg az ilyeneket. 1Kor 16,19 Ázsia egyházai köszöntenek titeket, és sokszor üdvözölnek az Úrban Aquila és Priszka is, akik vendégül látnak a házukban összejövő egész egyházzal egyetemben. 1Kor 16,20 Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal! 1Kor 16,21 Ez a sajátkezű üdvözletem: Pál. 1Kor 16,22 Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha! 1Kor 16,23 Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban.

Korintusiaknak írt II. levél

1

2Kor 1,1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. 2Kor 1,2 Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! 2Kor 1,3 Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! 2Kor 1,4 Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. 2Kor 1,5 Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is. 2Kor 1,6 Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. 2Kor 1,7 Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök. 2Kor 1,8 Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. 2Kor 1,9 Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. 2Kor 1,10 Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. 2Kor 1,11 De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben. 2Kor 1,12 Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. 2Kor 1,13 Nem is írunk nektek egyebet, csak amit felolvastok és megértetek. 2Kor 1,14 Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. 2Kor 1,15 Ebben bízva készültem már korábban hozzátok, hogy másodszor is osztályrészetekül jusson a kegyelem. 2Kor 1,16 Tőletek akartam átmenni Macedóniába, s Macedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek le Júdeába. 2Kor 1,17 Talán könnyelmű voltam, hogy ezt terveztem? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az igen és a nem mindegy? 2Kor 1,18 Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intéztünk, nem mindegy az igen és a nem. 2Kor 1,19 Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi - én, Szilvánusz és Timóteus - köztetek hirdettünk, nem volt Igen is meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. 2Kor 1,20 Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne. Ezért hangzik föl általa ajkunkon az Amen Isten dicsőségére. 2Kor 1,21 Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. 2Kor 1,22 Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. 2Kor 1,23 Istent hívom tanúul magam mellett: csak azért nem mentem el eddig Korintusba, hogy kíméljelek titeket. 2Kor 1,24 Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek ugyanis szilárd.

2

2Kor 2,1 Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok. 2Kor 2,2 Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam. 2Kor 2,3 Azért írtam nektek a levelet is, hogy amikor megérkezem, ne okozzanak szomorúságot azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen föltételezem rólatok, hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké. 2Kor 2,4 Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívből jön. 2Kor 2,5 Ha valaki szomorúságot okozott nekem, nem annyira nekem okozta, hanem - hogy ne túlozzak - bizonyos fokig mindnyájatoknak. 2Kor 2,6 De elég neki a büntetés, amellyel a többség sújtotta. 2Kor 2,7 Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. 2Kor 2,8 Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. 2Kor 2,9 Írni is azért írtam, hogy próbára tegyelek benneteket, és lássam, mindenben engedelmeskedtek-e. 2Kor 2,10 Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom. 2Kor 2,11 Másként megejtene a sátán, hiszen ismerjük szándékait. 2Kor 2,12 Amikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, a kapu nyitva állt előttem az Úrban, 2Kor 2,13 de lelkemnek mégsem volt nyugta, mert Titusz testvéremet nem találtam ott. Elbúcsúztam hát tőlük, és átmentem Macedóniába. 2Kor 2,14 Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk. 2Kor 2,15 Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak. 2Kor 2,16 Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? 2Kor 2,17 Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.

3

2Kor 3,1 Megint ajánlani kezdjük magunkat? Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tőletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek? 2Kor 3,2 Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa és megérti minden ember, 2Kor 3,3 mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira. 2Kor 3,4 Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered. 2Kor 3,5 Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való. 2Kor 3,6 Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet. 2Kor 3,7 Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt, 2Kor 3,8 hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata? 2Kor 3,9 Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsőséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsőségesebb. 2Kor 3,10 Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges. 2Kor 3,11 Ha ugyanis már a mulandó oly dicsőséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsőségesebb lesz. 2Kor 3,12 Mivel ezt reméljük, teljes nyíltsággal szólunk, 2Kor 3,13 nem úgy, mint Mózes, aki befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsőségének a végét. 2Kor 3,14 Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. 2Kor 3,15 Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, 2Kor 3,16 de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol. 2Kor 3,17 Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. 2Kor 3,18 Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.

4

2Kor 4,1 Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat. 2Kor 4,2 Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. 2Kor 4,3 Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek. 2Kor 4,4 Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik. 2Kor 4,5 Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. 2Kor 4,6 Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk. 2Kor 4,7 Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. 2Kor 4,8 Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. 2Kor 4,9 Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. 2Kor 4,10 Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. 2Kor 4,11 Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. 2Kor 4,12 Bennünk tehát a halál működik, de tibennetek az élet. 2Kor 4,13 Mivel a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme él, mint amiről írva van: „Hittem, azért beszéltem”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. 2Kor 4,14 Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít. 2Kor 4,15 Mert minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére. 2Kor 4,16 Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. 2Kor 4,17 A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. 2Kor 4,18 Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.

5

2Kor 5,1 Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. 2Kor 5,2 Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba. 2Kor 5,3 Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak. 2Kor 5,4 Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet. 2Kor 5,5 Maga Isten készített erre elő, a Lelket adva nekünk foglalóul. 2Kor 5,6 Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. 2Kor 5,7 A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. 2Kor 5,8 Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. 2Kor 5,9 Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. 2Kor 5,10 Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e. 2Kor 5,11 Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk. 2Kor 5,12 Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsőleg azonban nem, legyen mit felelnetek. 2Kor 5,13 Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk. 2Kor 5,14 Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. 2Kor 5,15 És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 2Kor 5,16 Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük. 2Kor 5,17 Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. 2Kor 5,18 De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. 2Kor 5,19 Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 2Kor 5,20 Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! 2Kor 5,21 Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

6

2Kor 6,1 Az ő munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét. 2Kor 6,2 Azt mondja ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja! 2Kor 6,3 Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat. 2Kor 6,4 Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: Nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban; 2Kor 6,5 ha vernek, fogságba vetnek, fellázadnak, ha elfáradunk, virrasztunk, böjtölünk; 2Kor 6,6 tisztaságban, megértőn, béketűrőn és jóságosan, a Szentlélekben és az őszinte szeretetben megmaradva; 2Kor 6,7 az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, az igazság támadó és védő fegyverzetében, 2Kor 6,8 akár dicsőség, akár megszégyenülés, akár gyalázat, akár jóhírnév jut osztályrészül; mint csalók, mégis igazat mondók, 2Kor 6,9 mint ismeretlenek, mégis jól ismertek, mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak; 2Kor 6,10 mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan. 2Kor 6,11 Megnyílt nektek az ajkunk, és kitárult felétek a szívünk, korintusiak. 2Kor 6,12 Nem mi zárkóztunk el előletek, hanem ti nem nyitottátok ki a szíveteket. 2Kor 6,13 Mint gyermekeimhez szólok: ti is tegyetek úgy, mint én, tárjátok ki ti is a szíveteket! 2Kor 6,14 Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? 2Kor 6,15 Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? 2Kor 6,16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. 2Kor 6,17 Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük - mondja az Úr -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket 2Kor 6,18 és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek - mondja az Úr, a Mindenható.

7

2Kor 7,1 Minthogy ilyen ígéreteink vannak, kedveseim, őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében. 2Kor 7,2 Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk. 2Kor 7,3 Nem szemrehányásképpen említem, hiszen előrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk. 2Kor 7,4 Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm. 2Kor 7,5 Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatásban volt részünk, kívül harcok, belül félelem. 2Kor 7,6 De Isten a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. 2Kor 7,7 Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet. 2Kor 7,8 Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid időre is, szomorúvá tett titeket, 2Kor 7,9 most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. 2Kor 7,10 Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz. 2Kor 7,11 Lám, ebből a ti Istennek tetsző szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok. 2Kor 7,12 Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten előtt. 2Kor 7,13 Ezért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek. 2Kor 7,14 Ha tehát régebben dicsekedtem veletek előtte, most nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz előtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult. 2Kor 7,15 Ő pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok. 2Kor 7,16 Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatok bennetek.

8

2Kor 8,1 Ismertetjük veletek, testvérek, Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. 2Kor 8,2 A nehézségek és a súlyos megpróbáltatások ellenére túláradó örömükből és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. 2Kor 8,3 Tanúskodom mellettük, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. 2Kor 8,4 Kérve-kérték tőlünk a kegyet, hogy részt vehessenek a szentek megsegítésében. 2Kor 8,5 Minden reményünket felülmúlva, szinte magukat adták oda, elsősorban az Úrnak, azután Isten akaratából nekünk. 2Kor 8,6 Ezért arra kértük Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok a jótékonyság művét. 2Kor 8,7 Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és az irántunk táplált szeretetben; tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. 2Kor 8,8 Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. 2Kor 8,9 Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,10 Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyűjtést, hanem őszinte szándékotokat is megmutattátok. 2Kor 8,11 Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon. 2Kor 8,12 Ha az akarat készséges, aszerint tetszik (az Istennek), amije van, nem aszerint, amije nincs. 2Kor 8,13 Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. 2Kor 8,14 Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. 2Kor 8,15 Az Írásban is az áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.” 2Kor 8,16 Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét hasonló buzgóságra hangolta irántatok! 2Kor 8,17 Engedett felszólításomnak, sőt mivel buzgósága még nagyobb volt, önszántából utazott hozzátok. 2Kor 8,18 Vele küldjük azt a testvért is, akit az evangélium hirdetéséért minden egyházban dicsérnek. 2Kor 8,19 De nemcsak dicsérik, hanem az egyházak kísérőnkül is rendelték a jótékonyság megszervezésében, amelyet az Úr dicsőségére saját akaratunkból vállaltunk. 2Kor 8,20 El akartuk kerülni, hogy valaki megrágalmazzon a gondunkra bízott bőséges adomány miatt. 2Kor 8,21 A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is. 2Kor 8,22 Velük küldtük még azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sokféle dologban gyakran kipróbáltuk, s aki most irántatok való bizalma folytán még buzgóbb. 2Kor 8,23 Ami Tituszt illeti, ő kísérőm, nálatok pedig munkatársam; ami a testvéreket illeti, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége. 2Kor 8,24 Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe előtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan.

9

2Kor 9,1 A szenteknek való gyűjtésről fölösleges többet írnom. 2Kor 9,2 Hiszen ismerem készséges szíveteket, és dicsérlek is benneteket a macedónoknak. Tavaly óta Achája is készen áll rá, és buzgóságotok sokakat föllelkesített. 2Kor 9,3 Mégis elküldtem a testvéreket, hogy a dicséret, amelyben benneteket részesítettem, e tekintetben alaptalannak ne bizonyuljon, hanem amint mondtam, készen álljatok. 2Kor 9,4 Különben ha macedónok jönnek velem, s készületlenül találnak titeket, mi is szégyent vallunk ebben az ügyben és ti még inkább. 2Kor 9,5 Ezért tartottam szükségesnek, hogy felszólítsam a testvéreket, menjenek előre el hozzátok, és gyűjtsék össze a megígért adományt. Minden legyen készen, hogy a bő áldás, ne a szűk alamizsna képét mutassa. 2Kor 9,6 Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat; s aki bőven vet, bőven arat. 2Kor 9,7 Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. 2Kor 9,8 Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre. 2Kor 9,9 Az Írásban ezt olvassuk: Osztogat, adakozik a szegénynek, és jósága mindvégig megmarad. 2Kor 9,10 Aki pedig magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságotok gyümölcsét, 2Kor 9,11 hogy mindig gazdagon teljék nektek mindenféle adakozásra. Ez a mi közvetítésünkkel másokból hálát vált ki Isten iránt. 2Kor 9,12 Mert, ha ebbe a szent szolgálatba bekapcsolódunk, azzal nemcsak a szentek szükségletét elégítjük ki, hanem Isten iránt is őszinte hálára indítunk. 2Kor 9,13 Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget. 2Kor 9,14 Imádkoznak is majd értetek, és vágyódnak utánatok abban a tudatban, hogy Isten kegyelme bőségesen kiáradt rátok. 2Kor 9,15 Hála legyen Istennek, kimondhatatlan ajándékáért!

10

2Kor 10,1 Krisztus szelídségére és irgalmasságára kérlek titeket én, Pál, aki közöttetek, szemtől szembe szerény vagyok, de távollétemben szigorú; 2Kor 10,2 arra kérlek titeket, hogy ottlétemkor ne kelljen majd erélyesen föllépnem azzal a határozottsággal, amellyel, azt hiszem, fölléphetek olyanokkal szemben, akik azt tartják rólunk, hogy a test szerint élünk. 2Kor 10,3 Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk, 2Kor 10,4 mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és 2Kor 10,5 mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk. 2Kor 10,6 Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik. 2Kor 10,7 Nézzétek azt, ami kézenfekvő: ha valaki azzal kérkedik, hogy Krisztusé, ne felejtse el, ahogy ő, úgy mi is Krisztusé vagyunk. 2Kor 10,8 S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal, amelyet az Úr épülésetekre adott, nem romlásotokra, nem maradnék szégyenben. 2Kor 10,9 De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy leveleimmel ijesztgetlek benneteket. 2Kor 10,10 Ugyanis azt mondják, hogy levelei súlyosak és kemények, de fellépése erőtlen, beszéde meg gyatra. 2Kor 10,11 Az ilyen gondolja meg, hogy amilyenek a távolból leveleinkben vagyunk, olyanok vagyunk a tetteinkben is, amikor jelen vagyunk. 2Kor 10,12 Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik ajánlgatják magukat. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást. 2Kor 10,13 Mi ellenben nem dicsekszünk a mértéken túl, hanem csak hatáskörünk mértéke szerint, ahogy az Isten szabta ki nekünk, s ahogy hozzátok is eljutottunk. 2Kor 10,14 Tehát nekünk nem kell átlépnünk hatáskörünket, mintha másként nem jutnánk el hozzátok, hiszen Krisztus evangéliumával csakugyan eljutottunk hozzátok. 2Kor 10,15 Nem dicsekszünk hát mértéken túl a mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek gyarapodásával, ahogy az hatáskörünket megilleti, mind nagyobb megbecsülésben lesz köztetek részünk. 2Kor 10,16 Akkor határaitokon túl is hirdethetjük az evangéliumot anélkül, hogy idegen területen mások munkájával dicsekednénk. 2Kor 10,17 De „aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” 2Kor 10,18 Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

11

2Kor 11,1 Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis balgaságot! 2Kor 11,2 De hiszen meg is teszitek. Én Isten féltékenységével féltelek titeket. Mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek el Krisztushoz. 2Kor 11,3 Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja, és akkor vége Krisztushoz való őszinte ragaszkodásotoknak. 2Kor 11,4 Ha ugyanis valaki jönne és más Jézust hirdetne, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, mint amit elnyertetek, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, szívesen vennétek. 2Kor 11,5 Pedig gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a „fő-fő apostoloknál”. 2Kor 11,6 Mert ha az ékesszóláshoz nem értek is, a tudásom megvan. Ezt különben minden tekintetben igazoltuk is előttetek. 2Kor 11,7 Vagy talán hibát követtem el, amikor magamat megaláztam, hogy titeket felmagasztaljalak, és ingyen hirdettem köztetek az Isten evangéliumát? 2Kor 11,8 Más egyházakat fosztottam ki, amikor tőlük támogatást fogadtam el, csak hogy nektek szolgálhassak. 2Kor 11,9 Amikor meg köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére, akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövő testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy ne legyek terhetekre, s a jövőben is ügyelek. 2Kor 11,10 Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsőséget Achája tájain sem vehetik el tőlem. 2Kor 11,11 Vajon miért? Talán mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója! 2Kor 11,12 De amit eddig tettem, ezután is megteszem, nehogy alkalmat adjak azoknak, akik keresik a módot, hogy dicsekvésükkel hozzánk hasonlónak tűnjenek fel. 2Kor 11,13 Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai. 2Kor 11,14 S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. 2Kor 11,15 Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez. 2Kor 11,16 Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. 2Kor 11,17 Amit most mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mert dicsekvésre szántam el magam, mintegy balgaságomban. 2Kor 11,18 Olyan sokan dicsekszenek a test szerint, tehát én is dicsekszem. 2Kor 11,19 Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. 2Kor 11,20 Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt. 2Kor 11,21 Szégyenkezve vallom meg, hogy ilyesmire mi nem vállalkoztunk. De ha valaki dicsekedni mer - balgaként mondom -, merek én is. 2Kor 11,22 Zsidók ők? Én is. Izrael fiai? Én is. Ábrahám leszármazottai? Én is. 2Kor 11,23 Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. 2Kor 11,24 A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, 2Kor 11,25 háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. 2Kor 11,26 Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. 2Kor 11,27 Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. 2Kor 11,28 Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját. 2Kor 11,29 Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? 2Kor 11,30 Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem. 2Kor 11,31 Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. 2Kor 11,32 Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon, 2Kor 11,33 s egy ablakból kosárban bocsátottak le a falon, így menekültem ki a kezéből.

12

2Kor 12,1 Ha dicsekednem kell, bár az mit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. 2Kor 12,2 Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig. 2Kor 12,3 És tudom, hogy ez az ember - testben-e vagy testetlenül, nem tudom, csak az Isten tudja - 2Kor 12,4 elragadtatott a mennybe, és titokzatos szavakat hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondania. 2Kor 12,5 Ilyen dolgokkal dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. 2Kor 12,6 Pedig ha (valóban) dicsekedni akarnék, nem volnék balga kérkedő, hiszen igazat mondanék. De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát vagy tőlem hall. 2Kor 12,7 De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. 2Kor 12,8 Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: 2Kor 12,9 „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. 2Kor 12,10 Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. 2Kor 12,11 Balga lettem, de ti kényszerítettetek rá, jóllehet az lett volna a kötelességetek, hogy ajánljatok, hiszen semmivel sem maradok el a „fő-fő apostolok” mögött, ha semmi vagyok is. 2Kor 12,12 Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások. 2Kor 12,13 Mi az, amiben a többi egyház mögött elmaradtatok, hacsak abban nem, hogy nem voltam terhetekre? Ezt a „megbántást” nézzétek el nekem. 2Kor 12,14 Nos, most harmadszor készülök hozzátok, de nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket kereslek. Hiszen nem a gyermekek gyűjtenek a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. 2Kor 12,15 Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért. Ha én ennyi szeretettel vagyok irántatok, a körötökben kevesebb szeretetre találjak? 2Kor 12,16 Ám legyen: „Nem voltam a terhetekre, de mivel furfangos vagyok, behálóztalak benneteket csellel.” 2Kor 12,17 Vajon melyik küldöttem révén szedtelek rá benneteket? 2Kor 12,18 Fölkértem Tituszt és elküldtem vele azt a munkatársat. Vajon Titusz csalt meg? Nem teljes egyetértésben munkálkodtunk s ugyanegy nyomon? 2Kor 12,19 Megint azt hihetitek, hogy mentegetőzünk előttetek, pedig Isten színe előtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim. 2Kor 12,20 Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, 2Kor 12,21 hogy amikor újra odajutok, Isten meg ne alázzon nálatok, és ne kelljen siratnom azokat, akik vétkeztek, s nem tartottak bűnbánatot az elkövetett tisztátalanság, erkölcstelenség és kicsapongás miatt.

13

2Kor 13,1 Ezúttal harmadszor megyek el hozzátok. „Két vagy három tanú vallomása döntsön minden ügyben.” 2Kor 13,2 Másodszori ottlétemkor már megmondtam azoknak, akik vétkeztek és a többieknek is, s most távollétemben újra előre kijelentem: Ha ismét elmegyek, nem kegyelmezek nektek. 2Kor 13,3 Bizonyítékot akartok, hogy belőlem Krisztus szól? Ő nem gyönge veletek szemben, hanem hatalmas köztetek. 2Kor 13,4 Gyöngeségében ugyan megfeszítették, de Isten erejéből él. Mi is gyöngék vagyunk benne, de vele együtt élünk, és ezt be is bizonyítjuk azzal az erővel, amelyet Isten veletek szemben ad. 2Kor 13,5 Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat. Felismeritek-e, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. 2Kor 13,6 De remélem, elismeritek, hogy mi kiálltuk. 2Kor 13,7 Arra kérjük az Istent, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem azért, hogy mi kipróbáltnak tűnjünk fel, hanem azért, hogy ti a jót tegyétek, akkor minket nézhettek ki nem próbáltnak. 2Kor 13,8 Az igazság ellen nem tehetünk semmit, csak az igazságért. 2Kor 13,9 Örülünk, hogy gyöngék vagyunk, csak ti legyetek erősek. Imádkozunk is tökéletesedésetekért. 2Kor 13,10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ha majd megérkezem, ne kelljen keményen föllépnem azzal a hatalommal, amelyet az Úr nekem építésre adott, nem rombolásra. 2Kor 13,11 Különben, testvérek, örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. 2Kor 13,12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! A szentek mind köszöntenek titeket. 2Kor 13,13 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Galatáknak írt levél

1

Gal 1,1 Pál, aki nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus, és az őt a halálából föltámasztó Atyaisten által apostol, Gal 1,2 és minden itteni testvér Galácia egyházainak: Gal 1,3 Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól, Gal 1,4 aki odaadta magát bűneinkért, hogy kiragadjon minket ebből a jelen gonosz világból, Istenünk és Atyánk rendelése szerint. Gal 1,5 Övé legyen a dicsőség örökkön-örökké! Amen. Gal 1,6 Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, Gal 1,7 jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. Gal 1,8 De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Gal 1,9 Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen! Gal 1,10 Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája. Gal 1,11 Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Gal 1,12 Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Gal 1,13 Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. Gal 1,14 A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. Gal 1,15 De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, Gal 1,16 hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, Gal 1,17 és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Gal 1,18 Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Gal 1,19 Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Gal 1,20 Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság. Gal 1,21 Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Gal 1,22 Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Gal 1,23 Csak hallomásból tudták rólam: Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. Gal 1,24 És magasztalták értem az Istent!

2

Gal 2,1 Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Gal 2,2 Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is, az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Gal 2,3 Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, Gal 2,4 akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Gal 2,5 Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra. Gal 2,6 Azok, akiknek tekintélyük volt - hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt -, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. Gal 2,7 Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Gal 2,8 Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Gal 2,9 Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. Gal 2,10 Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni. Gal 2,11 Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Gal 2,12 Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Gal 2,13 Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Gal 2,14 Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek? Gal 2,15 Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok. Gal 2,16 Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. Gal 2,17 Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. Gal 2,18 Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. Gal 2,19 Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Gal 2,20 Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem. Gal 2,21 Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.

3

Gal 3,1 Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Gal 3,2 Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Gal 3,3 Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Gal 3,4 Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! Gal 3,5 Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el? Gal 3,6 Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Gal 3,7 Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Gal 3,8 Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Gal 3,9 Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. Gal 3,10 Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” Gal 3,11 Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. Gal 3,12 A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.” Gal 3,13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” Gal 3,14 Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét. Gal 3,15 Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. Gal 3,16 Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazott”, s ez Krisztus. Gal 3,17 Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. Gal 3,18 Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten. Gal 3,19 Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén. Gal 3,20 Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. Gal 3,21 Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság. Gal 3,22 De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. Gal 3,23 Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Gal 3,24 Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. Gal 3,25 A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Gal 3,26 Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Gal 3,27 Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Gal 3,28 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Gal 3,29 Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.

4

Gal 4,1 Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gal 4,2 Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. Gal 4,3 Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. Gal 4,4 De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, Gal 4,5 hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Gal 4,6 Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Gal 4,7 Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. Gal 4,8 Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. Gal 4,9 Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban? Gal 4,10 Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Gal 4,11 Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek. Gal 4,12 Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. Gal 4,13 Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, Gal 4,14 és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Gal 4,15 Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem. Gal 4,16 Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? Gal 4,17 Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. Gal 4,18 Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. Gal 4,19 Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. Gal 4,20 Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek. Gal 4,21 Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? Gal 4,22 Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. Gal 4,23 A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. Gal 4,24 Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Gal 4,25 Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. Gal 4,26 A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Gal 4,27 Hiszen írva van: Örülj te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. Gal 4,28 Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. Gal 4,29 De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. Gal 4,30 De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Gal 4,31 Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.

5

Gal 5,1 A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. Gal 5,2 Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Gal 5,3 Azt is kijelentem a körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Gal 5,4 Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét. Gal 5,5 Mi a hit által a Lélek közreműködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt. Gal 5,6 Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki. Gal 5,7 Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? Gal 5,8 Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket. Gal 5,9 Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti. Gal 5,10 Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is. Gal 5,11 Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszűnne a kereszt botránya. Gal 5,12 Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek! Gal 5,13 Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Gal 5,14 Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Gal 5,15 De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást! Gal 5,16 Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. Gal 5,17 A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Gal 5,18 Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. Gal 5,19 A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, Gal 5,20 bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, Gal 5,21 gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát. Gal 5,22 A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, Gal 5,23 jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Gal 5,24 Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Gal 5,25 Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően. Gal 5,26 Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.

6

Gal 6,1 Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél! Gal 6,2 Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. Gal 6,3 Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. Gal 6,4 Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé. Gal 6,5 Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia. Gal 6,6 Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából. Gal 6,7 Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Gal 6,8 Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet. Gal 6,9 Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Gal 6,10 Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel. Gal 6,11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel! Gal 6,12 Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. Gal 6,13 Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek. Gal 6,14 Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. Gal 6,15 Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Gal 6,16 Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének! Gal 6,17 Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen. Gal 6,18 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Amen.

Efezusiaknak írt levél

1

Ef 1,1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola az Efezusban élő szenteknek, a Krisztus Jézusban hívőknek. Ef 1,2 Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! Ef 1,3 Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Ef 1,4 Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből Ef 1,5 eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk; Ef 1,6 hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Ef 1,7 Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, Ef 1,8 amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Ef 1,9 Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, Ef 1,10 hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Ef 1,11 Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Ef 1,12 Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Ef 1,13 Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ef 1,14 Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére. Ef 1,15 Azóta, hogy értesültem Urunk Jézusba vetett hitetekről és minden szent iránt tanúsított szeretetetekről, Ef 1,16 mindig hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Ef 1,17 Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. Ef 1,18 Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, Ef 1,19 és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. Ef 1,20 Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, Ef 1,21 minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Ef 1,22 Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: Ef 1,23 ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz.

2

Ef 2,1 Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, Ef 2,2 amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. Ef 2,3 Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember. Ef 2,4 De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, Ef 2,5 hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is - így kegyelemből kaptátok a megváltást; Ef 2,6 feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, Ef 2,7 hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. Ef 2,8 Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Ef 2,9 Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Ef 2,10 Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk. Ef 2,11 Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Ef 2,12 Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Ef 2,13 Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. Ef 2,14 Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, Ef 2,15 a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, Ef 2,16 és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Ef 2,17 Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Ef 2,18 Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Ef 2,19 Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Ef 2,20 Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ef 2,21 Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ef 2,22 Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.

3

Ef 3,1 Ezért vagyok én, Pál értetek, pogányokért Jézus Krisztus foglya. Ef 3,2 Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Ef 3,3 Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, mint föntebb röviden megírtam. Ef 3,4 Ha elolvassátok, megérthetitek, hogy betekintettem Krisztus titkába, Ef 3,5 amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Ef 3,6 Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén. Ef 3,7 Ennek lettem szolgája Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem. Ef 3,8 Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, Ef 3,9 és felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség teremtőjében, Ef 3,10 hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ef 3,11 Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított Ef 3,12 a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez. Ef 3,13 Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek viselt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak. Ef 3,14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; Ef 3,15 tőle származik minden közösség az égben és a földön. Ef 3,16 Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, Ef 3,17 hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Ef 3,18 Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, Ef 3,19 megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Ef 3,20 Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, Ef 3,21 legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Amen.

4

Ef 4,1 Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, Ef 4,2 teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Ef 4,3 Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Ef 4,4 Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Ef 4,5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Ef 4,6 Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. Ef 4,7 Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ef 4,8 Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Ef 4,9 Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Ef 4,10 Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ef 4,11 Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, Ef 4,12 hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, Ef 4,13 amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Ef 4,14 Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Ef 4,15 Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ef 4,16 Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben. Ef 4,17 Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Ef 4,18 Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Ef 4,19 Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek. Ef 4,20 Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, Ef 4,21 ha valóban őrá hallgattatok és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Ef 4,22 Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Ef 4,23 Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s Ef 4,24 öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény. Ef 4,25 Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ef 4,26 Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ef 4,27 Ne adjatok teret a sátánnak. Ef 4,28 Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Ef 4,29 Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ef 4,30 Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Ef 4,31 Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Ef 4,32 Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

5

Ef 5,1 Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és Ef 5,2 éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. Ef 5,3 Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ef 5,4 Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Ef 5,5 Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. Ef 5,6 Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Ef 5,7 Tehát ne vállaljatok velük közösséget. Ef 5,8 Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. Ef 5,9 A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. Ef 5,10 Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. Ef 5,11 Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Ef 5,12 Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. Ef 5,13 Mindarra, amit elítéltek, fény derül, Ef 5,14 s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog. Ef 5,15 Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Ef 5,16 Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ef 5,17 Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ef 5,18 Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. Ef 5,19 Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Ef 5,20 Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. Ef 5,21 Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Ef 5,22 Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, Ef 5,23 mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Ef 5,24 Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Ef 5,25 Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, Ef 5,26 hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ef 5,27 Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Ef 5,28 Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. Ef 5,29 A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Ef 5,30 Mert tagjai vagyunk testének. Ef 5,31 „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Ef 5,32 Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Ef 5,33 Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.

6

Ef 6,1 Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ef 6,2 Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: „Tiszteld apádat és anyádat, Ef 6,3 hogy boldog és hosszú életű légy a földön.” Ef 6,4 Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint. Ef 6,5 Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. Ef 6,6 Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. Ef 6,7 Odaadással szolgáljatok, mert az Úrnak szolgáltok, nem embereknek. Ef 6,8 Hiszen tudjátok, hogy bármi jót tesz valaki, akár szolga, akár szabad ember, jutalomban részesíti az Úr. Ef 6,9 Gazdák, ti is így viselkedjetek velük szemben. Hagyjátok abba a fenyegetőzést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, akárcsak nektek, Uruk van a mennyben, akinél nincs személyválogatás. Ef 6,10 Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Ef 6,11 Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Ef 6,12 Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ef 6,13 Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Ef 6,14 Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, Ef 6,15 sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Ef 6,16 Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Ef 6,17 Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Ef 6,18 Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért Ef 6,19 és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ef 6,20 Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem. Ef 6,21 S hogy ti is halljatok felőlem és dolgaim felől, Tichikusz, az Úrban szeretett testvérem és munkatársam mindent elmond majd nektek. Ef 6,22 Épp azért küldtem el oda, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztalja szíveteket. Ef 6,23 A testvéreknek békesség és hitből jövő szeretet az Atyaistentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! Ef 6,24 Kegyelem legyen mindazokkal, akik nem lankadó szeretettel szeretik Urunkat, Jézus Krisztust!

Filippieknek írt levél

1

Fil 1,1 Pál, és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái a Filippiben élő összes szentnek Krisztus Jézusban, az elöljárókkal és a diakónusokkal együtt. Fil 1,2 Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Fil 1,3 Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek, Fil 1,4 és mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról, Fil 1,5 mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében. Fil 1,6 Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi. Fil 1,7 Méltányos is, hogy így gondolkodjam rólatok, mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, hiszen ti osztoztok kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot védelmezem és bizonyítom. Fil 1,8 Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Fil 1,9 Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, Fil 1,10 hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára, Fil 1,11 s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére. Fil 1,12 Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak. Fil 1,13 Az egész praetoriumban és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. Fil 1,14 Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. Fil 1,15 Némelyek ugyan féltékenységből és vetélkedésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust. Fil 1,16 Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, Fil 1,17 amazok viszont vetélkedésből, és nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget okoznak nekem. Fil 1,18 De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövőben is örülni fogok neki. Fil 1,19 Tudom ugyanis, hogy ez - hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének - üdvösségemre válik. Fil 1,20 Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Fil 1,21 Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Fil 1,22 Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. Fil 1,23 Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. Fil 1,24 De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Fil 1,25 Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy megmaradok, sőt előhaladásotokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára. Fil 1,26 Így még több okotok lesz arra, hogy dicsőségtek Krisztusban növekedjék a javamra, ha újra elmegyek hozzátok. Fil 1,27 Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan. Így akár elmegyek és látlak titeket, akár távol maradok, azt hallhatom rólatok, hogy egy szívvel, egy lélekkel munkálkodtok az evangéliumi hitért, s az ellenfelektől egyáltalán nem ijedtek meg. Fil 1,28 Ez lesz számukra a kárhozatnak, számotokra meg az üdvösségnek Istentől adott bizonyítéka. Fil 1,29 Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte. Fil 1,30 Hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amit nálam láttatok, és amiről most hallotok.

2

Fil 2,1 Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, Fil 2,2 akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek. Fil 2,3 Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Fil 2,4 Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Fil 2,5 Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Fil 2,6 Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, Fil 2,7 hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Fil 2,8 Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Fil 2,9 Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, Fil 2,10 hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, Fil 2,11 s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. Fil 2,12 Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. Fil 2,13 Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. Fil 2,14 Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, Fil 2,15 hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Fil 2,16 Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Fil 2,17 Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. Fil 2,18 Örüljetek hát ti is, örüljetek velem! Fil 2,19 Remélem Urunk Jézusban, hogy nemsokára elküldhetem Timóteust, és megnyugodhatom, hallva hogylétetekről. Fil 2,20 Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket. Fil 2,21 A többiek mind a maguk javát keresik, nem Krisztus Jézusét. Fil 2,22 Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében. Fil 2,23 Remélem tehát, hogy elküldhetem, mihelyt megtudom, hogyan áll az ügyem. Fil 2,24 Sőt bízom az Úrban, hogy nemsokára magam is indulhatok hozzátok. Fil 2,25 Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka- és küzdőtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen. Fil 2,26 Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségéről értesültetek. Fil 2,27 Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen. Fil 2,28 Igyekszem hamarosan útnak indítani, hogy viszontlátva újra örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom. Fil 2,29 Fogadjátok nagy örömmel az Úrban, és becsüljétek meg az ilyen embert. Fil 2,30 Hiszen Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, az életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal pótolja, amit ti nem tehettek.

3

Fil 3,1 Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít. Fil 3,2 Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. Fil 3,3 A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik lélekben szolgálunk Istennek, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, Fil 3,4 s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék. Ha más úgy gondolja, hogy bizakodhatik a testben, én még inkább. Fil 3,5 Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, Fil 3,6 az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. Fil 3,7 Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Fil 3,8 Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Fil 3,9 Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, Fil 3,10 hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Fil 3,11 Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Fil 3,12 Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem. Fil 3,13 Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Fil 3,14 Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Fil 3,15 Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, Fil 3,16 de amit már elértünk, abban tartsunk ki. Fil 3,17 Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. Fil 3,18 Hiszen - mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom - sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Fil 3,19 Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. Fil 3,20 A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Fil 3,21 Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

4

Fil 4,1 Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim! Fil 4,2 Evodiát és Szintihét nagyon kérem, értsenek egyet az Úrban. Fil 4,3 Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében, Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében. Fil 4,4 Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Fil 4,5 Méltányosságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Fil 4,6 Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Fil 4,7 Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Fil 4,8 Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Fil 4,9 Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. Fil 4,10 Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetőségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelőtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. Fil 4,11 Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Fil 4,12 Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Fil 4,13 Mindent elviselek abban, aki erőt ad. Fil 4,14 Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok. Fil 4,15 Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából elindultam, nem volt egyetlen egyházközség sem, amely velem az adás és viszonzás kapcsolatában állt volna, csak ti. Fil 4,16 Már Tesszalonikába ismételten küldtetek, amire szükségem volt. Fil 4,17 Nem az adomány a fontos nekem, hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak. Fil 4,18 Megvan mindenem, mégpedig bőségesen. Bőven el vagyok látva, amióta Epafroditusztól átvettem küldeményeteket, mint kellemes illatú, Istennek tetsző áldozatot. Fil 4,19 Az én Istenem - gazdagsága szerint - dicsőségében ellát majd benneteket Jézus Krisztus által mindennel, amire szükségetek van. Fil 4,20 Istennek, a mi Atyánknak legyen dicsőség örökkön-örökké! Amen. Fil 4,21 Köszöntsetek minden szentet Jézus Krisztusban! Köszöntenek titeket az itteni testvérek. Fil 4,22 Köszönt titeket valamennyi szent, főképp a császár házából valók. Fil 4,23 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel!

Kolosszeieknek írt levél

1

Kol 1,1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Kol 1,2 a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől [és Urunktól, Jézus Krisztustól]! Kol 1,3 Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Kol 1,4 Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok Kol 1,5 annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, Kol 1,6 amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy meghallottátok, és az Isten kegyelmét felismertétek az igazságban. Kol 1,7 Így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, Kol 1,8 ő beszélt nekünk lélekből fakadó szeretetetekről is. Kol 1,9 Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Kol 1,10 Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és az Isten ismeretében gyarapodtok. Kol 1,11 Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel Kol 1,12 adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; Kol 1,13 kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Kol 1,14 Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Kol 1,15 Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Kol 1,16 Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Kol 1,17 Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Kol 1,18 Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Kol 1,19 Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, Kol 1,20 s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. Kol 1,21 Nektek is, akik azelőtt idegenek és ellenséges érzületűek voltatok gonosz tetteitek következtében, Kol 1,22 most nektek is megszerezte a kiengesztelődést halandó testében a halál árán, hogy szentté, szeplőtlenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt. Kol 1,23 Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytől, amelyről hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, és én, Pál is ennek a szolgája lettem. Kol 1,24 Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. Kol 1,25 Ennek lettem a szolgája, Isten rendeletéből, amelyet értetek kaptam, hogy az Isten szavát egészen érvényre juttassam: Kol 1,26 Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. Kol 1,27 Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. Kol 1,28 Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban. Kol 1,29 Ezért fáradok és küzdök az Ő erejével, amely hatékonyan működik bennem.

2

Kol 2,1 Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, a laodiceaiakért és mindazokért, akik személyesen nem ismernek, Kol 2,2 hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. Kol 2,3 Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse. Kol 2,4 Ezt azért mondom, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket. Kol 2,5 Ha testileg távol is, de lélekben köztetek vagyok, s örömmel látom a körötökben uralkodó fegyelmet és rendíthetetlen hiteteket Krisztusban. Kol 2,6 Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Kol 2,7 Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban. Kol 2,8 Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson. Kol 2,9 Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Kol 2,10 Ő minden fejedelemségnek és hatalmasságnak feje. Kol 2,11 Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Kol 2,12 Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. Kol 2,13 Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. Kol 2,14 A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Kol 2,15 Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. Kol 2,16 Senki se ítélkezzék fölöttetek étel-ital miatt, vagy ünnepre, újholdra és szombatra vonatkozó dolgokban. Kol 2,17 Hiszen ezek csak árnyékai a jövendőnek; a valóság Krisztusban van. Kol 2,18 Senki ne mondjon benneteket méltatlannak a jutalomra, főleg az nem, aki alázatoskodásban s az angyalok tiszteletében tetszeleg magának, aki látomásokkal dicsekszik, érzékies gondolkodásában ostobán felfuvalkodik, Kol 2,19 s elutasítja a Főt, jóllehet ő tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedéséről is ő gondoskodik. Kol 2,20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok magatokra olyan kötöttségeket, mintha még a világban élnétek, Kol 2,21 hogy tudniillik: „Ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd!” Kol 2,22 Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak. Csak emberi parancsok és tanítások, Kol 2,23 amelyek a bölcsesség látszatát keltik az önkényes vallási gyakorlatokkal, az alázatoskodással és az önsanyargatással, de valójában nincs semmi értékük, csak a test kielégítésére szolgálnak.

3

Kol 3,1 Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Kol 3,2 Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Kol 3,3 Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Kol 3,4 Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Kol 3,5 Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Kol 3,6 Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Kol 3,7 Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. Kol 3,8 De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Kol 3,9 Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, Kol 3,10 és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Kol 3,11 Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. Kol 3,12 Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Kol 3,13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Kol 3,14 Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. Kol 3,15 S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Kol 3,16 Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Kol 3,17 Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának. Kol 3,18 Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban. Kol 3,19 Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük. Kol 3,20 Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. Kol 3,21 Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék. Kol 3,22 Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. Kol 3,23 Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek. Kol 3,24 Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul kapjátok az örökséget. Urunknak, Krisztusnak szolgáljatok, Kol 3,25 hiszen a gonosz meglakol igazságtalanságáért; ő nem ismer személyválogatást.

4

Kol 4,1 Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben. Kol 4,2 Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. Kol 4,3 Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, Kol 4,4 kinyilvánítsam, ahogyan nekem beszélnem kell. Kol 4,5 A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel. Kol 4,6 Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek. Kol 4,7 Helyzetemről a kedves testvér, hű szolga és munkatárs az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek. Kol 4,8 Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket. Kol 4,9 Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van. Kol 4,10 Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. Kol 4,11 Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. Kol 4,12 Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája. Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. Kol 4,13 Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban élnek. Kol 4,14 Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász. Kol 4,15 Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket és Nimfát a házában összejövő közösséggel együtt! Kol 4,16 Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét. Kol 4,17 Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére! Kol 4,18 Itt a saját kezű köszöntésem: Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek!

Tesszalonikaiaknak írt I. levél

1

1Tessz 1,1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek és békesség! 1Tessz 1,2 Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. 1Tessz 1,3 Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. 1Tessz 1,4 Mi tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, 1Tessz 1,5 hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy - érdeketekben - hogyan viselkedtünk körötökben. 1Tessz 1,6 S ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, 1Tessz 1,7 s így Macedóniában és Achájában minden hívőnek példaképévé lettetek. 1Tessz 1,8 Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. 1Tessz 1,9 Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, 1Tessz 1,10 és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól.

2

1Tessz 2,1 Magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába mentünk el hozzátok. 1Tessz 2,2 Jóllehet előzőleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis - bízva Istenünkben - vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. 1Tessz 2,3 Buzdításunk nem megtévesztésből, hamis szándékból vagy álnokságból fakad, 1Tessz 2,4 hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. 1Tessz 2,5 Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá! 1Tessz 2,6 Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra. 1Tessz 2,7 Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya. 1Tessz 2,8 Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket! 1Tessz 2,9 Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. 1Tessz 2,10 Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívők lettetek. 1Tessz 2,11 Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekeit, egyenként 1Tessz 2,12 intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába. 1Tessz 2,13 Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek. 1Tessz 2,14 Mert ti, testvéreim, követői lettetek Isten júdeai egyházainak, amelyek Krisztus Jézusban vannak. Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit ők a zsidóktól, 1Tessz 2,15 akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. 1Tessz 2,16 Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen. 1Tessz 2,17 Testvérek, mi egy időre elszakadtunk tőletek, de csak térben, a szívünkben nem. Sőt, egyre jobban vágyunk rá, hogy viszontlássunk benneteket. 1Tessz 2,18 El akartunk hozzátok menni - én, Pál ismételten is -, de a sátán megakadályozott benne. 1Tessz 2,19 Hiszen ki volna reményünk, örömünk és dicsekvésünk tárgya Urunk, Jézus Krisztus előtt, eljövetele napján, ha nem ti? 1Tessz 2,20 Igen, ti vagytok dicsőségünk és örömünk.

3

1Tessz 3,1 Már nem bírtuk tovább, elhatároztuk hát, hogy inkább egyedül maradunk Athénban, 1Tessz 3,2 s testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten szolgáját, Timóteust elküldtük hozzátok, hogy megerősítsen benneteket hitetekben, és bátorítson, 1Tessz 3,3 nehogy valaki is megtántorodjék ezeknek az üldöztetéseknek közepette. Hiszen tudjátok, hogy ez rendeltetésünk. 1Tessz 3,4 Már amikor körötökben voltunk, megmondtuk nektek előre, hogy megpróbáltatás vár ránk. 1Tessz 3,5 Így is történt, amint tudjátok. Épp ezért nem bírtam már tovább, elküldtem hozzátok, hogy hírt halljak hitetekről: Vajon a kísértő nem szedett-e rá benneteket, és fáradságunk nem veszett-e kárba? 1Tessz 3,6 Timóteus éppen most tért vissza tőletek, és jó hírt hozott nekünk hitetek, szeretetetek felől, és arról, hogy szívesen emlékeztek ránk, sőt szeretnétek látni minket, mint ahogy mi is titeket. 1Tessz 3,7 A hitetek minden bajunkban és szenvedésünkben megvigasztalt minket, testvérek, 1Tessz 3,8 s újjáéledünk, ha kitartotok az Úrban. 1Tessz 3,9 Hogyan is róhatnánk le hálánkat az Istennek azért a nagy örömért, amelyet általatok nyertünk az Isten színe előtt? 1Tessz 3,10 Buzgón imádkozunk éjjel-nappal, hogy újra láthassunk benneteket személyesen, és pótolhassuk hitetek hiányait. 1Tessz 3,11 Isten, a mi Atyánk és Urunk, Jézus (Krisztus) vezesse hozzátok utunkat! 1Tessz 3,12 Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket! 1Tessz 3,13 Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében!

4

1Tessz 4,1 Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. 1Tessz 4,2 Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. 1Tessz 4,3 Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek. Kerüljétek a tisztátalanságot. 1Tessz 4,4 Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével, 1Tessz 4,5 és ne szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent. 1Tessz 4,6 Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük. 1Tessz 4,7 Hiszen az Úr nem bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre. 1Tessz 4,8 Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket. 1Tessz 4,9 A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek, 1Tessz 4,10 s szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne. 1Tessz 4,11 Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. 1Tessz 4,12 Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire. 1Tessz 4,13 Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. 1Tessz 4,14 Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. 1Tessz 4,15 Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. 1Tessz 4,16 A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. 1Tessz 4,17 A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. 1Tessz 4,18 Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással!

5

1Tessz 5,1 Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. 1Tessz 5,2 Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. 1Tessz 5,3 Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra. 1Tessz 5,4 De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket. 1Tessz 5,5 Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. 1Tessz 5,6 Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. 1Tessz 5,7 Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek. 1Tessz 5,8 Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét. 1Tessz 5,9 Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, 1Tessz 5,10 aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. 1Tessz 5,11 Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek. 1Tessz 5,12 Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. 1Tessz 5,13 Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében. 1Tessz 5,14 Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. 1Tessz 5,15 Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. 1Tessz 5,16 Legyetek derűsek. 1Tessz 5,17 Imádkozzatok szüntelenül. 1Tessz 5,18 Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,19 Ne oltsátok ki a Lelket, 1Tessz 5,20 s a prófétai beszédet ne vessétek meg. 1Tessz 5,21 Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. 1Tessz 5,22 Mindenféle rossztól óvakodjatok. 1Tessz 5,23 A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. 1Tessz 5,24 Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi. 1Tessz 5,25 Testvérek, imádkozzatok értünk is! 1Tessz 5,26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! 1Tessz 5,27 Az Úr nevében felszólítalak benneteket, hogy ezt a levelet minden testvér előtt olvassátok fel. 1Tessz 5,28 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!

Tesszalonikaiaknak írt II. levél

1

2Tessz 1,1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. 2Tessz 1,2 Kegyelem nektek és békesség az Atyaistentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! 2Tessz 1,3 Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, testvérek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik. 2Tessz 1,4 Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. 2Tessz 1,5 Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. 2Tessz 1,6 Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. 2Tessz 1,7 Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, 2Tessz 1,8 s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. 2Tessz 1,9 Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától, 2Tessz 1,10 azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívőkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok. 2Tessz 1,11 Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. 2Tessz 1,12 Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.

2

2Tessz 2,1 Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, 2Tessz 2,2 és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. 2Tessz 2,3 Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 2Tessz 2,4 aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. 2Tessz 2,5 Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? 2Tessz 2,6 Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, 2Tessz 2,7 csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. 2Tessz 2,8 Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. 2Tessz 2,9 Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, 2Tessz 2,10 azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. 2Tessz 2,11 Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. 2Tessz 2,12 Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. 2Tessz 2,13 Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. 2Tessz 2,14 Evangéliumunk által épp azért hívott meg benneteket, hogy részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. 2Tessz 2,15 Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 2Tessz 2,16 Urunk, Jézus Krisztus pedig és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, 2Tessz 2,17 vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.

3

2Tessz 3,1 Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is, 2Tessz 3,2 és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié. 2Tessz 3,3 Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket és megoltalmaz a gonosztól. 2Tessz 3,4 Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani. 2Tessz 3,5 Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre! 2Tessz 3,6 Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz. 2Tessz 3,7 Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek, 2Tessz 3,8 senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. 2Tessz 3,9 Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. 2Tessz 3,10 Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. 2Tessz 3,11 Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. 2Tessz 3,12 Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék. 2Tessz 3,13 Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe. 2Tessz 3,14 Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen. 2Tessz 3,15 De ne bánjatok vele úgy, mint ellenséggel, hanem feddjétek meg mint testvéreteket. 2Tessz 3,16 A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal! 2Tessz 3,17 A köszöntést saját kezemmel írom: Pál. Minden levelemben ez a jel, ez a kézírásom. 2Tessz 3,18 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!

Timóteusnak írt I. levél

1

1Tim 1,1 Pál, üdvözítő Istenünknek és reménységünknek, Krisztus Jézusnak rendeletéből Krisztus Jézus apostola 1Tim 1,2 Timóteusnak, a hitben igaz fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától, és Urunktól, Krisztus Jézustól. 1Tim 1,3 Amikor elindultam Macedóniába, arra kértelek, maradj Efezusban, és figyelmeztess bizonyos embereket, hogy ne tanítsanak téves dolgokat, 1Tim 1,4 ne vesződjenek mesékkel és vég nélküli családfákkal, amelyek csak vitatkozásra adnak alkalmat, de a hiten alapuló üdvrendet nem szolgálják. 1Tim 1,5 A tanításnak a célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet. 1Tim 1,6 Ettől némelyek eltértek, és üres fecsegésre adták magukat. 1Tim 1,7 A törvény tanítói szeretnének lenni, de nem értik, amit mondanak, és amit olyan csökönyösen állítanak. 1Tim 1,8 Mi tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki helyesen alkalmazza; 1Tim 1,9 de tudatában kell lennünk, hogy a törvényt nem az igaz emberért hozták, hanem a gonoszokért, a lázadókért, az istentelenekért, a bűnösökért, a vallástalanokért, a közönséges lelkűekért, az apa- és anyagyilkosokért, a vérengzőkért, 1Tim 1,10 a tisztátalanokért, a fajtalanokért, a rabszolga-kereskedőkért, a hazugokért, a hamisan esküvőkért, és mindazért, ami még ellenkezik az igaz tanítással, 1Tim 1,11 a boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliummal, amelynek hirdetésére megbízást kaptam. 1Tim 1,12 Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára, engem, 1Tim 1,13 aki azelőtt káromoltam s üldöztem és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 1Tim 1,14 Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel. 1Tim 1,15 Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első. 1Tim 1,16 De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre. 1Tim 1,17 Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Amen. 1Tim 1,18 Lelkedre kötöm, Timóteus fiam, hogy a rólad szóló korábbi prófétai szavak értelmében a jó harcot vívd meg bizalommal. 1Tim 1,19 Tarts ki a hitben, és őrizd meg tisztán a lelkiismeretedet. Ezt néhányan elvesztették, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek. 1Tim 1,20 Közéjük tartoznak Himeneusz és Alexander, akiket átadtam a sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak.

2

1Tim 2,1 Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért 1Tim 2,2 és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. 1Tim 2,3 Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, 1Tim 2,4 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. 1Tim 2,5 Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, 1Tim 2,6 aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben. 1Tim 2,7 Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítója hitre és igazságra. 1Tim 2,8 Azt kívánom hát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel. 1Tim 2,9 Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, 1Tim 2,10 hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel. 1Tim 2,11 Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. 1Tim 2,12 Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. 1Tim 2,13 A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; 1Tim 2,14 Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. 1Tim 2,15 Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben.

3

1Tim 3,1 Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván. 1Tim 3,2 A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie. 1Tim 3,3 Ne legyen iszákos vagy erőszakoskodó, hanem megértő, békeszerető s nem kapzsi. 1Tim 3,4 Saját családjának legyen jó gondviselője, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre neveli. 1Tim 3,5 Aki ugyanis saját házát nem tudja rendben tartani, hogyan tudná gondját viselni Isten egyházának? 1Tim 3,6 Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson. 1Tim 3,7 Legyen jó híre a kívülállók körében is, nehogy megszólják, és a sátán csapdájába essék. 1Tim 3,8 A diakónusok hasonlóképpen legyenek tisztességesek, ne kétszínűek, borisszák vagy piszkos haszonra lesők. 1Tim 3,9 A hit titkát őrizzék tiszta lelkiismerettel. 1Tim 3,10 Ki kell előbb próbálni őket, s csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok. 1Tim 3,11 Az asszonyok szintén legyenek tisztességesek, ne legyenek rágalmazók, hanem mértéktartók és mindenben megbízhatók. 1Tim 3,12 A diakónus legyen egyszer nősült, s gyermekeinek és otthonának jó gondviselője. 1Tim 3,13 Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre tesz szert, és bizalmat szerez magának a Krisztus Jézusra alapozott hitben. 1Tim 3,14 Mindezt azért írom neked, jóllehet remélem, hogy hamarosan eljutok hozzád, 1Tim 3,15 hogy ha késném is; tudd, hogyan kell viselkedned Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja. 1Tim 3,16 Megvallottan nagy dolog az istenfélő élet titka: Aki megjelent testben, igazolást nyert lélekben. Az angyaloknak megjelent, a pogányoknak hirdették. Világszerte hittek benne, s felvétetett a dicsőségbe.

4

1Tim 4,1 A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. 1Tim 4,2 Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van a lelkiismeretük bélyegezve. 1Tim 4,3 Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza. 1Tim 4,4 Hiszen Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, 1Tim 4,5 mert az Isten tanítása és az imádság megszenteli. 1Tim 4,6 Ha ezt tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen annak a hitnek és igaz tanításnak szavaival táplálkozol, amelynek követője lettél. 1Tim 4,7 Utasítsd el a képtelen, ostoba meséket, inkább gyakorold magad az istenfélelemben. 1Tim 4,8 A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá. 1Tim 4,9 Ez igaz beszéd, teljesen rá lehet hagyatkozni. 1Tim 4,10 Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek. 1Tim 4,11 Ezt tanítsd és hirdesd. 1Tim 4,12 Senki ne becsüljön le ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban. 1Tim 4,13 Amíg odajutok, legyen gondod a felolvasásra, a buzdításra és a tanításra. 1Tim 4,14 Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél. 1Tim 4,15 Ezeket gyakorold, ezekben tarts ki, hogy előhaladásodat mindenki lássa. 1Tim 4,16 Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha megteszed, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.

5

1Tim 5,1 Idős férfit ne korholj, csak figyelmeztesd, mint apádat, az ifjakat, mint öcsédet, 1Tim 5,2 az idős nőt, mint anyádat, a fiatalt, mint húgodat, egészen tiszta érzülettel. 1Tim 5,3 Tiszteld az özvegyeket, ha valóban özvegyek. 1Tim 5,4 Ha valamely özvegynek gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban saját családjuk tagjaira legyen gondjuk, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves az Isten előtt. 1Tim 5,5 Aki azonban valóban özvegy, és magára maradt, bízzék az Istenben, imádkozzék kitartóan és könyörögjön éjjel-nappal. 1Tim 5,6 Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott. 1Tim 5,7 Kösd hát szívükre, hogy legyenek feddhetetlenek. 1Tim 5,8 Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél. 1Tim 5,9 Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanesztendős, és csak egyszer ment férjhez. 1Tim 5,10 Legyen jó a híre: hogy gyermekeket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet, lábukat megmosva szolgálatukra volt a szenteknek, segített a bajba jutottakon, és minden jóban buzgólkodott. 1Tim 5,11 A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert ha - Krisztushoz hűtlenül - erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni. 1Tim 5,12 Így megszegik az első hűséget, és elmarasztaló ítéletet vonnak magukra. 1Tim 5,13 Azonkívül rászoknak arra, hogy tétlenül házról házra járjanak, s nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, haszontalanságokat művelnek, s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség nincs. 1Tim 5,14 Azt akarom ezért, hogy a fiatalabbak menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék gondját családjuknak, s ne szolgáltassanak alkalmat az ellenfélnek becsmérlésre. 1Tim 5,15 Némelyek ugyanis már visszaszegődtek a sátánhoz. 1Tim 5,16 Ha valamely hívő asszonynál özvegyek laknak, viselje gondjukat, ne legyenek az Egyház terhére, hogy az a magukra hagyott özvegyeken segíthessen. 1Tim 5,17 A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak. 1Tim 5,18 Az Írás ugyanis ezt mondja: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vagy: „Megérdemli a munkás a maga bérét.” 1Tim 5,19 Presbiter ellen ne adj hitelt a vádnak, csak két vagy három személy tanúságára. 1Tim 5,20 A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. 1Tim 5,21 Az Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt előítélettől mentesen, és semmit ne tégy részrehajlásból. 1Tim 5,22 Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat tisztán. 1Tim 5,23 Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori gyengélkedésed miatt egy kevés bort is. 1Tim 5,24 Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak azután derül ki. 1Tim 5,25 Éppen így a jótett is nyilvánvaló, de ha még nem is, nem maradhat sokáig elrejtve.

6

1Tim 6,1 Azok, akik a rabszolgaság igájában görnyednek, adják meg gazdájuknak a teljes tiszteletet, hogy az Isten nevét és tanításunkat ne érje káromlás. 1Tim 6,2 Akinek pedig hívő gazdája van, ne hanyagolja el kötelességét azért, mert testvére, hanem annál szívesebben szolgáljon neki, hogy hívő, így az Isten előtt kedves és törekszik a jóra. Ezt tanítsd, erre buzdíts! 1Tim 6,3 Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, 1Tim 6,4 az felfuvalkodott és semmit sem ért. Betegesen vitázik, üres szóharcot folytat, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulató gyanúsítás 1Tim 6,5 és olyan bomlott agyú, igazságot elferdítő embereknek torzsalkodása származik, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik. 1Tim 6,6 A vallásosság, ha megelégedés társul hozzá, valóban nyereség. 1Tim 6,7 Hiszen semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit. 1Tim 6,8 Ha van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele. 1Tim 6,9 Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. 1Tim 6,10 Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek. 1Tim 6,11 Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. 1Tim 6,12 Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. 1Tim 6,13 Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, 1Tim 6,14 teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. 1Tim 6,15 Ezt a kellő időben megmutatja a boldog és egyedüli uralkodó, a Királyok Királya és Urak Ura, 1Tim 6,16 aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat; övé a dicsőség és az örök hatalom! Amen. 1Tim 6,17 Az e világ gazdagjait figyelmeztesd, hogy ne legyenek gőgösek, és reményüket ne bizonytalan vagyonba vessék, hanem az Istenbe, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkhöz. 1Tim 6,18 Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozz